A Horgásztam a Balatonon 2008 gyermekrajz pályázat beküldési határideje lejárt, a négynapos pihenő elött már a zsűri is elvégezte felelőségteljes munkáját. A harmadik évadját elérő pályázatra ismét sok, több mint 500 pályamű érkezett. Ez abszolut számban ugyan valamivel kevesebb mint a tavalyi, de ezuttal egy pályázó a fő témakörben csak egy rajzzal indulhatott! Sajnálatos módon több rajzot a szervezők nem tudtak a zsűri elé bocsájtani, mivel azok beküldése nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak.
A zsűri (Borsné Simon Györgyi < rajz és vizuális kommunikáció tanár >
A zsűri:

Borbély Béla Szirbek Szilvia Kecskeméti Dominika Borsné Simon Györgyi (elnök)



