Összefoglaló
az “Alapítvány a Vidrákért” szervezet által kezdeményezett

“Orvhalászat,
orvvadászat: mi váltja ki, mit tehetünk ellene? Beszéljünk róla!”

címmel
megrendezett szakmai fórumon elhangzottakról.

 

Az “Alapítvány a Vidrákért” szervezet kezdeményezésére
2008. február 22-én a Fővárosi Állat- és Növénykert barlangtermében került sor
arra a szakmai fórumra, amelyet “Orvhalászat, orvvadászat: mi váltja ki, mit
tehetünk ellene? Beszéljünk róla!” címmel rendeztek meg.

A
téma aktualitását mutatja, hogy ez év januárjában eleddig nem látott mértékű
ragadozó madár pusztítást tapasztaltak a szakemberek országszerte, valamint,
hogy a halászati, horgászati, vadászati és természetvédelmi szaksajtóban rendre
visszatérő kérdés az egyre inkább elharapódzó orvhorgászat, orvvadászat és a
védett állatfajaink üldözése, irtása. A rendezvényt öt felvezető előadás
nyitotta meg, amelyeket hozzászólások, vita és kérdések követtek. 

Az első felvezető előadást dr. Kalotás Zsolt a
Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség
osztályvezető-helyettese tartotta.

Elmondta, hogy 2005
januárjától alapvető változás történt a környezetvédelmi hatósági munkában,
lévén a Főfelügyelőség mellett létrejöttek a Környezetvédelmi, Természetvédelmi
és Vízügyi Felügyelőségek is (zöldhatóságok), amelyek a természetvédelmi
szakhatósági és hatósági feladatok tekintetében a nemzeti park igazgatóságok
általános jogutódjai. Gondot jelent azonban, hogy a felügyelőségeken kevés a
szakemberek száma, a területi ellenőrzésekhez sem rendelkeznek megfelelő
jogosítványokkal, valamint a Természetvédelmi Őrszolgálattal sincs hivatalos
együttműködésük. Ugyanakkor a védett területeken mindennapi probléma az
orvhorgászat, orvvadászat és a védett állatfajok üldözése, amelyeket a
természetvédelmi őrök egymaguk nem képesek megakadályozni. A “tilosban járók”
többnyire többedmagukkal követik el a cselekményeiket, jól szervezettek,
eredményesen fellépni ellenük egy átgondolt és alaposan kidolgozott
koordinációval, és minden érintett bevonásával lehetséges csak. Vagyis
országszerte szükséges lenne a megyei halászati és vadászati felügyelőségek, a
nemzeti park igazgatóságok, a zöldhatóságok, a rendvédelmi szervek,
önkormányzati szövetségek és civil/szakmai szervezetek által létrehozott
ellenőrző hálózatok kialakítására. A ragadozó madarak mérgezése kapcsán
megjegyezte: a lakosság körében még mindig sok a ma már tiltott, de a múltban
még engedélyezett mérgek száma, amelyet rendre használnak is a gazdák, pl. a
rágcsálók irtására, de ezzel együtt – többnyire akaratuk ellenére – az azokat
elfogyasztó ragadozó madarakat is elpusztítják. 

A következő előadást dr. Orosz Sándor a
Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa ügyvezető elnöke tartotta.

Elmondta, hogy a vadászatról
és vadgazdálkodásról, a horgászatról és a halászatról, valamint a természet
védeleméről szóló, immár több mint tíz éves törvények várhatóan ismét a
parlament elé kerülnek, ami jó alkalmat kínál arra, hogy a szükséges és
elengedhetetlen változtatások megtörténjenek. Ehhez fontos, hogy már most
alaposan mérlegeljük (mind az államigazgatási egységek, mind a szakmai, civil
szervezetek), hogy mi az, amit változtatni kell a hatályos előírásokon,
valamint a napjainkbeli szakhatósági, hatósági struktúrákban és
jogosítványokban. Felhívta a figyelmet arra, hogy az általánosan használt
“orvhalászat” fogalmát a jelenlegi magyar jogszabályok nem ismerik. Rendkívül
komoly problémának nevezte mind a tógazdaságoknál, mind a természetes
vizeinknél tapasztalható illegális halzsákmányolást; elmondása szerint 2007-ben
a kereskedelmi és fogási adatok összevetése alapján megállapítható, hogy 24 000
tonna halhús került a tógazdaságoktól, halászati szövetkezetektől a piacra,
plusz még – a halászati szakemberek becslése szerint – ennek a mennyiségnek
40%-a, amelyet a “rapsicok” fogtak ki és értékesítettek a vendéglátóhelyeken,
piacokon és áruházláncoknál. A “rapsicok” egy nem elhanyagolható része
tudatosan megszervezett hálózattal, valamint megfelelő felvevő és értékesítő
piaccal rendelkeznik hiszen nagyon komoly nyereséget hozó üzletről van szó. És
hát, tette hozzá, azt sem hallgathatjuk el, hogy gyaníthatóan a “rapsicoknak” a
különböző szakhatóságokkal, hatóságokkal, szakmai és civil szervezetek
képviselőivel is gyümölcsöző kapcsolataik vannak. Ezzel azonban felmérhetetlen
természeti és gazdasági kárt okoznak. Sajnos a társadalom nagy része még
napjainkban is bocsánatos bűnnek tartja az orvhorgászatot, amit jó lenne, ha a
jövőben sikerülne megváltoztatni egy átgondolt és a probléma súlyát helyén
kezelő ismeretterjesztő-kampánnyal. Megemlítette, hogy a halőr – a vonatkozó
hatályos jogszabályok megfogalmazása szerint – napjainkban nem hatóság, ami nem
tartható, ezen mindenféleképpen változtatni kell, vagyis a halászati őrzési
szabályokat felül kell bírálni. Szintúgy az érvényben lévő horgászati,
halászati törvény azon előírásait is, amelyek a tiltott halfogás szankcióit
foglalják magukba, mert ezek mára már elégtelenek. Problémának nevezte még,
hogy a bíróságok hozzáállása sem megnyugtató, hiszen a bírósági szakaszig jutó
ügyeket többnyire csupán szabálysértésnek tekintik a bírák. Véleménye szerint a
Büntető Törvénykönyv (Btk) vonatkozó cikkelyeit is szükséges megváltoztatni, de
nem a büntetési tételek szigorítása a megoldás, hanem annak jogszabályba
történő megfogalmazása, hogy az illegális tevékenységen kapott személyektől a
náluk talált eszközök (halász, horgászfelszerelés, puska, mobiltelefon,
gépkocsi stb.) elkobozható legyen. Ez napjainkban nem így van, ezért is gyenge
a jogszabály-érvényesítés képessége. Elengedhetetlennek nevezte, hogy
végre-valahára létrejöjjenek az úgynevezett “halkommandók”, amit évek óta
minden érintett szeretne életre hívni, és mégsem alakulnak meg. Szükségesnek
nevezte a rendvédelmi szervekkel való jobb kapcsolattartást, például úgy, hogy
ha a halőr orvhorgászokat vesz észre a területén, legyen lehetősége felhívni az
adott körzetben található rendőrséget, és onnét a rendőrök valóban a segítségére
is legyenek. Végül megemlítette, hogy a halradarok használatát hazánkban
végérvényesen be kellene tiltani. 

Orosz urat dr. Székely István az Országos
Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet jogtanácsosa
követte.

Előadását azzal kezdte, hogy
Orosz Sándor után alig maradt mondanivalója, mert ha mindazt, amit Orosz úr a
halász és horgász szavakkal jellemzett, behelyettesítjük a vadász, vadgazda
fogalmával, akkor máris elhangzott az ő mondanivalója. Megemlítette, hogy a
számításaik szerint a legálisan elejtett nagyvadjainkon túl az orvvadászok
további 6-8%-ot pusztítanak el: 2006-ban legálisan 260 000 nagyvadat lőttek a
vadászok, és ennek a további 6-8%-át orvvadászok ejtették el, ezzel nagyon
komoly kárt okozva  a nagyvadállományban.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a napjainkban divatos úgynevezett “megélhetési
bűnözés” fogalma nem elfogadható, eljárásoknál talán enyhítő körülmény lehet,
de semmiképpen sem tolerálható. Beszélt arról is, hogy gondot jelent a belső
orvvadászat is, vagyis a vadászati joggal rendelkezők törvényszegése, ami
tagadhatatlanul létező, egyelőre azonban orvosolatlan probléma. Megemlítette,
hogy napjainkban a szakmai és érdekvédelmi szervezetek érdekérvényesítő
képessége – a tevékenységüket szabályozó jogszabályok erős megszorításai miatt
– nagyon gyenge, ezért fontosnak tartja, hogy a jogosítványaikat az erre
illetékesek gondolják újra, és adjanak lehetőséget a valóban érdembeli
érdekérvényesítésre. A hatályos vadászati törvény nem teszi lehetővé, hogy a
visszaélések ellen fel lehessen lépni, és ezen változtatni szükséges. A
jogalkalmazás is gyenge, a bíróságok az ügyeket rendre szabálysértésként
kezelik, amin szintén jó lenne változatni. Megemlítette, hogy az Orosz úr által
felvetett “halkommandók” mellet “vadászkommandók” létrehozása is fontos lenne,
hiszen napjainkban a vadőrök kötelessége a területellenőrzés és az orvvadászok
elfogása, ami nonszensz. A vadőr egymagában nem tudja a többnyire csoportosan
járó, jól felszerelt orvvadászokat feltartóztatni; megemlített néhány olyan
tragédiába fordult próbálkozást, amikor a vadőr mégis megkísérelte ezt, ami
aztán megveretéséhez, családtagjai megfenyegetéséhez egy esetben pedig a
meggyilkolásához vezetett. Felhívta a figyelmet az összefogás fontosságára,
mindannak ellenére, hogy mára ez már egy elcsépelt, üres közhellyé
degradálódott fogalom, mégis csak ez vezethet ahhoz, hogy a hal- és
vadállományunkat, valamint a védett állatfajokat megnyugtatóan tudjuk megóvni.
Végül pedig arról szólt, hogy az eredményes munkához nagyon fontos a sajtó
megnyerése is, hiszen általuk lehetséges csak olyan üzeneteket eljuttatni a
társadalom felé, amelyek fontosak az élővilág védelméhez. 

 
A következő előadást dr. Végvári Zsolt a
Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa tartotta.

Ismertette a nemzeti park
területén tapasztalható orvhorgászatok és orvvadászatok kiváltó okait, valamint
azt, hogy azok ellen az igazgatóság milyen eszközökkel tud fellépni. Mindkét
illegális tevékenység kiváltó okai eltérőek, a nemzeti park igazgatási területein
is különböző mértékűek. Fellépni ellenük nehéz, hiszen kevés a terepi
szakember, és csatlakozva Orosz és Székely urakhoz, megerősítette, hogy a
többedmagukkal járó orvhorgászok vagy orvvadászok ellen gyakorlatilag
tehetetlenek. Megemlítette, hogy fontos a rendőrséggel, a társ
szakhatóságokkal, valamint a gazdálkodó és szakmai szervezetekkel való
szorosabb együttműködés, annak ellenére is, ha történetesen, pl. a társ
szakhatóságokkal, vagy a vadásztársaságokkal nem mindig megfelelő a napi
kapcsolat. Példaképpen hozta fel, hogy a HNP területén ma már tilos a vízivad
vadászat, ami az elmúlt években sok konfliktust okozott a nemzeti park
területén gazdálkodó vadásztársaságokkal, mára azonban már, a tudatosan
kialakított és véghezvitt ellenőrzéseknek köszönhetően sikerült az illegális
vízivad vadászatot visszaszorítani. Ugyanakkor napi probléma a nemzeti park
területén az orvvadászat, elsősorban a vaddisznót és az őzet zsákmányolják a
rapsicok, de előszeretettel fosztják ki a nyári lúd fészkekből a kikelt fiókákat,
és tagadhatatlan, hogy problémát okoz a vidra és a ragadozó madarak üldözése és
irtása is.

Az utolsó felvezető előadást Gera Pál az
“Alapítvány a Vidrákért” szervezet ügyvezető elnöke tartotta.

A fórumra készített
vitaanyagra visszaérkezett válaszokat ismertette. A rendezvény előtt az
alapítvány összeállított egy olyan vitaanyagot, amelyben az orvhorgászat és
orvvadászat kiváltó okait gyűjtötték egybe, valamint azt, hogy a hatályos
jogszabályi előírások mentén milyen lehetőségek adottak a visszaszorításuk
érdekében. Az alapítványhoz visszaérkezett 37 írásbeli válaszban, észrevételben
tulajdonképpen a felvezető előadásokban elhangzottak köszöntek vissza –
mindannak a fényében, hogy az orvhorgászat, orvvadászat, valamint a védett
állatfajok üldözését külön-külön jogszabályok nevesítik, és azokat ennek
értelmében kell kezelni. A főbb észrevételek: a jogszabályok mára már nem
megfelelőek, azok újragondolása, a szakhatóságoknak és a szakmai szervezeteknek
több jogosítvány biztosítása szükséges, valamint a területen dolgozó
szakemberek (vadőrök, halőrök, természetvédelmi őrök) létszámának és a
rendelkezésükre álló eszközök növelése (gépkocsi, mobiltelefon stb.) is
megoldandó feladat. Fontos a jelenlegi egy vadőr, egy halőr területenkénti
bevett gyakorlatának a megváltoztatása, sőt: a vadőrök állami alkalmazásba
vétele is, mert, amíg a vadásztársaságok alkalmazottai, nem igazán lehetséges
számukra, pl. a belső orvvadászat ellen fellépni. Fontos lenne a horgászok és
vadászok összefogása annak érdekében, hogy a belső orvhorgászatot és
orvvadászatot visszaszorítsuk, hiszen ebben az ügyben a horgászegyesületek és a
vadásztársaságok tehetnék a legtöbbet. A hal-, valamint a vadászkommandók
felállítása is időszerű, leginkább a Franciaországban sikeresen működő minta
alapján, miszerint 30-50 000 hektáronként van egy felügyelő, megfelelő
jogosítványokkal, és az ő munkáját segíti egy 10 fős “kommandó”. Többen viszont
azt vetették fel az írásos véleményükben, hogy a kommandókat nem a sokak által
preferált franciaországi minta alapján kellene létrehozni, mert ott például a
természetvédők nem kapnak helyet, idehaza azonban a kommandókban a
természetvédelmi őrszolgálatoknak is szerepelniük kellene. Megjegyezték: kissé
utópisztikus is az az elképzelés, hogy 30-50 000 hektáronként legyenek ilyen
kommandók, mert ennek anyagi terheit egyetlen kormányzat sem tudja
kigazdálkodni napjaink Magyarországán, helyette a régiónként kialakított
akciócsoportok létrehozása tűnik életrevalóbbnak. Sokan indokoltnak látják a
természetvédelmi őrszolgálatok jogosítványainak és a létszámuknak is a
megerősítését, valamint a szakhatóságok közötti nézeteltérések és viták
megnyugtató módon történő rendezését is. Többen felvetették, hogy a téma
kapcsán megkerülhetetlen a falopások és illegális erdőirtások kérdésköre is,
mert ezek napjainkban rendkívül komoly problémát okoznak. Végül pedig a védett
állatfajok által okozott károk kérdése is felvetődött az írásban megfogalmazott
véleményekben: egybehangzóan elismerve azt, hogy a közvetlen anyagi és/vagy természetbeni
kártérítés nem járható út, hanem helyette a pályázati úton igényelhető
élőhely-fejlesztési és fenntartási támogatások folyósítása az elfogadható
(agrár-környezetgazdálkodás, Natura 2000). Erről azonban a gazdák körében még
keveseknek van valós információja, sőt, nagyon sok tévhit is terjed, így jó
lenne egy ilyen irányú tájékoztató tevékenység is – pl. mikortól igényelhetők,
milyen feltételekkel, mennyi időre, mekkora összeggel stb. 

A felvezető előadásokat vita követte, a legfontosabb
elhangzott hozzászólások, javaslatok az alábbiak:

·        
Sajnos rögtön
kitűnt, hogy a halászati és vadászati szakértők álláspontja nem igazán
találkozik a természetvédőkével, vagyis az előzőek szerint a természetvédelem
érdekérvényesítő (elsősorban a tiltásra alapozott) képessége napjainkban már
számukra nagyon komoly anyagi és gazdasági, gazdálkodási nehézséget okoz.
Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy valóban jó-e, ha a természetvédelem még
napjainkban is csak és kizárólag a tiltás eszközével operál és nem a lehetséges
együttműködésre törekszik. Ez amiatt fontos, mert, amíg fennállnak ezek a
feszültségek, nem igen képzelhető el a szakhatóságok, de a különböző
indíttatású társadalmi és szakmai szervezetek közötti érdembeli
együttműködések.

·    A hal-, a vad- és
a természetvédelmi oltalom alatt álló állatfajaink megnyugtató védelme, az
orvhorgászat és orvvadászat visszaszorítása csak akkor lehet reális cél, ha
elsősorban a témában érdekelt és érintett hatóságok minden szintjén megvalósul
az együttműködés, és csak erre épülhet a különféle szakmai és civil szervezetek
bevonása.

·        Egyetértés
mutatkozott abban, hogy valamennyi vonatkozó törvény (a horgászatról és
halászatról, a vadászatról és vadgazdálkodásról, valamint a természet
védelméről szóló) átértékelésére sürgető szükség van. Sokkal határozottabb és
egyértelműbb megfogalmazások szükségesek, pl. az illegális tevékenységet
folytatók elleni fellépések és az alkalmazható szankciók terén; néhány
felmerült javaslat:

·        
Ha valakit
orvhorgászaton, vagy orvvadászaton kapnak, attól akár még a gépjárművét is el
lehessen kobozni.

· Napjaink bírósági
gyakorlata szerint az orvhorgászat és orvvadászat többnyire szabálysértési
vétség, ezen is változtatni szükséges.

·   Egyértelműbbé és
szigorúbbá kell tenni a halőrök, vadőrök és természetvédelmi őrök
jogosítványait, valamint a rendvédelmi szervekkel történő kapcsolataikat.

·        
Többen a
felvetődött hal- és vadászkommandók létrehozásának a szükségességét emelték ki,
de hogy azok milyen paraméterek alapján, milyen jogosítványokkal rendelkezzenek,
kik legyenek a tagjai, nem született egységes álláspont. Létre kell hozni őket
– ebben mindenki egyetértett –, és egyértelműen meg kell fogalmazni a működési
feladataikat, céljukat, létszámukat, működési területüket, azt, hogy mely
hatósághoz tartozzanak (FVM vagy KvVM), és kik legyenek a tagjai, valamint az
általuk alkalmazható szankciók feltételeit és mértékét stb.

·        
Szó esett egy
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kísérletről is: ott a természetvédők a nagyarányú
orvhorgászat ellen úgy lépnek fel, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel
megpróbálják érdekeltté tenni a “rapsicokat” a halállomány megőrzésében.
 

Budapest, 2008-02-23.

Összeállította:

Gera Pál sk.

Az “Alapítvány a Vidrákért” szervezet ügyvezető elnöke