Irodalmi pályázat ifjoncoknak

vizimuzeum

Gönci Gyuri „bácsi” megint kitalált valamit. A Balatonalmádi Vizimúzeum vezetője irodalmi pályázatot hírdetett a gyerekeknek, fiatal pecásoknak. A műveket hozzá kell beküldeni, azokat virtigli zsűri bírálja el. A legsikereltebbeket ország világ a Sikeres Sporthorgász magazinban is olvashatja és ősz végefelé kerül majd sor az ünnepélyes eredményhírdetésre, a dijkiosztó rendezvényre. A részletek ITT találhatók!

Badacsonytomaji SHE közgyűlése

Badacsonytomaj

Vasárnap (I.30.) tartotta meg küldöttközgyűlését a Badacsonyi Sporthorgász Egyesület. Az ötéves tisztújítás az egyesületnél már ez elmúlt évben megtörtént, így a beszámolók a 2010-es év eseményeit, munkáját taglalták. Kovács András elnök köszöntőjét követően Tóth László alelnök vezette tovább a testületi munkát. Fekete Ferenc ügyvezető elnök a vezetőség, munkájáról, Nagy Láwszló gazdasági felelős az egyesület pénzügyi […]

Váltás a balatoni halgazdálkodási társaság élén

Kormányzati döntést végrehajtva a Balaton-felvidéki Nemzeti park (BfNP), mint vagyonkezelő, közös megegyezéssel megvált a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatójától, Varga Lászlótól. Tovább a teljes cikk olvasásához -> – > ->

Tapolcai Lesence HE közgyűlése

lesence

2011.január 29-én tartotta  évirendes, valamint tisztújító és alapszabály módosító közgyűlését a  tapolcai Lesence horgász egyesület. A jelenlét 90 %-os volt . Az elnöki megnyitó és a formaságok után a meghívott vendégek tartottak tájákoztatót.A Vízi rendészet részéről Zsálek Dávid törzsőrmester a Balaton veszélyeire és a csónakok felszereléseire hívta fel a figyelmet. Kutasi Iván a BBHSZ választmányi tagja […]

Vezetőségváltás Herenden

herend

Az ötéves ciklus letelte után múlt szombaton (01.29.) tartalmas beszámolókkal búcsúzott a Herendi Horgász Egyesület régi vezetősége a tagságtól. Az elért eredmények közül az egyik legfontosabbat emeljük ki. A 179 fős egyesületnél (köszönhetően a szövetség anyagi támogatással megvalósított tanfolyamoknak is) jelenleg 38 gyermek horgász van. Nagy érték ez, különösen annak a helyzetnek a tükrében, amely […]

Egekbe emelkedtek a balatoni mederdíjak

Egyesületek, önkormányzatok és cégek tiltakoznak a nemzeti vagyonkezelőnél, mert az egekig nőttek az állami tulajdonú balatoni vízfelületek, partszakaszok használatáért fizetendő díjak… >>> Tovább a teljes cikkre

20 éves a magyar BALZER

balzer

A magyarok körében szélesebb körű megemlékezéssel járó személyes ünnep a névnap és belső, inkább családi ünnepnek számít a születésnap. Barátok között ez a határ elmosódik. Mi most kedves barátunk, a honi BALZER  20. születésnapjáról emlékezünk meg. Egy cég születésnapja ritkán kötődik konkrét naphoz,  a BALZER- nél is az egész év ezen évforduló jegyében zajlik. Magunk részéről […]

Pápai Húsos HE tisztújító közgyűlése

husos280

Ünnepi megemlékezéssel kezdődött a Pápai Húsos HE. beszámoló és egyben tisztújító közgyűlése január 21 -én. Az 1981. január 1-én létrejött, tehát 30 éves civil szervezet jelenlévő két alapító tagját  Szakács Józsefet és Bíró Sándort az egyesület elnöke Orbán Péter köszöntötte. A jelenleg 318 fős egyesület 2010. évi eredményeit az elmúlt öt év  munkájának tükrében értékelte az […]

Hétfőtől új nyitvatartás

nyitvatarts

A balatoni akciós jegyek értékesítésének befejeztével hétfőtől, január 23-tól új, hosszabb nyitvatartásra tér át a Szövetségi Iroda. (Veszprém, Muskátli u. 6.) Az edddigi hétfői „zárt”, azaz ügyfélfogadást mellőző nap péntekre kerül át. Értékcikkekel való foglalkozás az új nyitvatartási rendben kizárólag a pénztári órák alatt történik. Az üdülési csekkekkel kapcsolatos ügyintézés visszakerül a már megszokott csütörtök […]

Két rapsic rendőrkézen

Még el sem olvadt a jég a Balatonon, de a rapsicok már munkához láttak. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. halászati őrei két orvhalászt füleltek le. Ahogy a jég eltűnt, megkezdték tevékenységüket a balatoni rapsicok. Szerencsére a halászati őrök is résen vannak.A teljes cikk olvasása ITT. 

Ki válthat állami horgászjegyet?

jog

Az év eleji horgászjegyváltási dömping közepette megszaporodtak az állami horgászjegy kiváltásával kapcsolatos kérdések.Tapasztalataink szerint azon  horgászok körében (velük kapcsolatban) nagyobb a bizonytalanság, akik rövidebb, hosszabb ideig szüneteltették a horgászatot.  Lássuk tehát a helyes eljárást.    A Halászatról és a horgászatról szóló 1997:XLI. tv.  20. § (2) bek. rendelkezése szerint „Állami horgászjegyet az a személy kaphat, […]

BBHSZ tagoknak nyújtandó kedvezményről döntött a Pápai Elekthermax HE közgyűlése

EletthermaxILU

A közgyűlés képei már napok óta megtalálhatók a „Fényképes dbozban” de a szöveges híradással bizony még adósak maradtunk. A beszámolók kiegyensúlyozott évről, benne a szokásos feladatokról, stabil pénzügyi gazdálkodásról adtak számot. Ezt egészítette ki a Szövetség elnöke által adott tájékoztató a horgászat aktuális kérdéseiről, a BBHSZ Bakony szekciójában rejlő közösség- építési lehetőségekről. Egyesületi gondok talán […]

Rooibos tea volt a nyerő (2011.01.11.)

tea

Mindkét félnél a rooibos tea volt a nyerő. De nemcsak a tea márkájában, egy sor egyéb, a balatoni horgászatot érintő kérdésben is egyetértett a Bakony- Balaton Horgász Szövetség és a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége elnöke.  dr. Táncsics Aladár hívta meg a Szövetség székházába  tea melletti beszélgetésre Kontics Ferencet. A hosszabb szünet után felelevenített találkozón volt téma […]

Csabrendek – Sümeg SHE közgyűlése

Csabrendek300

Vasárnap (január 9.-én) került sor a Csabrendek – Sümeg Sporthorgász Egyesület 2011. évi és egyben tisztújító közgyűlésére, amely az első összehívásra határozatképes volt. A közgyűlési formalitások után Tanai Tamás elnök röviden ismertette az elmúlt év történéseit, amelyet Hegedüs Ákos titkár beszámolója egészített ki. Mivel sem a Felügyelő bizottság elnöke, sem a gazdasági vezető nem volt […]

Balatonvilágosi HE. közgyülése

bvilagoskozgy

A Balatonvilágosi Horgász egyesület tagságának mintegy fele jelent meg a szombati (január. 8.) tisztújító közgyűlésen. Rövid, tömör számadás történt a végzett munkáról, részletesebb tájékoztatás a HE. vagyoni helyzetéről és megnyugtató közlés  –  rendben mentek az egyesület dolgai  – tartalommal az ellenőrző bizottság részéről. dr. Táncsics Aladár a BBHSZ elnöke döntően a balatoni horgászat jelenlegi helyzetéről […]

Impresszum

A portál  tulajdonosa és üzemeltetője: Bakony- Balaton Horgász Szövetség. Szerkesztő: dr. Táncsics Aladár Szerkesztőség elérhetőségei:  +36 30 074 8585    bbhsz.weblapok@gmail.com Informatikai partnerünk:  Weblap4U / Nyeste Balázs Minden jog fenntartva.

Felejtsük el a rántott halat!

Ha nem tengeri, hanem édesvízi halat veszünk ünnepekre, a pontynál egészségesebb busát, csukát, kecsegét vagy harcsát választani. Az egyébként kifejezetten ajánlott hal azonban panírozva, bő zsírban kisütve sokat veszít előnyös tulajdonságaiból. – >> Tovább a teljes cíkkre.

Ezentúl „tömbben” nyilatkozunk

jog

2009-ben módosítással ( 2009: XXVIII. tv. 6.§ ) került megállapításra a „Halászatról és horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény”  (HH tv.) 20.§ (3) bekezdésének jelenleg is hatályos szövege: (3) Az állami halászjegyet, illetve horgászjegyet igénylő személynek nyilatkoznia kell arról, hogy a halászattal, horgászattal, illetőleg hal fogásával (gyűjtésével) összefüggésben szabálysértési vagy büntetőjogi felelősségét nem állapították meg, […]

Miért eszünk halat karácsonykor?

A karácsonyi asztalra kerülő ételek legtöbbjének szimbolikus üzenete volt: így mákos tésztát enni jó házasságot, hüvelyeseket gazdagságot és jó termést jelentett. A közösen elfogyasztott alma a család összetartozását, a mézzel elkészített fokhagyma pedig a jövő évi egészséget szolgálta. De mit eszünk ma, és mi a szokás a nagyvilágban?  – > Tovább a teljes cikkre.

Szigorúbban védenék a halat a horgászok

Szeged – Egyáltalán ne lehessen horgászni, halászni a Tiszán, amíg a halak ívnak: ilyen javaslat is érkezett a pecások egyesületeitől a törvény módosításán dolgozó minisztériumhoz. Nem új az ötlet. Először Herman Ottó ajánlotta 1888-ban, de a lobbiérdekek felülírták az akkor elfogadott törvényt.  ->Tovább a teljes cikkhez.

Akciós balatoni horgászjegyet üdülési csekkel…

ucs

Tagságunknak nyújtott közkedvelt szolgáltatásunk a balatoni területi engedélyek üdülési csekkel történő kiváltásának biztosítása. (Ennek feltételei honlapunkon megtalálható, ezek INNEN is elérhetők.) Természetesn ez a lehetőség a 2011. évi „akciós” balatoni horgászjegyekre is biztosított, viszont gondot jelent, hogy ezek az engedélyek csak január 15.-ig forgalmazhatók. Megoldásként a Szövetségi Irodában (Veszprém, Muskátli u. 6.) az ügyfélfogadási időben […]

2011. évi balatoni jegyárak

penz1

Közzétette a BHNp. Zrt a 2011. évi balatoni területi engedélyek árait. Hogy mennyit kell  jövőre a balatoni pecázásért fizetni, az ITT is megtekinthető. A megnyílló oldalon látható táblázat az  „akciós” éves engedélyek árait mutatja, az alatta lévő táblázat pedig a teljesárú jegyárakat.

2011. évi jegyek forgalmazása

imageshoho

Hétfőn, december 20 -án kezdjük el a tagegyesületek ellátását a 2011. évi horgászjegyekkel és egyébb horgász értékcikkekkel. Az értékcikk kiadás a Szövetségi Irodában  (Veszprém, Muskátli u. 6.) az érvényes nyitvatartási időben történik. Javasoljuk a jegykiadás, jegyátvétel  időpontjának telefonon történő elözetes egyeztetését, így az első napokban várható torlódás elkerülhető.

Gyermekhorgászat a Balatonon

gyerhorgasz

A BHNp Zrt. 2011. január 1- től két évvel meghosszabbította a gyermek horgászjegy hatályát, a gyermekhorgászat állami szabályai viszont nem változtak. Hogy is lesz akkor? – kérdezte /  kérdezi több horgász szülő. Segítségként  az alábbiakban adjuk meg a választ.

Közgyűlést tartott a Blue Fisch Horgász és Természetbarát Egyesület

kkhal

dr. Kiss Barna elnök összegezte a végzett munkát az idén megalakult balatonfüredi Blue Fisch Horgász és Természetbarát Egyesület héten (dec.9.-én) megtartott közgyűlésén. A létszámában legkisebb tagegyesületünk szárnypróbálgatásának példamutatóan komoly eredménye az, hogy tartós balatonparti bérleményhez jutottak Balatonszepezden. Ennek kialakítása, rendbetétele lesz a tavaszi /nyári időszak fő feladata.

Horgászengedélyek, horgászjegyek kiadása…

yintzs

Az állami horgászjegyeket tegnap átvettük, a szövetségi tagsági bélyegek már korábban megérkeztek, még várjuk az akciós balatoni területi engedélyeket. Ez utóbbiak birtokában azonnal elkezdjük az értékcikkek tagegyesületeinknek való kiadását. Az akciós balatoni jegyforgalmazás lezárását követően január hónapban adjuk ki a 2011. évi „rendes” árú balatoni engedélyeket.

Sügér, a ragadozó

A sügér horgászatáról és egyébb horgász témákról lehet olvasni a szerbiai Magyar Szó oldalán, amely INNEN is elérhető