Peca Palánták Spiccbotos Gyermek Horgászverseny

pecapalanta Custom

Még kilenc nap van hátra a szeptember 21.-i nevezési határidőig, de feltehetően ennél előbb  – a versenykiírásban maximalizált 40 fős versenylétszám elérésével – lezárul a „Peca Palánták Horgászversenyre” való jelentkezési lehetőség. A versenybizottság eddig több mint 30 szabályszerű nevezést igazolt vissza. A még nyitott néhány helyre – az eddigiekhez hasonlóan – kizárólag on-line nevezéssel lehet feliratkozni.

Törvényi szigor az orvhalászattal szemben

– A Magyarországon haltermelésből származó évi 20 ezer tonnányi hal mennyiségének fokozatosan 30 ezer tonnára növelése a feladat, amihez várhatóan az EU támogatásával is számolni lehet – nyilatkozta a napokban Bardócz Tamás a vidékfejlesztési tárca erdészeti, halászati és vadászati főosztályának vezetője az MTI-nek. Nyilatkozatából a természetes vizeken folyó halgazdálkodást  érintő részletet emeljük ki: A haltermelés […]

Vizsgaszünet Veszprémben

vizsga2

A veszprémi állami vizsgabizottság kérésére itt is közreadjuk, hogy a szeptember 27. -i horgászvizsga elmarad. A következő vizsganap a Veszprém, Muskátli utcában: 2013. október 25. A köztes időszakban Balatonalmádiban lehet horgászvizsgára bejelentkezni a 70 3927186 telefonszámon.

Radikális szabálymódosítás

zzzz

Míg a Hhvtv által a horgászoknak/horgászatnak nyújtott kedvezményekről a közelmúltban jónéhány híradás volt olvasható, addig a törvénybe életet lehelő – most készülő – végrehajtási rendeletről ezideig nemigen jelent meg előzetes hír. Az első fecske, (vagy az első fecskék egyike) a NOL.hu oldalon olvasható.                         […]

Nevezés a Peca Palánták horgászversenyre

vgs plakt

 Peca Palánták Országos gyermek spiccbotos horgászverseny és szellemi vetélkedő 2013. szeptember 28.S-II. Horgász Tavak, Várpalota / Pét——————————————————————–VERSENYKIÍRÁS  ON-LINE NEVEZÉSTámogatók, szponzorok  

Ismét „TeSzedd!” akció szeptember 14-én

0 teszeddplakat.pdf

Olvasva az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) „TeSzedd!” felhívását ohatatlanul az jut a pecás ember eszébe, hogy ez olyan mint a horgászok hagyományos tavaszi környezetvédelmi akciója. Csak méreteiben lényegesen nagyobb, szervezettebb (és itt a szemeteszsákot és kesztyűt sem kell a tagdíjból megvenni). Sajnos a takarításra nem csak tavasszal, ősszel is – sőt mindig – szükség van. […]

Szezonnyító verseny az „S-II” Felső Tavon

Bokor S-II

Szeptember van, a Várpalotai S-II Felső Tavon a bojlisok „egyeduralma” megtörik, a kapitális csukákat fogni vágyók részére jövő hét végével megkezdődik  a pergető szezon. Ezen sokak által várva vált dátumot követően hamarosan, 2013. szeptember 21-én sorra kerül a csónakos – páros „Őszi Évednyító Pergető Verseny” is. A versenykiírás az S-II Horgász Tavak honlapján olvasható, amely […]

Hatályba lépett a Hhvtv

paragrafus

Tegnap, szeptember elsején hatályba lépett a Hhvtv, azaz „A halgazdálkodásról és a hal védelméről” szóló 2013. évi CII. törvény. A törvény szövege INNEN is elérhető.A Hhvtv felhatalmazása alapján készülő végrahajtási rendelet megjelenése a közeljövőben várható.

Egyesületi Vezetők „Háromtusa Játéka”

135

Augusztus utolsó napján, nyár- bucsúztató gyönyörű időben került megrendezésre a várpalotai „S-II. Horgász Tavakon” a BBHSZ – már több évtizedes hagyománnyal rendelkező – horgász egyesületi vezetőknek szervezett versenye. Igaz, a győztesek oklevelein a verseny elnevezése már az időközbeni változásokat figyelembe véve az „Egyesületi vezetők háromtusa jétéká”-ra  változott.

Dr. Szabó Imre kitüntetése

szaboimre 5000x75

Dr. Szabó Imre MOHOSZ elnök augusztus 20-a alkalmából magas állami kitüntetésben részesült. A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánjaként a Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetést kapta meg.  

Szövetségi Iroda szabadság miatt zárva

zrva

Ezúton is tájékoztatjuk az érintetteket, hogy a Szövetségi Irodában (Veszprém, Muskátli u. 6.) szabadság miatt az értékcikk forgalmazás jelenleg szünetel. A következő értékcikk kezelési nap: 2013. szeptember 3, – kedd.

Hhvtv végrehajtási rendelet tervezetének véleményezése

Hal

Csütörtökön (VIII.15.) a MOHOSZ területi tagszövetségeinek ügyvezető elnökei és elnökei a Halgazdálkodásról és hal védelméről szóló 2013. évi. CII. törvény végrehajtási rendelet tervezetét véleményezték. Az igen alapos és aktiv, felelősségteljesen megfontolt munkaértekezlet résztvevői, szakemberei a saját, valamint az általuk képviselt horgász szervezetek vhr tervezettel kapcsolatos véleményeiket súlyozták, vetették össze és végül összegezték. Az ország kimagaslóan […]

Idegen növény támadja a Balaton partját

zzzz

Elgondolkodtató ORIGÓ cikkre hívjuk fel a figyelmet. Nemcsak a Balatonba betelepített idegen honos halak okoznak gondot (lásd: törpeharcsa, busa, stb), a vízparton a növényvilág sem mentes ettől a problémától.  Az írás  INNEN is elérhető.      

Zöld Balaton Fotópályázat

zzzz

Igaz, hogy már több mint három hónapja megszületett a kiírás, de még év végéig lehet csatlakozni Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata által meghirdetett „Zöld Balaton” Fotópályázathoz. Mind a pályázati kiírás (ITT), mind a pályázatra eddig beérkezett fotók (ITT) megtekinthetők a Zöld Balaton  oldalon. 

Balatoni orvhalászt fogtak

zzzz

Jó az a hír amelyik arról szól, hogy a nem kevés balatoni rapsicok közül is fennakadnak némelyek az ellenőrzés hálójában. Erről szól az INNEN is elérhető SONLINE cikk. 

Felkészülés a szept. 28-i gyermek szellemi vetélkedőre

gyerekeknek

Még bőven van idő, de máris szaporodnak a jelentkezések a szeptember 28- án az S-II Horgász Tavakon (Várpalota/Pét) megrendezésre kerülő „Peca Palánták gyermek spicc- botos horgászverseny és szellemi vetélkedő”-re. Ez utóbbira, azaz a vetélkedőre való felkészüléshez, a már meglévő ismeretek kibővítésére vagy felfrissítésére a Balaton- felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság [BfNP] honlapjának „Gyerekeknek” menüpontjába foglaltakat ajánlja […]

Közelebb a természethez, Balatonakaliban

 Példamutató együttműködésben gondoskodik Balatonakaliban a helyi önkormányzat és a helyi horgász egyesület (Balatonakali és Vidéke HE.) a gyerekekről a nyári szünidőben. Az összeállított érdekes és értékes program nemcsak elfogadhatóvá hanem kimondottan vonzóvá teszi a „nyári napközit” a gyerekek számára.Részletesebben minderről Tremmel Tamás szól a VEOL-ban. A cikk INNEN is elérhető.

Két egyesület összeolvadása

Törvényszéki bejegyzéssel véglegessé vált a halimbai Camping tavi Horgász Egyesület és a márkói Blinker Horgász Egyesület összaolvadása. A továbbiakban a halimbai horgászok Györkös József vezetésével a Blinker HE szakosztályaként folytatják civil életüket. 

40 halász emlékérére

082

Az idén XXI. alkalommal megrendezett 40 halász emléknapok  programja már három napos eseménnyé bővült. Az 1729 telén a viharos téli Balatonba veszett hat halász és az ugyanott úszó jégtáblán partra sodródott és így megmenekült 40 halászra való emlékezés pénteken a vonyarcvashegyi emlékhely megkoszorúzásával kezdődött. A helyi Önkormányzat és a „mai halászok”, azaz a BHNp Zrt. mellett […]

Balatoni kagyló

kagylok

A Balaton nyugati öblében kisebb mértékű kagylópusztulás tapasztalható az egyre melegebb víz miatt, aminek nincs semmiféle káros hatása az emberre, vagy a víz élővilágára – mondta Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója. 

Balatoni ponty [3]

A beérkező telefonok, jelzések szerint még nem szünt meg a balatoni pontyelhullás. (Újabb területként Örvényesről kaptunk ilyen hírt.) Ezt erősíti meg a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt tegnapi (július 26.) közleménye is, amely INNEN érhető el.

MOHOSZ közlemény

MOHOSZ

Az elmúlt időszakban a halgazdálkodásról és hal védelméről szóló törvénnyel kapcsolatban megsokasodott országgyűlési képviselői sajtótájékoztatók sorában különösen nagy érdeklődést keltett Manninger Jenő keszthelyi nyilatkozata, annak a Balaton horgászkezelésbe vonására utaló gondolatai miatt. Erre reagálva a MOHOSZ is sajtóközleményt jelentetett meg, amely az országos szövetség honlapján olvasható. A közlemény INNEN is elérhető.

A Balatont is felügyeljék a horgászegyesületek

keszthely

A horgászok eddiginél nagyobb szerepvállalásáról is beszélt a Balaton kezelésében Manninger Jenő fideszes parlamenti képviselő tegnapi (július 25.) keszthelyi sajtótájékoztatóján. A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló, szeptemberben hatályba lépő törvény azt preferálja, hogy a természetes vizeket a horgászok, horgászegyesületek vegyék kezelésbe, a Balaton esetében azonban egyelőre garantálni kell a halászat szakmai felügyeletét, hiszen az ökológiai gazdálkodás vagy a […]

Peca Palánták Rétimajorban

pecapalanta Custom

A közelmúltbeli évadzáró rendezvényt követően július 23-án ismételten útra keltek a Peca Palánták. Ezúttal a BBHSZ gyermek horgász klubja /a szülők segítségével/  Sáregres – Rétimajorra utazott, ahol a Nyalóka szigeten az Aranyponty Zrt. 21 fős Kölyök Horgásztáborának résztvevőit tanították a horgászat csínjára- binjára. Bevezetőül a BBHSZ elnöke két kérdést körüljárva – Miért horgászik az ember? […]

Balatoni ponty [2]

A pontyelhullással kapcsolatban megjelent a neten a BHNp Zrt. tájékoztató közleménye is  a http://balatonihal.hu/aktualitasok oldalon, az alábbiak szerint: Szórványos pontyelhullás 2013. július 23., 14:55 Néhány helyen szórványos pontyelhullás észlelhető a Balatonon a múlt hét vége óta, – ezt horgászok is jelezték és halászati őreink is tapasztalták. Négy nap alatt 114 db, átlagosan 3-4 kg közötti ponty tetemét gyűjtötték […]

Szigorodnak a vízen tartozkodás szabályai

paragrafus

„A szabad vízen való tartózkodás alapvető szabályairó” szóló BM rendelet átalakul és megújított formában kormányrendelet lesz a jövőben. A tárcaközi egyeztetésre került tervezet szerint több  új elem, szigorítás kerül be a rendeletbe. Információnk szerint a jogszabály előkészítők véleménykérésre célzottan elsősorban az önkormányzatokat és a hajózó szervezeteket, vitorlásszövetséget keresték meg. Ugyanakkor (különösen) a jégen tartózkodás és munkavégzés szabályai, valamint  a […]

Balatoni ponty

Ponty

A Szigligeti öbölből két egyesületünktől is érkezett jelzés, hogy több (összeségében kb. 8-10 db), 3-4 kilogrammosra saccolt ponty tetem sodródik a vízben, a nádszegélyben. Értesítésünkre a BHNp Zrt. szakemberei jelezték, hogy már ismert előttük ez a probléma, tájékozódnak és intézkednek. Érdeklődtünk néhány további egyesületnél, de a Balaton más területéről nen érkezett hasonló hír.Kérjük horgászainkat, hogy […]

Horgásznapközi Balatonakaliban

Sok apróhal vált zsákmánnyá Balatonakaliban, ahol július 15-19. között a Balatonakali Önkormányzat valamint a Balatonakali és Vidéke Sporthorgász Egyesület közös szervezésében kilenc fő kishorgász napközijére került sor. A napközi bázisa a helyi művelődési ház volt, de a délelöttökön az önkormányzati stégé volt a főszerep. A gyermekhorgászaton a felügyeletet és a „szakmai segítséget” a horgászegyesület aktivistái […]

Itt szavazhatsz a Balaton fővárosára

portfolio

Racionális  értelme nincs a dolognak, de érzelmi oldalról régi csatáról van szó… Most a portfolio.hu járja körül a három leginkább címesélyes város – Balatonfüred, Keszthely és Siófok – „fővárosodásának” kérdését.  Amiért linkeljük a szóbanforgó cikket, az nem más mint a játék, u.i. mindenki leadhatja voksát a saját balatoni fővárosára. (Minden esetre jelenleg Balatonfüred vezet…)   A […]

Gyermek horgászverseny, vetélkedő

A versenyzést az alapoknál kell kezdeni. Ez a szabály vonatkozik a horgászatra is. Ennek jegyében kerül meghirdetésre a „Peca Palánták” szellemi vetélkedővel egybekötött gyermek horgászverseny.A verseny kezdeményezőiről, a Peca Palánták Gyermek Horgászklubbról a http://pecapalantak.bbhsz.hu/ oldalon, a verseny helyszínéről, az S-II. Horgász Tavakról a http://s2.bbhsz.hu/ oldalon található bővebb információ.

Balatoni viharjelzés

vihar

Vitorlázó barátom hívta fel figyelmünket, egy másik vitorlázó, Székely András „Scharenkreuzer” címzetű honlapjára. A figyelemfelkeltés konkrétabb tárgya pedig a balatoni viharjelzés milyenségéről szóló, tapasztalati adatokkal sem fukarkodó írás volt. Néhány éve a mi weblapunk is fórumozott ebben a témában, mert a „miért villog megint az a..” polémia minden vizetjáró embert keményen érint a Balatonon. Ennek […]

Iható…. a Balaton víze

zzzz

„Ha valaki kimegy vitorlással a tó közepére, akkor mindenféle tisztítás nélkül ihat a vízből, semmiféle egészségügyi kockázatot nem vállal. Strandon azért nem szabad ezt megtenni. A Balaton vízminősége a környezetvédelem sikertörténete.” írja az origo.hu. A teljes cikk INNEN is elérhető. Szeretjük a sikertörténeteket, de azért halkan megkérdezzük: és mit egyenek a halak az ivóvíz tisztaságú Balatonban? […]

A hatálybalépés előtt álló HHvtv -ről…

Kossuth

Tegnap [júlis 5.]  a Kossuth Rádió 180 perc c. műsorában riport hangzott el a szeptember 1-én hatályba lépő „Halgazdálkodásról és a hal védelméről” [HHvtv] szóló törvénnyel kapcsolatban. Dr Szűcs Lajos országgyűlési képviselővel készített ripot három hétig a rádió Hangtárában meghallgatható. (http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2013-07-05) A riport szövegét alább közreadjuk:

Kitekintés külföldre: 200 éves halat fogtak Alaszkában

ipon.hu

Minden bizonnyal halmatuzsálem fogott a szerencsás horgász. Az álsügerek családjába tartozó Sebastes borealis nevű faj most  kifogott egyedének hossza 104 centiméter, tömege pedig 17,73 kilogramm, és nagyjából 275 méteres mélységben harapott rá a mélytengeri horgász csalijára. A további részletek az ipon.hu olalán olvashatók, amely INNEN is elérhető. 

Horgász Napközi Márkón

Hetedik alkalommal töltenek egy hetet a márkói gyerekek a helyi „Blinker” horgász egyesület nyári  horgász napközijében. Erről adott tájékoztatást a Napló nyomtatott és online kiadásban. Ez utóbbi INNEN is elérhető. (A veol.hu cikk galériájában 18 kép látható.)

Júliusi vizsgaszünet

vizsga2

A veszprémi Állami Horgász Vizsgabizottság tájékoztatja az érdekelteket, hogy a július havi horgászvizsgáztatás szabadságolás miatt elmarad. Következő vizsganap 2013. augusztus 30. (Péntek 14.00 óra Veszprém, Muskátli u. 6. BBHSZ tanácsterem)

Kitekintés külföldre: Majdnem leharapta…

Egy tengeri búvár egy óriási halat környékezett meg a vízben, amikor az állat rátámadt, és szinte leharapta férfiasságát. A manna.ro weblapon videófelvételen látható a harcias hal fenti kisérlete. A manna.ro oldala a képre kattintva is elérhető.

Nyílt nap a tihanyi Limnológiai Intézetben

MTA

Ismét Specziár Andrástól érkezett a szíves invitálás – melyet az eddigi tapasztalatok alapján – mi is jó szívvel továbbítunk minden érdeklődő felnőttnek, gyereknek. Július 5- én nyílt nap lesz az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetében. A nyílt nap programjáról részletesen az MTA honlapján lehet olvasni, az INNEN is elérhető.

Horgászverseny Kádártán 2013

Jószomszédságbeli együttműködésünk keretében ezuton tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a Kádártai Sporthorgász Egyesület júlis 13-14-én 24 órás, páros és kétfordulós horgászversenyt rendez

Megjelent a Hhvtv

paragrafus

A Magyar Közlöny 2013/102. számában (2013. június 21.) megjelent „A halgazdálkodásról és a hal védelméről” szóló 2013. évi CII. törvény. Mint ismeretes az új törvény ez év szeptemberében lép hatályba.(Tagegyesületeink tisztségviselői a HHvtv  hiteles szövegét megtalálják a belső Infó oldalunkon.)

Ismét BBHSZ-SOPE csapat a dobogón

„A Csónakos Pergető Országos Bajnokság második fordulóját is sikeresen vették a BBHSZ csapatai. A Velencei tó Dinnyési-kotrásain harminchárom nevezett csapat próbálta az erős széllel birkózva az első versenyről már ismerősen passzív ragadozókat horogra csalni.Nem volt könnyű dolguk. Az edzésnapok is sejtették, hogy nem lesznek kiugró eredmények, de egy-egy sügérre, kisebb csukára, véletlen süllőre, az ügyesebbeknek egy […]

Balatoni Hal és Borünnep 2013

A kultúra, a bor- és a gasztronómia minél szélesebb körű megismertetése a célja a Balatoni Hal és Borünnepnek, amelyet négy Balaton-parti településen, Balatonfüreden, Tihanyban, Csopakon és Paloznakon rendeznek június 20. és 23. között.  

Ismét szúnyogírtás a Balatonon

szunyogx

A tervek szerint szerda este kezdődik, és csütörtökön be is fejeződik az újabb kémiai szúnyogirtás a Balatonnál – mondta Sáringer-Kenyeres Tamás, a munkát irányító szakértői csoport vezetője hétfőn az MTI-nek.

HHvtv- ről az MTV 1 „Lényeg” c. műsorában

Hal

Az Magyar Televizíó 1-es csatorna vasárnapi (június 16.-i)  „Lényeg” c. műsorában is szó volt az új HHvtv-ről. A műsor főcímeiből kiemelendő, hogy  „A halaké és a horgászoké az elsőbbség a halászokkal, a kereskedelmi célú halászattal szemben. A sporthorgászat megszállottjai tehát csatát nyertek, de nem csak ők, ha több lesz a hal a vízi élőhelyeken több lesz a fogás is, […]

Június 15. -> Tilalmak vége

A mai nappal a hatályos jogszabály [73/1997. (X. 28.) FM-KTM együttes rendelet] által védett 12 halfaj mindegyike  felszabadult a tilalmi idő alól. A balatoni horgászokat ez elsősorban a harcsafogás és kisebb mértékben a pontyfogás (Kis- Balaton, Cigány csatorna) szempontjából érinti.

Ökológia katasztrófa lehetősége

Kossuth

A Magyar Országos Horgász Szövetség másfél hónapos kieséssel számol a rekordárvíz miatt a Dunán.  2011-ben 158, tavaly 178 tonna halat fogtak ki a horgászok, ez a szám az idén lényegesen kisebb lesz – mondta Fűrész György, a szervezet ügyvezető elnöke a Kossuth Rádió Hajnal-táj műsorában.A Híradó.hu cikke- benne az elhangzott riport hangfelvétele – INNEN is elérhető. […]

Katonák, nemcsak a gáton

zzzz

A szerkesztő annó Várpalotán volt katona. A Szövetségünknek van ugymond „katonás” tagegyesülete, katona munkatársa, több katona tisztségviselője. Így érthető, hogy örömmel linkelünk át a Honvédszakszervezet honlapjának horgászattal kapcsolatos cikkére.   Kattintás IDE!

Elfogadta a Parlament az új halgazdálkodási törvényt

Hal

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján [jún.10.] 17. napirendként került sor A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény (HHvtv) záróvitájára és zárószavazására. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter indoklása szerint a jogszabály elősegíti az élővizek halállományának természetes megújulását, és megakadályozza a halak illegális kifogását és kereskedelmét. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár expozéjában korábban arról beszélt, […]

Egynapos szünet

zrva

Szerdán, 2013. június 12 -én szabadság miatt a Szövetségi Irodában (Veszprém, Muskátli u. 6.) az ügyfélfogadás / értékcikk forgalmazás szünetel.

BSZ: A Balatont három helyett egy vízügyi kirendeltség kezelje

A Balatoni Szövetség (BSZ) javaslatot fogalmaz meg a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, hogy a Balatont a jövőben egyetlen vízügyi kirendeltség kezelje egységes vízgyűjtőként. A tó és csapadékvízgyűjtő-területe jelenleg három vízügyi igazgatósághoz tartozik. Erről a regionális szervezet csütörtöki elnökségi ülésén Gyenesdiáson határoztak.