Nagy Gábor: Mi történik a visszaengedett süllővel?

A bbhsz.hu-n olvasható vitaindító írás, valamint az azóta megjelent vélemények közül az alábbiakban elsősorban azt az érvet szeretném cáfolni, hogy a süllő kifogást követően nagy számban elpusztul, tehát a visszaengedése felesleges. (Bercsényi Miklós: „ha a kis süllőt kifogjuk és visszadobjuk, annak több, mint a fele úgyis elpusztul”) (Csergőffy Gyula : „Már szóban elmondtam, és egyet is értettünk abban, hogy a süllő a kifogás után szinte mindig elpusztul.”) A cáfolatot nem csak saját, hanem ismert versenyhorgászok, valamint versenyszervezők tapasztalataival is szeretném alátámasztani.

Kezdeném kapásból konkrét példákkal. A hazai pergető versenyek történetében a „legsüllősebb” versenyeket a Desedán szervezték. 2014-ben 4 pergető versenyen összesen az alábbi fajonkénti darabszámok adták az eredményt: 387 db süllő, 228 db kősüllő, 24 db csuka, 12 db sügér, 7 db harcsa, 1 db balin. Ezek a halak horogra akadtak, haltartóba, majd kis idő múlva mérlegelő csőbe kerültek, majd ezek után lettek vissza engedve. Kovács Gábor halőrzési csoportvezető elmondása alapján nem csak 2014-ben nem tapasztaltak a versenyek után elhullást, de a 2011 óta rendszeresen minden évben megtartott versenyek esetében is elmondható ugyanez. Emellett a Desedán harmadik éve van életben az a szabályozás, mely szerint egész évben a 35 cm alatti és a 70 cm feletti süllőket is vissza kell engedni a vízbe, és ezen szabályozás miatt sem találkoznak a vízen elhullott süllőtetemekkel. A másik jellemzően süllős horgászvíz, ahol versenyt rendeztek a közelmúltban a Pátkai-víztározó. A pergető országos bajnokság első fordulója zajlott itt 2014-ben. A helyszín pikantériája az volt, hogy a tározón korábban nem volt lehetőség a csónakos horgászatra, ezért a versenyt megelőzően a vízkezelő felkéréséből egy felderítő teszthorgászatot végeztünk. A tesztnapon 4 csónakból horgászó 9 horgász összesen közel 400 db süllőt fogott. A horgászat meleg nyári napon történt, a tározón illetékes Béres József halőr a horgászatot követően 3 db döglött süllőt talált a tavon, melyeknek valóban szerencsétlenül akadt a horog. A tározón végül megrendezett OB fordulón összesen 64 db süllőt fogott a mezőny, elhullott süllőt a versenyt követően nem találtak.

Ferenczy János és Weidel Attila 8 éve rendezik meg az Országos Rapala Pergető Bajnokságot, és egy verseny után sem tapasztaltak jelentős pusztulást. Nyári nagy melegben, valamint a Tiszán, nagy mélységből felhúzott halak esetében 1-1 darabos elhullást olykor tapasztaltak, de ettől nagyobb számút soha. Megkérdeztem a magyar pergető verseny mezőny két legeredményesebb (legtöbb egyéni és csapatban elért címmel rendelkező) versenyzőjét is, hogy bármely parti vagy csónakos versenyen, azok edzésein vagy azt követően tapasztaltak-e jelentős elhullást, vagy versenyzőtársaiktól hallottak-e ilyen esetről. Mind Fürtös Attila, mind Gégény Viktor nemleges választ adott. Előbbi 9, utóbbi 15 verseny szezont tudhat háta mögött, de ehhez még hozzájönnek a hobbi horgászatok, ahol mindketten javarészt a catch&release elveit gyakorolják.
A Balatonról ilyen számú süllős tapasztalat verseny kapcsán nem áll rendelkezésre. Hobbi horgászatokról számtalan példát lehetne hozni, én a saját tapasztalataimból az eddigi legnagyobb egyedszámú süllőhorgászatot emelném ki. 2012 tavaszán a süllő tilalmi idejét követő első napon Sztahovits Péter barátommal ketten a délelőtti és esti horgászaton összesen 147 db süllőt fogtunk meg és engedtünk vissza a Balatonba. A körülöttünk lévő csónakok összesen hasonló számú süllőt engedtek vissza. Akkor nagyon foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon lesz-e ennyi visszaengedett süllő után némi dög, és érdeklődtem a területileg illetékes halőr kollégáktól, de egyáltalán nem láttak döglött süllőket a térségben.

Németországban tartományonként eltérő szabályozás van érvényben, de minden tartományban megvan a méretkorlátozás annak ellenére, hogy a catch&release horgászatot elutasítják, és ahogyan Zákonyi Botond is említette, az étkezési célú halfogás az elfogadott – de csak a méretkorlátozás betartása után!!! Itt elérhetőek az egyes tartományokban érvényben lévő méretkorlátozások, érdemes megnézni, hogy a süllőnek minden tartományban van méretkorlátozása, többségében 40-45 cm, egy-egy esetben pedig 35 illetve 50 cm (farokkal együtt kell érteni): http://www.angelnindeutschland.de/gut-zu-wissen/schonzeiten-a-mindestmasse.html  A Hollandiában érvényes szabályozást ezen a linken olvashatjuk, itt 42 cm a süllő a mérete, de egyes vizeken ettől szigorúbb, például a Maas folyón 50 cm (itt is farokkal együtt), még sincsen tele a vizek felszíne döglött süllőtetemekkel: http://www.sportvisserijnederland.nl/vispas/deutsch/?page=regeln_fischerei_in_binnengew%26%23228%3Bsser

Elhangzott az az érv is, hogy a döglött süllő nem jön minden esetben azonnal a felszínre. De a felszínre süllyedt tetem bomlásával keletkező gázok a legtöbb esetben a felszínre hozzák azt néhány napon belül a víz hőfokának függvényében! A fent említett fogásszámok esetében, ha valóban jelentős elhullás történne az igen szembetűnő jelenség lenne! Az a kérdés tehát, hogy megdöglik-e a visszaengedett süllő vagy sem, némi szerencsefaktor mellett döntő arányban azon múlik, hogy a horgász hogyan bánik vele! Teljesen mindegy, hogy a horgunkon gumihal, élő kishal, vagy halszelet van, ha az szájszélbe akad, és a horgász tisztességesen bánik a hallal, akkor az az esetek döntő többségében túl fogja élni a visszaengedést! A nyelető horgászatot el kell felejteni! Ha a süllő nem kapná be első rávágásával a csalit a szájába, képtelenség lenne pergetve süllőt fogni, hiszen a gumit se nyeletjük vele! A nyeletés szükségtelenségét akváriumi és éles horgászatokon készült videókkal szeretnénk bebizonyítani a balatoni horgászok számára. Bízunk benne, hogy a horgászok is megértik, az ő érdekük, hogy a méreten aluli süllő életképes állapotban kerüljön vissza a vízbe. A 35 cm-en felüli példányokat pedig teljes biztonsággal megakaszthatják akkor is, ha a kapás észlelését követően azonnal bevágnak! Egyébként a Desedán korábban az egyesületi közgyűlés elé került a javaslat, hogy az első 2 megfogott süllőt (ott annyi a napi kvóta) kötelező legyen elvinni. A tagság egyhangúlag leszavazta, azzal az indokkal, hogy nem kötelezhetnek arra egy horgászt, hogy tartsa meg a süllőt, ha ő azt vissza akarja dobni. Tételezzük fel, hogy bevezetjük ezt a szabályt. Az átlag balatoni horgász mentalitását ismerve a számára túl kicsi süllőt úgyis vissza fogja dobni (főleg, ha tisztában van az adott helyen fogató átlagos mérettel, és az első megfogott hal jóval elmarad ettől), hiszen a 100 darabos évi kvótában nem mindegy számára, hogy mekkora halakat visz haza.

Dr. Táncsics Aladár vitaindítójában csak azt írja, hogy a halat kíméletesen meg kell szabadítani a horogtól, azt az igen fontos részt elfelejtette megemlíteni, hogy amennyiben mélyre nyelt a hal, akkor a zsinórt a szájnyílás előtt elvágva kell a méreten aluli halat visszaengedni a vízbe. És nem a 20 ft-os horgot sajnálva kitépni a halból, ahogyan azt sokszor tapasztalni lehet egyes „sporttársak” esetében! Ha a törvény szövegét betartva járunk el, és a hallal való bánásmódunk már a készség felszerelésétől kezdve a horgászat befejeztéig a lehető legkíméletesebb szándék szerint történik, a méretkorlátozással nem ártunk, hanem használunk az állománynak, ahogyan ezt több hazai és számos nyugati példán keresztül is láthatjuk. 


 Nagy Gábor horgászati ágazatvezető, Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.


 süllős kép

 

Megosztás: