
A táborozás szervezői (Bakony- Balaton Horgász Szövetség, Balatonakali és Vidéke Sporthorgász Egyesület, Shall Béla tógazda) különös figyelmet fordít arra, hogy az egyhetes tábor azért ne csak a horgászatról szóljon. Halimbán ki se hagyható a geo túra, a foci és az egyéb játékok meg ugye a nyári szünidő szerves tartozékai. A napi ötszöri étkezés bizonyára elégséges lesz, de ki látott már tábort tábortűz nélkül? Ha már ég a tűz, bizonyára bogrács is kerül föléje, szalona is pirul a parázson…
A harmincöt táborozó (valamint a jónehány segítő) programját középiskolai tanár vezetésével négy fős táborvezetés – két felnőt és két ifi horgász – szervezi és ügyeli. A tábor egyébként július 6 -án (vasárnap) késő délutáni beérkezéssel kezdődik és július 12-én (szombat) dél körüli hazautazással fejeződik be. Érdeklődni a BBHSZ tagegyesületek elnökeinél, vezetőinél, valamint a BBHSZ Szövetségi irodában lehet. Jelentkezési határidő – kizárólag az egyesületeken keresztül – 2014. június 16.