Még az idén hatályba lép a Halgazdálkodásról és a halak védelméről szoló törvény (HHvtv)

Hal

A Parlamentben már csak zárszavazásra vár a HHvtv, melyre hamarosan, feltehetően június 10-én sor kerül. A napokban lezajlott részletes vitából Budai Gyula, a VM parlamenti államtitkára záró felszólalásában emeljük k az alábbiakati: „Egy olyan jogszabályról van szó, amelyben a parlamentben ülő pártok között többé-kevésbé  konszenzus van.  Olyan komoly szakmai nekifeszülés, mint más jogszabályokban, ebben a jogszabályban nem tapasztalható”. A horgászok, horgász […]

Ezután sem lehet a Balatonon bárhol tárolni a csónakokat..

Bár a tervek szerint enyhítik a hajózási jogszabályokat, ezután sem lehet a Balatonon szabadon, bárhol tárolni a kishajókat és csónakokat. Molnár Gábor, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezetének vezetője az MTI-nek a hajózási szabályzat módosításához kapcsolódó észrevételeikről elmondta, a vízbiztonságot továbbra is szem előtt kell tartani, a hajózási szabályzat csónakhasználatra vonatkozó tervezett enyhítése nem jelent korlátlan szabadságot.

S-II -ről a „Predatorized” nemzetközi pergető magazinban

Dalien Vignjevic, a Savage Gear és az Okuma horvátországi horgásza a „Predatorized” nemzetközi, internetes pergető magazinban írt cikket a BBHSZ Sporthorgász Kft által üzemeltetett várpalotai S-II Horgász tavakon szerzett pergető élményeiről. A Predatorized a képre kattintva érhető el.

HHvtv: 49 módosító javaslat

Hal

Végéhez közeledik a parlamenti szezon, a tavaszi ülésszakból már csak a ma kezdődő kétnapos ülés, illetve a június 10-i szavazási dömping van hátra. Ma maratoni szavazássorozat is vár a képviselőkre mivel főleg módosító indítványokról szavaz a parlament, hogy aztán június 10-én sor kerülhessen a zárószavazásokra. Szokatlanul sok, 49 módosító érkezett az új halgazdálkodási és hal […]

MOHOSZ Velencei- tavi közleménye

pontyhorgasz

A MOHOSZ kérelmére a Fejér Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága, mint elsőfokú halászati hatóság a Velencei-tavon május 31-től feloldotta a ponty fogásának fajlagos tilalmát. Tehát 2013. május 31-én, pénteken, 00 órától ismét lehet pontyra horgászni a Velencei-tavon.

Ismét autó a Balatonban

zzzz

Nálunk már csakl így van, időnként autók esnek bele a Balatonba. Ezúttal lakókocsi, Csopakon. A BLIKK.hu fényképes tudósítása INNEN is elérhető.

Javaslat: a falusi turizmusban lehessen felszolgálni saját fogású halat

A horgász és halász állami jeggyel rendelkező falusi turisztikai szolgáltatók is jogszerűen adhassák vendégeik számára a fogási naplóval igazoltan kifogott halat  indítványozza a HHvtv parlamenti vitája során benyújtott módosító javaslat. A Hiradó.hu teljes cikke INNEN is elérhető.

Független képviselői vélemény a HHvtv vitájáról

zzzz

Elmúlt héten – igencsak késő esti időpontban, mintegy 17 órai tanacskozást követően – került sor a halgazdálkodási és hal védelmi törvény általános parlamenti vitájára. A vita jegyzőkönyvét az érdeklődők a interneten olvashatják (Tagegyesületeink részére azt az INFÓ oldalunkra feltettük), INNEN egy független képviselő Országos Sajtószolgálatban (OS) közzétett sajtóközleménye érhető el.  

Szövetségi küldöttgyűlés

Május 27-én Balatonalmádiban a Vízimúzeumban  került sor a BBHSZ ez évi Küldöttgyűlésére, amelyen a tagegyesületi delegáltak elfogadták a Szövetség elmúlt évi munkájáról szóló beszámolót, a 2012. évi zárszámadást és  közhasznúsági jelentést, továbbá a Felügyelő Bizottság munkájáról szóló beszámolót. Megerősítették a 2013. évi költségvetést, a 2013. évi feladattervet és több további aktuális kérdésben döntöttek.

Készül a balatoni csónakokra (is) vonatkozó új szabályozás

Módosulhatnak a hajózási tárgyú jogszabályok: a hajózási szabályzat a változtatással visszatérne a több évtizedes balatoni gyakorlathoz, a csónakokat lehetne szabadon, kikötőn kívül tárolni a nádas védelmének szem előtt tartásával – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya  – tette közzé a mai napon az MTI. Tájékoztatásuk szerint az NFM a korábban hatályba lépett előírások alkalmazási nehézségeinek feloldásáért […]

Nagykövetek

Áder János köztársasági elnök, Trokán Péter és Reviczky Gábor színművészek, Besenyei Péter műrepülő világbajnok, Erdei Zsolt profi világbajnok bokszoló és Cseh László világ- és Európa-bajnok úszó, akik 2013. május 23-án átvették a Magyar Országos Horgász Szövetség által alapított „Horgászat nagykövete”  címet a MOHOSZ Agárd-dinnyési kirendeltségén. Az ünnepélyes aktust villám horgászverseny előzte meg, amelyen elindult a köztársasági elnök.

Báboska kiállítása

Akik emlékeznek a „Horgásztam a Balatonon” gyermekrajz pályázat sorozatunkra, azok bizonyára emlékeznek a több éve Hollandiában munkálkodó Horváth Márta bábtervezőre, „Báboskára”. Számukra és mindenki másnak szeretettel ajánljuk az alábbi Báboska kiállítás – lehetőleg gyermekekkel, unokákkal együtt való – megtekintését. 

Lezárták a siófoki Sió zsilipet

A Siófoki-zsilip teljes zárásával, valamint a siófoki belterületi szakasz tározóterének feltöltésével három héttel a zsilip megnyitása után befejeződött a Balaton apasztó célú vízeresztése – közölte kedden (május 21.) az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Kitekintés külföldre..

Majdnem félévszázados világrekordot döntött meg a majdnem félmázsás tőkehalat fogó horgász. A részletek a a képre kattintva olvashatók.

Akár vizsga nélkül is lehet horgászni..

bama

Kedden (Május 21.) kezdődik a halgazdálkodási és halvédelmi törvény vitája a Parlamentben. A „horgásztörvény” régóta húzódó korszerűsítését célzó törvényhozói döntési folyamat felkeltette a média figyelmét is. A képekre kattintva a két honlap témával foglalkozó cikke is olvasható

Megint SZÁKolunk

pc

Majdnem jól sikerült házi gyakorlati felkészítőt tartottunk SZÁK ügyben április közepén. Ha ezt követő néhány napon belül a programgazda minden előzetes értesítés nélkül nem hajt végre jelentős módosításokat, akkor a cikket kezdő „majdnem” szó is felesleges lenne. Azóta ígéretet kaptunk, hogy hasonló esetekben akár előzetes értesítéseket is kapnak a felhasználók.. Bízunk benne, hogy így is lesz és […]

Értékcikkforgalmazási szünet

Nyitvatartás

Ezúton is tájékoztatjuk tagegyesületeinket, horgász ügyfeleinket, hogy szabadságolás miatt 2013. május 21-24 között a Szövetségi Irodában (Veszprém, Muskátli u. 6.) az ügyfélfogadás szünetel. Az értécikk forgalmazás május 28-tól folytatódik.

Mit kell tudni a horgászvizsgán?

vizsga1

Beindult a szezon, nemcsak a vízparton hanem a horgász vizsgabizottságoknál is. Ezzel párhuzamosan megszaporodtak a telefonon, @ levélben érkező kérdések: Mit kérdeznek? Mit kell tudni a vizsgán? Nos, a válasz egyszerű. Azt amit a jogszabály erre vonatkozóan előír! Természetesen van segítség is, jelenleg két vizsgakönyv van forgalomban: – Pintér Károly: Horgászati alapismeretek (Agroinform Kiadó)– Láda Gáspár, Zellei […]

Partközelben a balatoni nagy pontyok

XX-hrmrzs

A Balaton nagy pontyai például partközelbe szaladtak – ott is fogták őket a déli parton a horgászok, ahol szinte soha máskor. S jóval többen szákolták a jellegzetes alkatú sudárpontyokat is, a Kis-Balaton jellegzetesen sötét színű nagy kárászaival együtt. Nyilván a Kis-Balatonból érkezhettek, a Zala folyóval. A SONLINE teljes cikke INNEN érhető el.

Országgyűlés előtt a halgazdálkodásról és hal védelméről szóló törvényjavaslat.

Hal

A jelenlegi, ez évben 16 éves halászati törvényt (1997:XLI tv. a halászatról és a horgászatról) felváltani hivatott új, „a halgazdálkodásról és a hal védelméről” szóló  törvény javaslatát Magyarország Kormánya nevében dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter benyújtotta az Országgyűlésnek. A T/11113 számú törvényjavaslat iromány adatai a parlament honlapján  megtalálhatók. A törvényjavaslat szövege PDF formátumban az Irományszöveg sorból hívható […]

Hatásos a szunyogírtás

szunyogx

Az elvégzett csípésszámvizsgálatok adatai szerint minden balatoni településen elérte az előírások szerinti elvárt 80 százalékos hatékonyságot a csütörtökön elvégzett kémiai szúnyogirtás – mondta a munkát irányító szakértői csoport vezetője szombaton az MTI-nek. Hozzátette: volt olyan település, ahol az elvártnál jóval magasabb hatékonyságot mértek. Tájékoztatása szerint jövő héten minden településen újra megmérik az óránkénti csípésszámot egy főre vetítve, […]

Nyitva a zsilip

Április utolsó napján Molnár Béla, az OVF főigazgatója rendkívüli sajtótájékoztató keretében nyitotta meg a Sió-zsilipet Siófokon, így a már kritikusnak mondott 124 centiméteres vízállás mellett megkezdődött a Balaton apasztása.A főigazgató elmondta, hogy a tó vízszintje tavaly december óta 86 centimétert emelkedett, miután az év elején lehullott csapadék kétszerese volt a sokévi átlagnak. A Balaton szabályozási maximuma 110 […]

Csukaivadék telepítés

Holnap (ápr. 30.) Keszthelytől Badacsonytomajig terjedő partszakaszon kerül sor 250.000 csukaivadék telepítésére. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-vel való együttműködés keretében az érintett területen egyesületeink „haltelepítő brigádjai” gondoskodnak az ivadék szakszerű kihelyezéséről.

Kinek baj a Balaton tiszta vize?

Mikrofon

A Balaton magas vízszintje ellenére nagyon jó a tó minősége – mondta a Balatoni Limnológiai Intézet vezetője az Infórádió riporterének kérdésére. G. Tóth László szerint annyira tiszta a Balaton, hogy nem lesz elég tápanyag, és így a halak kevesebb táplálékhoz jutnak. A horgászoknak sem jó a túl tiszta víz. A riport INNEN is elérhető.  (Hanganyag: Kálló […]

Hogyan fogják a balatoni hekket?

Balatoni hekk

Népszerű halról van szó, sokan keresik, sokan szeretik… A „balatoni hekk” minden titkát lelepző infoGyőr cikk INNEN is elérhető.

Friss űrfotó a Balatonról

zzzz

A „tavaszi megújhodást mutató nagyszerű vakációs cél” -ként kommentálva tette közzé a Twitteren a Balatonról készített fotóját Chris Hadfield kanadai űrhajós, a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységének parancsnoka.A vonatkozó Twitter oldal INNEN érhető el. 

Támadás a szúnyogok ellen

szunyog

A csapadékos időjárás és hirtelen jött felmelegedés kedvez a szúnyogok szaporodásának, ezért feszített tempójú irtásra kell számítani Balatonon – nyilatkozta az MTI-nek a munkát irányító szakértői csoport vezetője a térségben pénteken (ápr.26.) megkezdett biológiai szúnyogirtás kapcsán. Tájékoztatása szerint az elmúlt napokban egyre több vérszívó lepte el a Balaton  partját, ami miatt az irtást – kivárva azt az időszakot, amikor a szúnyoglárvák […]

Jól rajtolt a pergető páros csapatunk.

Vasárnap (április 14.) a Várpalotai S-II Felső Tavon került megrendezésre a MOHOSZ 2013. évi Csónakos Pergető OB. csapatverseny 1. fordulója. A vesenyen indult harminchárom csapat között sikeres rajtot vett a SOPE – BBHSZ páros, akik az értékes harmadik helyet szerezték meg. Az alábbi képen a győztes trió:  Eredmények:         I. helyezett:    Péli […]

Nem szennyeződött a Balaton …

zzzz

  az esetlegesen belekerült szennyvízzel  –  állítja a hatóság.   Az erről szóló veol.hu (Napló online) cikk INNEN is elérhető.

Ki kell nyitni? Nem kell kinyitni?

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) ma azt közölte [ápr.10.], hogy a Zala vízgyűjtőjén leesett csapadék, a Zalán érkező árhullámok hatására a Balaton  vízállása elérte a 110 centiméteres „üzemvízszinthatárt”.Kiemelték: a Balaton  vízszintszabályozásának meghatározásánál elsődleges szempont, hogy a tó vízmennyisége és minősége egész évben megfelelő legyen, az üzemvízszintek között maradjon. „A jelenlegi meteorológiai előrejelzések és hidraulikai számítások alapján a tóból történő vízeresztésre a következő […]

Euro Discount Club a Facebookon

facebook edc

Ezen rövid hír közzétételét elsősorban nem a  reklámozás indokolja, hanem az a szándék, hogy a Szövetségünk által kibocsájtott „Horgászkártya” használhatóságát növeljük. Maga  a hír: Mostantól az Euro Discount Club facebook oldalán is naprakész fríss informácók találhatók az EDC logós plasztikkártyák elfogadó helyeiről. Ez a facebook oldal csokorba gyűjti azokat a kedvezményeket, amiket az EDC logós […]

„A természet élménye a Balaton mellékén.”

BFNP logo 2013 magyar raszteres RGB 1

Szép, új, letisztult logóval jelentkezik ezentúl a Balaton- felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.  Aki már ismeri a BfNP tevékenységét annak is érdemes ellátogatnia a cég honlapjára, vagy megtekinteni új imázsfilmjét. Aki még nem találkozott az Igazgatóság munkájával, vagy nem járt még a Nemzeti Park területén az bízvást számos csoda felkeresésére kap a filmektől kedvet. A BfNP-t bemutató […]

Szennyvíz folyik a megtelt csatornákból az élővizeken át a Balatonba.

Szennyvíz folyik a megtelt csatornákból az élővizeken át a Balatonba. A Veszprém megyei szolgáltató ahol tud, szivattyúz és fertőtlenít – mondta a Bakonykarszt Zrt. vezérigazgatója csütörtökön. Kugler Gyula tájékoztatása szerint az elmúlt hetek rendkívül csapadékos időjárása miatt a szennyvízcsatornák megteltek a lehullott eső és a pincékből, árkokból a csatornarendszerbe szivattyúzott víz miatt. Ezért a csatornákból a […]

Valóban a hal a hosszú élet titka?

zzzz

Az omega 3 zsírsavakban gazdag rendszeres halfogyasztás lehet a hosszabb élet titka – állítja egy új tanulmány, amelyről a Health Dayszámol be. A 2600 felnőtt bevonásával készült tanulmány szerint a legmagasabb omega3 zsírtartalma a lazacnak, a makrélának, a heringnek, a pisztrángnak és a tonhalnak van.  Kiváncsi a folytatásra? Az OrientPress cikke INNEN elérhető

A Balatonnál felkészülnek a Sió-zsilip megnyitására

A Balaton vízszintje az esőzések hatására esetenként napi két centimétert is emelkedik, ezért a Közép-dunántúli Vízügyi igazgatóság szakemberei megkezdték a felkészülést a Sió-zsilip megnyitására, amire április végén, májusban lehet számítani – adott kedden tájékoztatást a vízügyi igazgatóság vezetője 

Fordítva ülünk a halon

zzzz

„Az európai „ügyfelek” száma nagyjából 26 millió fő. A szektor a kereskedelemben százezer embert, a többi csatlakozó (termelő és szolgáltató) üzletágban pedig további tízezreket foglalkoztat. A szaküzletek száma meghaladja a 13 ezret (ebből közel 1000 Magyarországon működik). Az iparágban boldogulni próbáló 2900 gyártó cég évi 5 milliárd euró árbevétellel gazdálkodik, de ha az ágazati turizmust […]

Kétfejű cápa, nem áprilisi tréfa

XX-hrmrzs

Még ma közreadjuk az Index kétfejű cápáról szóló cikkét, mert holnap már mindenki áprilisi tréfának tartaná. A cikk INNEN érhető el.

Megkezdődött a 167. balatoni hajózási szezon

mti hirfelhasznalo

A januári nyolcszázalékos után nem tervez újabb áremelést a Magyar Hajózási Zrt. Idén a siófoki és tihanyi kikötőt újítják fel, és két gyorshajót állítanak szolgálatba a Balatonon – mondta el a vezérigazgató szombaton Balatonfüreden, a hajózási szezont nyitó hajó üdvözlése után az MTI-nek.

Hétfőtől indul a balatoni viharjelzés

balaton1

Hétfőn megkezdődik tavainkon az október végéig tartó viharjelzési szezon. A jelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) siófoki obszervatóriumából adják ki a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó térségére – közölték a katasztrófavédelemi rendezvényén Balatonföldváron, ahol próbaindítást hajtottak végre a rendszeren.

Horgászok vs halászok

„Mindkét tábor szereti a halat, de másban nagyon nem értenek egyet. A horgászturizmusban nagy lehetőségek vannak, nemzetgazdaságilag is jelentős hasznot hajtana, ha törvényekkel segítenék a felfutását. A halászoknak viszont a lobbiereje nagy. Parlamenti nyílt nap volt a témában. A köztársasági elnökről pedig ismét kiderült, hogy tapasztalt pecás.” A KAPOSPONT idézett cíkke  ITT olvasható.

Szóvátettük a balatoni csónakkikötők helyzetét..

2013.03.26.k

A márciusi tél több előre regisztrált horgászvezető megjelenését megaka -dályozta, de ennek ellenére tizenegy egyesületünk tisztségviselője képviselte a BBHSZ-t a parlamenti nyílt napon. Az előadások, majd a felkért hozzászólók (Fürész György Mohosz ügyvezető el -nök, Csoma Gábor Magyar Haltermelők és Halászati Vízterülethasznosítók Szövet – sége (MAHAL) elnökhelyettes, Füstös Gábor  Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt vezérigazgató,  Hegedűs Gábor […]

Balatoni csónakok: újabb lépés előre

A Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervéről szóló törvényjavaslatok  [„Balaton törvény módosítása”] részletes vitáival zárult a parlament keddi  (március 26-i) ülése. Az Országgyűlés április 8-án folytatja munkáját.

Halgazdálkodási és halvédelmi törvény

Parlament2kicsi

A horgászat és a halászat újrasza -bályozásában rejlő lehetőségekről beszélt a köztársasági elnök kedden a Parlamentben, a témában tartott nyílt napon. A horgászat és a halászat újraszabályozása lehetőséget teremt a hagyományok megőrzésére, a készülő európai uniós irányelv nyújtotta előnyök kihasználására és a horgászturizmus fejlesztésére is – hangsúlyozta Áder János az Országgyűlés sport- és turizmus -bizottsága által […]

Megalakul a MOHOSZ Balatoni Bizottsága

A MOHOSZ 2013. március 22-i ülésén döntés született a Balatoni Bizottság megalakításáról. Az operatív bizottság (vezető: Csécs Sándor MOHOSZ alelnök, tagok: Somogy – Kozári Miklós, Veszprém – dr. Táncsics Aladár, Zala – Makovecz Tamás MOHOSZ elnökségi tagok) működési szabályzatának következő elnökségi ülésen történő jóváhagyását követően kezdi meg munkáját.

Szabadság miatt zárva

zrva

Ezúton is tájékoztatjuk tagegyesületeinket, hogy a Szövetségi Irodában (Veszprém, Muskátli u. 6.) 2013. mácius 27- 28 – 29-én szabdság miatt az ügyfélfogadás szünetel. A következő ügyfélfogadási nap április 2 (kedd), 10.oo és 16.oo óra között.

Balatoni csónakok: lépegetés előre

csonakok

Hosszú évek tétlensége, a tavalyi év fenyegetettsége után most márciusban elkezdtek szaporodni a bizakodásra okot adó információk. Hó elején adhattuk hírül, hogy (átmenetileg) nem kell bírságtól rettegnie azoknak akiknek csónakja nem a fehér holló ritkaságú, azaz engedéllyel rendelkező balatoni kikötőben nyert elhelyezést. (Átmeneti fellélegzés) Tegnapelőtt beszámoltunk az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának hétfői üléséről, amelyen – más […]

Módosítás előtt a Balaton törvény

Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága mai, hétfői ülésén egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a Balaton-törvény módosítására benyújtott javaslatot. Hajnóczi Péter, a Belügyminisztérium főosztályvezetője  kiemelte szóbeli kiegészítésében, hogy a módosítási javaslatban az erdő-, illetve a zöldterület nagysága nem csökken, mindössze ezen belül adna a jogszabály némi mozgásteret a településeknek. Ezen kívül a javaslat szerint a jövőben a csónaktárolásra […]

Sipos László emlékverseny Kádártán

Nem szokásunk nem hozzánk tartozó egyesületi rendezvény propagálása, de a kádártaiakkal ez évben is kívételt teszünk. Van ugyanis közös kapcsolódási pontunk, ami nem más mint a BBHSZ Peca Palánták Horgász Klub gyerkőcei. Ők azok akik Kádártán is, a várpalotai S-II. ön is otthon érzik magukat, mindkét helyen korlátlanul és természetesen ingyen edzhetnek…