Csopak-Paloznak HE közgyűlése

csopkgy1Szombaton, február 20-án  Farkas József elnökletével, 34 egyesületi tag részvételével tartotta  meg 2010. évi közgyűlését  a Csopak- Paloznak Horgász Egyesület. Az elmúlt év munkájáról szóló vezetőségi beszámolót Hideghéthy Csaba az egyesület titkára, a pénzügyi beszámolót  Tóth Istvánné gazdasági vezető, a 2010. évi költségvetést és az ez évi faladatokat Balassa Lajos  egyesületi elnök, a Felügyelő Bizottság beszámolóját Albrecht Ferenc FB elnök és végezetül  a fegyelmi helyzet értékelését Kenyeres Gyula Fegyelmi Bizottsági elnök terjesztette a tagság elé.

Örvendetés tényként közölte az egyesület titkára azt, hogy az előző évi csökkenést követően ismételten növekedett a létszámuk. A 17 új taggal  a HE jelenlegi összlétszáma 189 fő. Nem kis büszkeséggel  közölte azt is, hogy azon kezdeményezésüket mely szerint a gyermek horgász engedélyek felét az egyesület fizeti, több más egyesület is átvette, pénzügyi tervük 2010 évre húsz gyermekhorgásszal számol. A végzetmunka felsorolása bizony hosszúra nyúlt, hiszen eseményekben, rendezvényekben gazdag program áll a HE. mögött.  A programok többsége a helyi önkormányzati programok szerves részét képezte. Mind a beszámoló, mind hozzászólásában Ambrus Tibor polgármester kiemelte az Egyesület és az Önkormányzati közötti szoros munkakapcsolatot.

csopkgy2A közgyűlés legfontosabb témaköre a csónakkikötők kérdésköre volt. Komoly és nem kevés szakmai munka nyomán most már látszik a megoldás útja, ismert a megvalósítható kikötő helye és ismertek a technikai feltételek és ismertek a bekerülési költségek. A 110 csónakot befogadó kikötő tervezési költsége a jelenlegi ajánlatok szerint 5-7 millió, míg a kivitelezés költsége várhatóan 150 – 160 millió forintra rúghat. Nyilvánvaló, hogy ezen hatalmas összeg meghaladja az Egyesület anyagi erejét, így a kikötő létesítés csak az önkormányzattal való szoros összefogással  megvalósított sikeres pályázat elnyerés esetén lehetséges. Vitát követően, a tagság abban döntött, hogy tovább kell keresni a bekerülési összegek csökkentésének  lehetőségét és csónakkikötő ügyben a végső döntést a jövő évi közgyűlésre halasztotta.

Kiemelendő, hogy ezen a közgyűlésen is nagy figyelem majd együttműködő vita kísérte Varga László, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. elnök- vezérigazgatójának hozzászólását, aki a tájékoztatáson kívül a helyi horgászok segítségét is kérte a rabsickodás visszaszorítása érdekében. 
A BBHSZ részéről felszólaló Szövetségi elnök a balatoni horgászok szervezett összefogásának szükségességére, a civil szervezetek érdekérvényesítő képességének növelésére hívta fel a figyelmet.

Megosztás: