Házakat fenyeget a Balaton magas vízszintje

Egyre nagyobb gondokat okoz a Balaton magas, 120 centiméteres vízszintje. Ez ugyanis tíz centiméterrel meghaladja az úgynevezett üzemi vízszint felső határát. Több településen – például Balatonfenyvesen – már a partfal pereméig ér a víz. -> Tovább az eredeti hirre.

Mégegyszer a rajzversenyünkről

1-2_3_csaldi_program

Ki más mint a Nagy Ho- Ho- Horgász (Rosta Géza) hozta a hírt „Tótszerdahelyen jártam, találkoztam az egyik díjazottunkkal Turul Ninával. Nagyszerű iskola  nem messze a határtól. Klassz a honlapjuk, ahol a ‘Horgásztam a Balatonon’ pályázatra beküldött  valamennyi kép is látható, nagyon jó szerkesztésben.” Valóban érdemes ellátogatni a Zrínyi Katarina Horvát Általános és Alapfokú Művészeti […]

Akciós balatoni területi engedélyek árai

bbhsz

Közzétette a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a 2010. december 15. és 2011. január 15. között forgalmazandó kedvezményes 2011. évi éves területi engedélyek árait. A horgászjegyek elnevezésén és az idei három területi kategória kettő kategóriában történő összevonásán túlmenően az alábbi két jelentős, sajnálatos módon a horgászoknak nem kedvező változásra hívjuk fel a figyelmet:– Megszünik az eddigi […]

Kedvezménys balatoni jegyek

horg

Ismét lesz kedvezményes balatoni területi engedély vásár, várhatóan december közepétől, január elejéig. A kedvezményes 2011. évi balatoni területi engedélyek forgalmazásának feltétele az állami jegyek rendelkezésre állása, várhatóan azok is megérkeznek december közepéig. „A jövő évi balatoni engedélyek áráról  még nincs döntés, a kedvezményes jegyárúsítás árai a 2010. évi árakkal megegyezőek”  kaptuk érdeklődésünkre a felvilágosítást Varga […]

Barátnőjének adta a kifogott halakat a balatoni orvhalász

Tetten értek egy orvhalászt a balatoni vízirendőrök. A tolvaj barátnője már az autóba rakta a zsákot csütörtökön délután. 11 lopott süllőt szállítottak volna el a bélatelepi csónakkikötőnél, amikor a fonyódi vízirendészeti rendőrőrs munkatársai az autóhoz léptek és a zsák tartalma felől érdeklődtek.- > Tovább az  eredeti hírre.

Személyi kérdésekben döntött a Küldöttközgyűlés

bbhsz

A november 26-i küldöttközgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette Rajnai Árpád ügyvezető elnök döntését, mely szerint év végével „véglegesen nyugdíjba kíván menni”, továbbá a tanácskozást megelöző választmányi ülés azon határozatát amely Rajnai Árpádot végzett munkája részbeni elismeréséül a munkavégzés alól december 1-vel felmentette. A küldöttközgyűlés a megüresedett tisztség ismételt betőltéséig az ügyvezető elnöki hatáskört a Szövetség elnökére […]

A novemberi horgászvizsga elmarad…

tbla

FIGYELEM! Veszprémben a soronkövetkezendő,  november 26-án esedékes horgászvizsga elmarad. Helyette az új vizsganap 2010. december 10. péntek, 14.oo óra. Helye Veszprém, Muskátli u. 6. /BBHSZ  Iroda/.

Rajzverseny, összefoglaló helyett…

www

Mi, szervezők, az V. Horgásztam a Balatonon Országos Gyermekrajzpályázat és Kiállítás utómunkálatain dolgozunk. A képek hó végéig láthatók a PKKK-ban, majd a kiállítás zárását követően összeállításra kerül a vándorkiállítás anyaga, amely várhatóan a Nők a Balatonért Egyesület helyi rendezvényeihez kapcsolódóan járja körbe jövőre a Balatont.

Befejeződött az őszi haltelepítés a Balatonon

telepts

Gyakorlatilag november hónapban befejeződött a 2010. évi őszi haltelepítés. A megrakottan majd 20 tonnát nyomó kamionok utoljára szántották fel az északi partot ebben az évben, tartályaikban becses rakományukkal. A vizes, sáros útviszonyok miatt csak jól kiépített helyekre merészkedtek be, de így is történtek megsüllyedések. Egyikük pedig a visszaúton balesetet szenvedett. Így pl. az Lesence He […]

„Horgásztam a Balatonon 2010”

1

BALATONALMÁDI VÁROS KÜLÖNDÍJA ” És lassan nem is tudni már,Kit várnak, s ki az, aki vár:Halászt hal, vagy halász halat? S a mozdulatlan horgon átMelyik nézi a másikat.” Rónay Gy. A többi díjazott kép INNEN is elérhető.

Köszönet a mecénásoknak

www

Megtörtént a díjkiosztó eredményhirdetés, megnyitásra került a „Horgásztam a Balatonon 2010 Gyermekrajzkiállítás”. A harminc díjazott kép immár címmel és a joggal büszke ifjú alkotó nevével felkerült a honlapunkra.A képek INNEN is elérhetők. A megnyitón készült fotók is hamarosan feltöltésre kerülnek. Ezt megelőzően azonban fontosnak tartjuk közreadni azoknak a nevét, akik a kiíró öt szervezet anyagi […]

A harminc díjazott kép

1

BALATONALMÁDI VÁROS KÜLÖNDÍJA ” És lassan nem is tudni már,Kit várnak, s ki az, aki vár:Halászt hal, vagy halász halat? S a mozdulatlan horgon átMelyik nézi a másikat.” Rónay Gy. Pármai Nóra: Várakozás NAGYCSOPORT (7-8. osztály) I-III. HELYEZETTEK I.Gulyás Gabriella: Türelem halat terem II. Kucsván István: Megvagy süllő, kifárasztottál III. Balogh Boglárka: Balatoni fogás KÖZÉPSŐ […]

Ma nyitunk, készül a kiállítás

kiallitas

Valószínüleg nincs olyan kiállítás ahol az utolsó napokban ne lenne hajrá a munkában. Nálunk se volt másként, de most, szombat reggel majdnem kész minden és délre  mikor kezdenek érkezni az első vendégek, a legutolsó gombostű is a helyén lesz. Nyolc képet a kiállítás „falratételéről” és az ajándékok csomagolásáról betettünk a „Fényképes dobozba”, ami INNEN is […]

Galambokra vadásznak a harcsák

A spanyolországi Zaragoza Ebró hídján összegyűlő közönségnek nem mindennapi élményben van része. Nap mint nap láthatják a galambokra vadászó harcsákat.

Pécsi orvhorgászok buktak le a Balatonnál

A zsákmányt családjuknak szánták fogyasztásra – állították a még pénteken tetten ért orvhorgászok, akik éppen el akartak hajtani járműveikkel a balatonberényi kikötőből, amikor a Keszthelyi Vízirendészeti Rendőrőrs munkatársai ellenőrizték őket. A két pécsi férfi autóiból 10 fogassüllő került elő, és az egyik férfinél GPS-készüléket, valamint orvhorgászatra használt 100 méter hosszú sorhorgot is találtak.  – > […]

Közzétettük a nyertes harminc pályaművet..

gyerekrajz2010

Közzétettük a „Horgásztam a Balatonon 2010” Gyermekrajz pályázat harminc nyertes pályaművét. De csak a képeket! Hogy név szerint kik a nyertesek és ők mit nyertek? Ez egyenlőre maradjon meglepetés, legalább jövő szombatig, az ünnepélyes eredmény hirdetésig! A képek alkotói, az alkotó gyerekek rajztanárai, szülei bizonyosan felismerik a „saját rajzukat”, és már készülődhetnek is a díjátadásra… Szeretettel […]

Meghívó

gyerekrajz2010

A  Bakony – Balaton Horgász Szövetség, a Balatonalmádi Pannónia Kulturális Központ, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt, a BALZER Hungária Kft, a Balatonalmádi Sporthorgász Egyesület nevében szeretettel meghívunk minden pályázót, a pályázók szüleit, tanárait, minden támogatót, minden tagegyesületünket, minden balatonalmádi iskolás gyereket és érdeklődő almádi lakóst, a média tisztelt képviselőit, minden barátunkat a „Horgásztam a Balatonon […]

Ragadozók a Balatonon északi partján

haltelepites

Újabb telepítési hullám indult el a Balaton északi partján a Bakony- Balaton Horgász Szövetség és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt együttműködésében. Az október 28-i telepítés „pontyozással” kezdődött. Balatonedericsnél újabb 2,5 tonna ponty várja a horgászokat a telepítési tilalom feloldása után. A pontytelepítés jövő héten folytatódik, a Szövetség által előzetesen egyeztetett egyesületeknél.  

Egyéni bajnokság eredménye

Egyéni bajnokság eredménye Várpalota – Nagybivalyos, 2010. október 2. Sor- szám Versenyző Kategória I. forduló II. forduló VÉGEREDMÉNY Helyezési szám Helyezési szám Helyezési szám Helyezés 1 Policzer Tamás Férfi 3 5 8 8 2 Kiss Róbert Férfi 4,5 4 8,5 9 3 Bajcsi András Férfi 2 1 3 III. 4 Andrássi József Férfi 4,5 3 […]

Sikeres feliratkozás

Köszönjük feliratkozását! A feliratkozás megerősítésére @címére levelet küldtünk. Szerkesztőség

Szolidarítás

behe

Meglepő és tiszteletet érdemlő hír található a Balatonedericsi Horgász Egyesület honlapján a vörösiszap tragédiával kapcsolatban. A tett felajánlás a közösség pénzéről szól, az egyesület elnökének tájékoztatása szerint ezzel párhuzamosan megindult az egyes egyesületi tagok adományainak összegyűjtése is.   Átlépés a BEHE honlapjára INNEN.  

Szezonzárás után

egy.baj

Nem a balatoni szezonról van most szó, hanem a Szövetség versenyszezonjáról. A közelmúltban Nagybivalyoson megtartott egyéni  bajnokság egyúttal a 2010. évi – nem túl dús – versenyszezonjának a végét is jelentette. Eredményként tudható be, hogy a csapat és az egyéni megmérettetés alapján kijelölésre került a versenykeret, amely a Daruság László – Szabó László kettős instruálásával […]

Egy szép példa a sok közül…

Nem kell erről sokat írni, ez a Csopak- Paloznak HE. tagjai számára természetes dolog. Kell viszont ilyesmiről olvasni, megmelegszik tőle az ember lelke…Az Egyesület honlapjára való átlépés INNEN.  

Segítsük a vörösiszap tragédia károsultjait

segly

Az ajkai tragikus iszapömlés pusztításának hírei, képei nemcsak sokkolták a társadalmat, de egyúttal  azonnal mozgósították  a különböző segélyszervezeteket, és megindították az emberek adakozását. Az adakozás technikai oldalának megkönnyítésére az alábbi információkat foglaljuk csokorba.

Iszapömlés. – Halászati, horgászati tilalmat rendeltek el a térségben

horg.tilalom

A Veszprém, a Győr-Moson-Sopron és a Vas megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal ( MgSzH) mint első fokú vadászati és halászati hatóság az október 04-én Ajkán bekövetkezett vörösiszap szennyezéssel járó környezeti katasztrófával összefüggésben – a vad és a hal menekülő útvonalaira is tekintettel – az alábbi visszavonásig érvényes halászati, horgászati, vadászati tilalmakat rendelte el.  

Balaton: 50 éve volt ilyen a víz

A tó vízszintje igen magas, a sok víz egy csapadékos tél után jelenthet komoly gondot, amikor a talajvízszint megemelkedik, és a talaj nem fogadja be a csapadékot. Az 1963-64-es időszakban volt hasonló a helyzet.->- > Tovább

Horgászegyesületek 2010. évi csapatbajnoksága

ppa

Igazi vendégbarátsággal készülődött a pápai Húsos Horgászegyesület a Szövetség 2010. évi csapatbajnokságának megrendezésére. Az egyébként is szépen rendezett borsosgyőri egyesületi tavakat A-tól Z-ig felülvizsgálták, korhadt deszka egyetlen stégen sem bújhatott el a  figyelő szemek, majd a dolgos kezek elől. Ez a vendégszeretet megmutatkozott az előzetes edzési lehetőségektől kezdve, a versenyzők fogadásán át a verseny zárásáig. […]

2010. évi csapatbajnokság eredményei

Egyesületi versenycsapatok 2010. évi bajnoksága / CSAPAT EREDMÉNYEK Pápa – Borsosgyőr, „Húsos” tavak 2010. szeptember 26. Helyezés V e r s e n y c s a p a t Össz. pontszám I. Elekthermax Horgász Egyesület, Pápa 46,5 II. Nagybivalyos Horgász Egyesület, Várpalota 52,5 III. Húsos Horgász Egyesület „Fehér csapat”, Pápa 73,0 IV. Veszprémvidéki Horgász […]

A viza visszatért a Dunába

„Budapesten néhány napja már telepítettek száz vizát a Dunába: szerdán Véneken (harminc kecsege mellett) mintegy ötven példánnyal gazdagodott a folyó. A telepítésben a Győri Előre Halászati Szövetkezet mellett a Közép-dunai Hal Kft., a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., a Hallépcső Bt. és a helyi vízügyi igazgatóság segédkezett.” – > TOVÁBB

Meghaladhatja a nyári csúcsot a Balaton vízszintje

Erről Csonki István, a Közép-DunántúliKörnyezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője tájékoztatta szerdán az MTI-t. A Zala vízgyűjtőjén történt nagy esőzések hatására a hétvégétől két-három héten át összesen 40-45 millió köbméternyi többletvíz érkezik a Kis-Balatonba, majd a Balatonba. A vízügyi szakemberek az árhullám fogadására úgy készülnek fel, hogy a Sió-zsilipet tovább nyitják, és a jelenlegi 30 köbméter […]

Csökkent a Balaton foszforterhelése

Felére csökkent a Balaton foszforterhelése az elmúlt 30 évben. A 1980-as évektől a Kis-Balatonnál indult vízvédelmi beruházásoknak köszönhetően 86 tonna helyett 37 tonna foszfor érte el a magyar tengert. – > FOLYTATÁS

Új köntösben a Hírlevél

Mától új köntösben jelenik meg heti hírlevelünk. Az arc(ulat) felvarráson túlmenően a fejlesztés célja a tartalmi bővülés is, amelyre fokozatosan  kerül sor. Mai hírlevelünk a szokásosnál hosszabb, kivételesen  olyan hírek is  megjelennek benne amelyek a közelmúltban már egyszer közlésre kerültek. Ezen egyszeri  ismétlésnek  technikai oka van, A hírlevél programot új motor hajtja, és neki – […]

Új stratégia, új név, új vezetés a haltermelők szövetségénél

Új stratégiát fogadott el a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsa múlt heti közgyűlése, amelyen új vezetést választott, és nevet is változtatott a szervezet. Ezentúl a szövetséget Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetségének hívják – tájékoztatta az MHHVSZ az MTI-t. ITT olvasható a ProfitLine cikke.

Új köntösben a Hírlevél

Mától új köntösben jelenik meg heti hírlevelünk. Az arc(ulat) felvarráson túlmenően a fejlesztés célja a tartalmi bővülés is, amelyre fokozatosan  kerül sor. Mai hírlevelünk a szokásosnál hosszabb, kivételesen  olyan hírek is  megjelennek benne amelyek a közelmúltban már egyszer közlésre kerültek. Ezen egyszeri  ismétlésnek  technikai oka van, A hírlevél programot új motor hajtja, és neki – […]

Lefotózták a Shrek-halat

Japán partjainál készült az alábbi fotó egy jól kifejlett ázsiai Birkafejű ajakoshalról, amely faj egyedeit könnyen azonosíthatóvá teszi a fejükön található jókora dudor. A  képre kattintva olvasható a 168 online cikke.