
A horgászati feltételek javítása és ezen keresztül a Balaton vonzerejének növelése, végső soron a helyben lakók részére a Balaton élhetőbbé tétele igen összetett, sokszereplős feladat, melyben az érintett horgászoknak, horgász szervezeteknek – egyesületeknek és Szövetségeknek – is meghatározó szerepe van, kell. hogy legyen. Ma még sok esetben a szereplők összhangjának megteremtése is külön feladat. A nálunk – horgászoknál, egyesületeknél és szövetségeknél is – felhalmozódott nem kevés keserű tapasztalat mellett egyre több helyen ugyanakkor már támaszkodni lehet konkrét jó kezdeményezésekre, kisebb nagyobb elért eredményekre is. Mi ennek az összetett feladatnak fontosságát régóta felismerve, cselekvő közreműködési készségünkre való figyelemhívással kívánunk további munkájához sok sikert a Balatoni Szövetségnek.