Balatonalmádi képek Szlovákiából

sjuzi

Nemcsak főzőcsapat hanem fotós- riporter is érkezett Szlovákiából a nyárvégi II. Balatonalmádi Nemzetközi Főzőversenyre. "Sjuzi", azaz Zuzana Dömötörova lelkes megörökítője volt az eseményeknek képekben is, írásban is. Fotóinak egy részét most nyilvános albumban feltette a világhálóra, az album INNEN is elérhető. (Azokat a képeket, amelyeken Zuzana is látszik, az ő gépével  férje készítette.) Akiknek érdeklődését […]

A Szövetség 2010. évi egyéni horgászbajnoksága

pecs

A meterológiai előrejelzések szeptember végére, október elejére jósolják az ez évi indián őszt, magyarítva  (és megilledelmesítve) az idős korú hölgyek nyarát. A mostani hideg, esős körülmények között előre  örülünk a várható szép időnek, annál is inkább mert október 2-án rendezi meg a BBHSZ a 2011. évi egyéni horgászbajnokságát a várpalotai Nagybivalyos tavon. Versenyen győzni mindig […]

Három Velencei-tónyi vizet engedtek le május óta a Balatonból

Három Velencei-tónyi, azaz 151 millió köbméternyi vizet engedtek le a Balatonból a május eleje és július vége közti időszakban. A tároláshoz segítségül hívták a Kis-Balatont, a Sió-zsilipet pedig – helyet készítve az őszi és téli csapadéknak – a napokban újra megnyitják. A képre kattintva olvasható a zalahirlap.hu cikke.

Horgásztavat épít a Csabrendek- Sümeg HE

ugyvednel

dr. Szenthe Zsolt Ügyvédi Irodájának gondozásában megtörtént az ez évi küldöttközgyűlés által létrehozott BBHSZ Kölcsönalap első tranzakciója. Testületi döntéssel jelentősebb kölcsönben részesült a Csabrendek- Sümeg Sporthorgász Egyesület. Emlékezetes, hogy a HE darvastói horgásztaván  emberi tragédiával is párosult  földcsuszás és vízvesztés következtében megszűnt horgászati lehetőség nehéz helyzetbe hozta a helyi horgászokat. A megoldás: Csabrendek határában egy […]

Mandulavirágzás helyett mandulaszüret

mandula1

Akik tavasszal sajnálták, hogy elmaradt most külön örülhetnek, mégis lesz Mandula Ünnep. A Balaton Riviera ez évben szezonnyító helyett a szüreti rendezvényekhez kapcsolódóan szenzonzáró programként rendezi meg a ” Mandulá”-t szeptember 5-18. között négy községben. (Alsóőrs, Csopak, Felsőörs, Lovas) A  képre kattintva lehet átlátogatni a Balaton Riviera honlapjára, a részletes programok ott olvashatók.  

Sikeres volt a balatonalmádi halfőző verseny

halfzk

/ A rendezvény képei a Fényképes Dobozban találhatók, az INNEN is elérhető./ „Zárjuk közösen egy jó programmal a 2010-es balatoni nyári szezont!” hívta a vendégeket szórólapján a rendező Herczeg Team Balatonalmádiban. Mindkettőben igazuk lett. A II. Nemzetközi halfőző verseny igazán jól sikerült és vége is lett a nyárnak. A szombat reggeli eső csak két versenycsapat […]

Szigorúbb motorcsónak-engedélyeztetést a Balatonon

A Balatonon tilos a motorcsónakázás, ez alól évente 275-334 esetben ad felmentést – idén először egy vízibanánt üzemeltető vállalkozásnak is – az illetékes hatóság.  (2010. augusztus. 29. vasárnap) Szerző: MTI A cikk a képre kattintva olvasható.  

A Balaton visszafoglalása

llegális partfeltöltők, rabsicok, tilosban járó nádvágók: hamarosan újabb ellenféllel kell szembenézniük a szabálytalankodóknak a Balatonon. A hivatásos természetvédők a tóról végzik az ellenőrzéseket és persze a felmérő, kutató munkát is.  A képre kattintva olvasható a napló- online cikke.

A „ZSŰRI”

dobo

A Balatonalmádi Pálinka Napok keretében szombat délután (augusztus 28.) megrendezendőII. Nemzetközi halfőző verseny zsűrije ismert Balaton parti szakácsmesterekből áll. Az ” itész ” triumvirátus:    Dobó József,  Tóth Ferenc /elnök/,  Fülöp László.    

Közeledik a gyermekrajz pályázat határideje.

horgsztam_a

A cimben jelzett határidő, valamint a iskolai évnyító közeledtvel megszaporodtak a „Horgásztam a Balatonon 2010” gyermekrajz pályázat  jelentkezési lapjainak letöltésével kapcsolatos megkeresések. A kötelező használatra előírt nevezési lapok a nyitóoldal baloldali menüoszlopában megtalálható banerre, vagy a képre  kattintva érhetők el.

Mégegyszer a 2010. évi Peca Suliról

pecas

Két  tényező kiemelésével zárja szerkesztőségünk a 2010. évi „Pergető” Peca Suli anyagát. Az egyik a szakmaiság. Az eredményesség feltétele itt is, azaz a pergető horgászatnál is az elmélet és a gyakorlat egymásra épülése. A táborban az elméleti képzés a lehető legjobb kezekben volt. Elég csak a neveket leírni, Bokor Károly és Algayer Zoltán. Nem előadók […]

„Peca Suli 2010” Versenyeredménye

versenyzk

A háromnapos „pergető” szaktábor zárónapján horgászverseny keretében került sor a tanultak gyakorlatban való meg- mérettetésére. Páratlan számú gyerek lévén, a verseny időtartamára Kövi Péter urat gyerekké minősítettük. Így már nem volt akadálya annak, hogy a kétfős csapatok tagjai összesorsolásra kerüljenek. A három órás versenyen a kijelölt versenypályán az  evezős  csónakok szabadon változtathatták helyüket, azzal a […]

Diplomaosztással fejeződött be a II. Pergető Peca Suli

p170810_14.12_small

A Peca Kunyhó HE, a Bakony- Balaton Horgász Szövetség és a BALZER Hungária Kft. háromnapos „Pergető” Peca Sulija eredményesen befejeződött. A sok – sok kép feldolgozása némi időt vesz igénybe, így azokra egy- két napot még várni kell. A várpalotai Nagybivalyos Tórendszeren megtartott tábor szakmai színvonalát mutatja, hogy a zárónapon megrendezett háromórás versenyen a 14 […]

Tudta-e a Balatonról?

A tó magyar neve a szláv „blato” (mocsár, láp, sár) szóból ered. Latin neve, a „Lacus Pelso” magyarul sekély tavat jelent. A METROPOL.hu cikke a képre kattintva olvasható.  

Szenzációs halfogás a Dunában

A Duna komáromi szakaszán az elmúlt napokban lapátorrú tokot fogtak. Ez a fogás felvillanyozta a helybeli horgászokat és a különös formájú hal sokáig nagy beszédtéma volt. A képre kattintva olvasható a BUMM.sk cikke.  

Értelmesebbek és kevésbé betegesek a sok halat fogyasztó gyermekek

A sok halat fogyasztó gyermekek értelmi képességei jobbak. Emellett pedig már azt is kimutatták, hogy azoknak a gyerekeknek, akik rendszeresen fogyasztanak halat, csökkent a megbetegedési hajlama – mondta Machay Tamás gyermekgyógyász… A képre kattintva olvasható A STOP.hu cikke.

Pásztázó lézerrel kutatják a Balatont

Sokrétű légi adatgyűjtés kezdődik a jövő héten a Balaton felett, amelyben az Angol Környezetvédelmi Kutatási Tanács (NERC) repülőgépe nyújt segítséget műszereivel a MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézetnek egyebek közt a balatoni nádas és tóparti növényzet vizsgálatához. A képre kattintva olvasható az Index – Tudomány cikke.

Pálinka napi halfőző verseny

herczeglogo

Halfőző Asszonyok – Férfiak! Bogrács Virtuózok! Aki bátor és ad a főztjére, az eljön megmérkőzni a Balatonalmádi Öreg parkba 2010. augusztus 28-án, a heted-hét országra  szóló Pálinka Napok keretében a 3 Grácia – Herczeg Team által megrendezendő II. Nemzetközi halfőző versenyre. Tizenhét Tizennyolc csapat már benevezett, de még néhány bogrács helyet tudunk biztosítani! Felmerülő kérdéseire […]

Véglegesült a pergető tábor programja

t_dscf1100_wince

Szövetségünk tavaly még „csak” anyagilag támogatta, idén már közösen szervezi a Pecakunyhó Horgász Egyesülettel és a BALZER Hungária Kft.-vel a II. Ifjúsági Pergető Sulit. A tábor felhívását már közöltük honlapunkon, időközben a Nagybivalyos HE. támogatásával véglegesült a tábor helyszíne. Az alábbiakban közreadjuk az Ifjúsági Pergető Suli programját is.

Pápai „húsos” harcsa

h1k

Pápai tudósítónk (Rajki Gábor) szükszavú hiradása szerint Borsos Sándor, a Pápai Húsos Horgász Egyesület tagja 48 kg -os, 176 cm -es szürke harcsát fogott az egyesület borsosgyőri taván. A szerencsés fogásról kapott képeket betettük a FÉNYKÉPES DOBOZ-ba.

Halpénteket vezetnének be a vendéglátósok

Legyen a Torkos Csütörtök után Halpéntek – ezt szeretnék azok a vendéglősök, haltermelők, akik egy halételfőző versennyel népszerűsítik a halfogyasztást. A képre kattintva olvasható a Borsod- Online cikke.

Ötödével kevesebb nád a Balatonon

„20 százalékkal csökkent 2004-hez képest a balatoni nád mennyisége, amely így is mintegy 1200 hektárt tesz ki… Az INDEX cikk a képre kattintva olvasható.

Milyen messzire úszik a hal?

Messzire úszik a telepítés helyétől a Balatonba telepített hal, napokon belül akár a tó másik sarkában akadhat horogra. A napló online cikke a képre kattintva olvasható. A vonatkozó saját hiradásunk INNEN érhető el.

Egyesületi csapatbajnokság Versenyfelhívása

verseny

Két vonatkozásban is eltér a 2010. évi egyesületi csapatbajnokság versenyfelhívása az eddigiektől. Az egyik eltérés az, hogy az egyesületi benevezéseken túlmenően az „öntevékenyen” szerveződő csapatoknak is indulási lehetőséget biztosít a Szövetség. Ez a módosítás azon (elsősorban utánpótlás korú) versenyzőknek biztosít versenyzési lehetőséget, akiknek az egyesülete „hivatalból” nem foglalkozik a versenysporttal. A másik eltérés  a jövő […]

Burjánzik az élővilág a Kis-Balatonon

„Általános iskolás korunkban sokunknak meghatározó élménye volt Fekete István két könyve, a Tüskevár és a Téli berek… A vidék mocsarai, zabolázatlan vizei az emberi tevékenység következtében majdnem eltűntek, de mára az emberek sok mindent jóvátettek…” A greenfo cikke a klépre kattintva olvasható.

Július utolsó szombatja a balatoni halak napja

„Visszaküldené Argentínába a hekket a balatoni főhalász. Igazi hungarikum a keszeg, a fogas, mégis hekket eszünk a Balatonnál, mert nem szálkás, és olcsóbb is. Ha mégis balatoni halfajtából készült ételt választunk az étlapról, úgy sem biztos, hogy hazait kapunk, vagy nagy valószínűséggel fekete piacról származót..” A képre kattintva olvasható a hvg.hu cikke.

Ismét pergető tábor

pecasuli_2009

Kedves Ifjúsági Horgászok! Az idei évben is megrendezésre kerül – a tavaly nagy sikert aratott – „Ifjúsági Pergető Suli” a Pecakunyhó Horgászegyesület, a Bakony- Balaton Horgászszövetség és a Balzer Hungária Kft. szervezésében és támogatásával. A tábor időpontja: 2010. augusztus 16-17-18. Jelentkezés: a Pecakunyhó Horgászáruházban, 8200 Veszprém, Almádi út 15-17. Tel.: 88/784-992 Fontos! Az előzetes jelentkezésekhez […]

Fábián László grafikusművész kiállítása

horgsztam_a

Ez évben  már ötödik alkalommal mozgosít többszáz gyermeket határainkon belül és azokon túl a „Horgásztam a Balatonon” gyermekrajz  kiállítás széles körben ismert logója. A sikeres logó alkotója Fábián László grafikusművész. Nagy szeretettel készülünk és egyben jó szívvel hívjuk  barátainkat, olvasóinkat FÁBIÁN LÁSZLÓ 2010. július 30-án /pénteken/ 19.oo órakor, a Balatonalmádi Magtár Borok és Rendezvények Házában […]

Piranhát fogott a Drávában egy horvát horgász

Piranhát fogott ki egy horvát horgász a Drávából a napokban. A szakemberek szerint a hal a magyar oldalon került a folyóba. Nem ez az első eset, hogy a Dél-Amerikában honos ragadozó hal egy-egy példánya megjelenik a folyóban. A képre kattintva olvasható az origo.hu cikke.

„Kishorgászok” Halimbán

halimbai_oktats

Ismét gyerekzsivajtól hangos a halimbai Kis tó. .. A Balatonalmádi Sporthorgász Egyesületnél és a Veszprémvidéki Horgász Egyesületnél már sikeresen befejezték, a márkói BLINKER HE-nél a jövő héten kezdik, a halimbai Camping Tavi HE-nél jelenleg folyik a gyermekhorgászok képzése. Györkös József képei a tanfolyamról a szokásos helyen, a Fényképes dobozban találhatók, de néhány kép Paksa Milán […]