Január 13-án került megrendezésre
a jogfenntartó tagokkal együtt – a mintegy 91 településről – 743 fős tagsággal rendelkező Veszprémvidéki
HE közgyűlése,
A közgyűlés fontos mérföldkövet
jelentett, hiszen 60 évvel ezelőtt február első napjaiban alakult meg a
Veszprémvidéki Horgász Egyesület. Az évfordulóra Benke László elnök
kordokumentumok és képek felhasználásával igényes könyvecskét készített az
egyesület 60 évéről A sok adat az elődök áldozatképességét mutatja be, nem
elhallgatva az esetenként téves döntéseket és azok következményeit sem.
A közgyűlés napirendjén 15
témakör szerepelt, amely előre vetítette, hogy a tagság hosszabb ideig fog
dolgozni. Az előző évi közgyűlés óta végzett munkákról szóló beszámoló adatoló
alapossággal tekintette át a szervezeti életet, az egyesületi tanya lakóinak munkáját, a HE együttműködését a Szövetséggel és más
egyesületekkel. Külön témát jelentett annak a sziszifuszi munkának a
bemutatása, amelyet a vezetőség végzett a csónakkikötő használatba vételi
engedélyének megszerzéséért. Sajnálatos, hogy az állami rendeletek egymásnak
ellentmondása, gyakori változtatásuk védtelenné teszi a jó szándékú horgász
egyesületeket. A mintegy négy éve folyó törvényesítő munka ellenére még mindig
várni kell a bérbevételi engedély állami tulajdon hasznosítójának
jóváhagyására.
A Felügyelő- és Ellenőrző
Bizottságok elnökei röviden tájékoztatták a tagságot. A fegyelmi helyzet
szilárd, feljelentés hiányában a bizottság munka nélkül volt. Az Ellenőrző
Bizottság a HE éves tevékenységét törvényesnek minősítette és a végzett munkát
elismerte.
A hozzászólások nehezen indultak
a beszámolókat követő szünet után. A vendégek részéről Alsóörs polgármestere
Hebling Zsolt az Egyesülettel való jó kapcsolatot értékelte és az Önkormányzat
további támogatását helyezte kilátásba, többek között a tanya helyzetének
legalizálásával, területének esetleges bővítésével és a szennyvíz elvezetésével
kapcsolatban.
a Bakony-Balaton Horgász Szövetség ügyvezető elnöke – az egyesület valamikori
ifihorgásza – értékelte az jubiláló
egyesület segítő szerepét a megyei, majd területi szövetség munkájában.
Ismertette a Szövetség átalakulásának szükségességét. Részletesebben elemezte a
balatoni horgászat helyzetét. A 2007. évi balatoni halfogás katasztrofális
alakulását elemezve rámutatott, hogy a Balaton örvendetes megtisztulása a
haléletre nézve már kevésbé örvendetes. A tó hal eltartó képessége véges,
lényegesen kisebb, mint 10-15 évvel ezelőtt. Ezért is fontos az elkövetkező
időszak elkerülhetetlen feladataira való figyelemfelhívás. A busa és tájidegen
halfajok tömeges lehalászására van szükség, hogy az őshonos halak élettere
növekedjék. A tudatos és folyamatos halgazdálkodás feladatai keretében nem a
balatoni halászat megszüntetésére van szükség, hanem a a Balatoni Halászati
Zrt. vonatkozó 2003-as kormányhatározat szerinti átalakítására. A
nyereségorientált tevékenység helyett a horgász irányultságú halgazdálkodás, a
víz- és környezetvédelem, a halőrzés kell, hogy
jelentse a gazdaság elsőrangú feladatát,
fokozódó állami támogatás mellett.
Halászati Zrt horgászati menedzsere adatolva mutatta be a Társaság 2007. évi
munkáját. Kiemelte, hogy a piaci hal fogása az évtizedekkel ezelőttinek csak
töredéke, az engedélyezett kifogható mennyiségnek csak mintegy 40 %-át sikerült
teljesíteniük. A kifogott halak nagy többségét a busa jelentette.
A továbbiakban a HE munkaterve és
költségvetése került megtárgyalásra. Az alapos tájékoztatás alapján a tagság
bár nem jókedvvel, de jóváhagyta a jelentős költségnövekedéssel számoló
költségvetést. A tagság érettségét jelzi – egyben a szövetség munkájának
elismerését – hogy a megyei ifjúsági- és
sportmunka támogatására ez évtől 200 forintot fizetnek minden tag után.