Halak Napja és Víz világnapja az iskolákban
Március 20-a, a Magyar Haltani Társaság kezdeményezésére 2017 óta a Halak Napja. Ezen alkalomból szövetségünk két általános iskolában is előadást tartott, felsős tanulók számára. Jómagam március 17-én, egykori iskolámban, Csabrendeken tartottam egy rendhagyó természetismeret órát. Simon Dominik László barátom és versenyzőtársam március 22-én, a Tüskevári Általános Iskolában, a Víz Világnapja alkalmából rendezett programok keretében tartotta […]
BBHSZ ‘Csapat Válogató Horgászverseny’ I. – II. forduló
A fordulók versenykiírása a RENDEZVÉNYEK menüben olvasható!
A tudósok kérése, légy te is TUDÓS HORGÁSZ!
„Horgászként rendszeresen jársz ki a természetbe? Hosszabb-rövidebb időt töltesz el a vízparton? Téged is zavar, ha a víz büdös és zavaros, vagy ha esetleg már döglött halak is lebegnek rajta? Te biztosan láttál már a vízben sok olyan élőlényt, ami minket is érdekel! Azt már régóta tudjuk mitől döglik a hal, de ezentúl azt is szeretnénk tudni, hogy ez […]
Sosem tudhatod mit szabadítasz el!
Forrás: agrotrend
Balatonszepezdi Aranyhorog HE közgyűlése
2023. február 25-én tartotta éves közgyűlését Balatonszepezd legnagyobb civil szervezete a Balatonszepezdi Aranyhorog Horgász Egyesület, amelyen részt vett Bíró Imre, a község polgármestere, valamint Császár Erzsébet, a Bakony – Balaton Horgász Szövetség ügyvezető elnöke. Sándor Gyula egyesületi elnök beszámolója a már hagyományosan gazdag, a tagság jelentős részét és sok – sok családtagot megmozgató rendezvényekkel tarkított egyesületi munkáról adott […]
Tavaszi változások a 2023. évi Balatoni Horgászrendben
A Balatoni Halgazdálkodási Np Zrt korrigálta a 2023. évi Balatoni Horgászrendben meglévő időponti ellentmondásokat és ennek megfelelően a Horgászrend 32. pontjában a ragadozóhalak fogásának március 1 -től április 30 -ig tartó tilalmi idejét március 1 -től április 28 -ra, továbbá a 33. pontban a csónakból való horgászat területi korlátozására vonatkozó április 1 -től április 30 […]
Blinker HE közgyűlése
A szokásos ‘február utolsó péntek délutánja’ időpontban a márkói BLINKER Horgászegyesület is megtartotta éves közgyűlését. A közgyűlés meghívott vendégei között a Szövetségi Irodát Németh Bálint, a BBHSZ halgazdálkodási szakügyintézője képviselte. A beszámoló közgyűlések elmúlt évvel kapcsolatos rendeltetés szerű napirendjeit követően a 2023. év feladatait a mai gazdasági viszonyok tükrében kellett közösen átgondolni. Ezek a körülmények a […]
BBHSZ IV. Tóth István Emlékverseny
A versenykiírás a Rendezvények menüben olvasható, a jelentkezési oldal ITT található.
Már nemcsak a balatoni csónakok helyzete, a vitorlásoké is megoldatlan
Forrás: MTI-Balatonfüred, 2023. február 25. Évtizedes gondok megoldását igényelné a balatoni vízi járművekre – hajókra, vitorlásokra , csónakokra és egyéb vízi járművekre és természetesen a kikötőkre – vonatkozó új egységes, valamennyi érdekelt fél igényeinek koordinálását is megvalósító jogszabályi rendezés. Ezt támasztja alá az alább hír is.Balatoni Szövetség: gondot okoz a Balatonon veszteglő hajók számának gyarapodása. Egyre több […]
Előzetes a Sikeres Sporthorgász 2023. március – április havi dupla számából
A Sikeres Sporthorgász 2023. március – április dupla számából az alábbi nyolc szerző egy- egy írásából adunk kedvcsinálásként betekintőt.
Ünnepi és egyben tisztújító közgyűlés a Balatoni Horgász Egyesületnél
Február 17-én megalakulásának 75. évfordulóját visszaemlékezésekkel ünnepelte meg a Balatoni Horgász Egyesület közgyűlése,. A megemlékezések között méltó helyet kapott az egyesület legendás valamikori vezetője, majd elhunytáig tiszteletbeli elnöke, Pastyik Róbert. A több évet átfogó beszámoló jelentés a beterjesztő egyesületi elnök megfogalmazásában „kiterjedt mind a covidos évek kihívásainak megvalósult megoldásaira, valamint az előttünk álló megpróbáltatások leküzdésének lehetőségeire”. […]
Megtartotta közgyűlését a Balatonalmádi Sporthorgász Egyesület
Február 17-én a BASHE vezetőségének meghívására vettem részt az éves beszámoló közgyűlésükön, Balatonalmádiban, a Pannónia Kulturális Központban. A szokásos kötelező napirendeken túl Keő Ferenc egyesületi elnök adott részletes tájékoztatást az egyesület központi kikötőjének megújításának helyzetétéről, az erre a célra megnyert pályázat alapján megkezdődő munkálatok sajnálatos megakadásáról, majd ennek elhárításáról. Az elakadás gyors megoldása Fabó Péternek, […]
Ünnepi közgyűlés a Pápai Húsos Horgász Egyesületnél
A megszokott formától eltérő lebonyolításban került sor a Pápai Húsos Horgász Egyesület 2023. évi beszámoló közgyűlésére február 11-én, amelyen a pápai Önkormányzat részéről Unger Tamás alpolgármester, a MOHOSZ részéről Bokor Károly alelnök vett részt. A Szövetséget Császár Erzsébet ügyvezető elnök képviselte. A formabontást az jelentette, hogy a közgyűlés napirendjeit megelőzően Orbán Péter egyesületi elnök köszönetet […]
Továbbra is számíthatnak a kormány segítségére a horgászok és a vadászok
Forrás: Kormany.hu A több mint 800 ezer horgász és a mintegy 60 ezer vadász továbbra is számíthat a kormány segítségére – mondta a miniszterelnök főtanácsadója pénteki videóüzenetében. Nyitrai Zsolt a közösségi oldalán jelentkezett be a budapesti Hungexpóról, ahol vasárnapig tart a 29. FeHoVa kiállítás, megfogalmazása szerint a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak, természetkedvelőinek leghangulatosabb találkozója. A főtanácsadó […]
Zákonyi Botond a Stúdió Veszprém podcast vendége
Aki megnézi a Stúdió Veszprém Podcast valamelyik epizódját, az igazán találónak érzi a Podcast szlogenjét, Megkerülhetetlen emberek és történetek. Így van ez a 131. epizód esetében is, ahol Zákonyi Botond horgásztársunk a Stúdió vendége. A két László – Dióssy László és Wéber László – valamint Boti alkotta trió tartalmas, élvezetes, tanulságos beszélgetését nyugodt szívvel ajánljuk […]
Életveszélyes jelenleg a Balaton jegén tartózkodni
A Magyar Távirati Iroda (MTI) hírszolgálata adott tájékoztatást a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság figyelemfelhívásáról, amely a rendőrség honlapján (nehezen megtalálható helyen) olvasható. Azt írták: a tó parti sávjának egyes részein és a kikötőkben kialakult jég 3-7 centiméter vastagságú, bizonytalan szerkezetű, így alkalmatlan a közlekedésre és a sportolásra. Nem várható, hogy a Balaton befagy a következő napokban, sőt olvadás […]
Jegesedik a Balaton
Forrás: idokep.hu Minden Balatont szerető ember azt várja, hosszú évek után fagyjon be végre úgy igazán a tó. Lehessen rajta jégvitorlázni, korcsolyázni, talán van még néhány igazi fakutya is.. Nagyon – nagyon ráférne már egy nagyobb nádaratás és a halállomány is megérdemelne egy nyugodt telelést.. Ezért is olvassuk reménykedve az Időkép helyzetjelentését: ” A hideg […]
Formálódik a ‘balatoni’ területi szövetségek összeolvadása
Az ‘egy megye – egy horgász területi szövetség’ koncepció napirenden lévő megvalósulása részeként január végén illetve, február elején a Bakony – Balaton Horgász Szövetségnél (BBHSZ) is, és a Balatoni Horgászegyesületek Szövetségénél (BHSZ) is fontos döntések születtek. Mindkét ‘balatoni’ területi szövetség elnöksége a BBHSZ és a BHSZ egyesülése kérdésében – egyhangú illetve többségi szavazattal – a Ptk. […]
Zákonyi Boti novellák a Magyar Horgászban
A Magyar Horgász előfizetői valamint az újságolvasás lehetőségéért (is) könyvtárba látogatók már tudják, az olvasni szerető többi horgász figyelmét pedig ez úton is felkívánjuk hívni arra, hogy a Horgász Magazin ezévi számai igazi gyöngyszemekkel, Zákonyi Botond novelláival gazdagodtak. Az itt megjelent kisnovellákban elmélyülve nem is tud másra gondolni az olvasó mint az író Parti Szél c. […]
Beszámoló közgyűlés a Herendi Horgász Egyesületnél
Sikeres évet tudhat maga mögött a Herendi Horgász Egyesület, állapította meg Kaizer László egyesületi elnök a 75 megjelent horgásszal január 28-án megtartott beszámoló közgyűlésen. A pénzügyi, gazdasági beszámolók szerinti stabil és szabályos gazdálkodást feltételeit a saját bevételek mellett a különböző támogatások és nyert pályázatok összességében termették meg. Kaizer László köszönettel számolt be a herendi Önkormányzat támogatásáról, de […]
Részben új szabályokkal indul a horgász szezon
Három nap múlva már a 2023. évi állami horgászjegy használatával, részben módosított, új szabályok szerint elkezdődik az új horgász szezon. A szabályváltozásokat a megkésve, de még időben megjelentetett és így elsejéig még hatályosuló 3/2023. (I.27.) AM rendelet 1- 8 § -ai és 1 és 2 mellékletei tartalmazzák. ( Magyar Közlöny 2023. évi 14. szám 403- […]
Az építési miniszterhez fordult a Balatoni Szövetség
Forrás: hirbalaton.hu Első ránézésre meglepőnek tűnhet, ha horgászportál lakásépítkezéssel kapcsolatos hírre hívja fel a figyelmet. Ugyanakkor az idézett cikkben jelzett túlterjeszkedő építkezési invázió további jelentős területeket von el a horgászható balatoni lehetőségektől, ami nemcsak a helyi és az idelátogató honi horgászok számára kedvezőtlen, de a balatoni térség egyik kiemelt bevételi forrását jelentő nemzetközi horgászturizmus további fejlődését is korlátozza. […]
Felszámolják a Balaton medrében hagyott akadályokat
A Balaton egyik partszakaszán példa értékű összefogás segítette a vízügyet a mederben hagyott akadályok és illegális stégek teljes felszámolásban tavaly, a munka hatékony folytatásához pedig idén további önkormányzatok és civil szerveztek segítségére számít a mederfenntartó – közölte az illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel pénteken (2023. január 20.). Csonki István elmondta, tavaly a tó alacsony […]
Tisztújító közgyűlés a Csabrendek-Sümeg Sporthorgász Egyesületnél
– 2023. január 15.-én tartotta a csabrendeki művelődési házban tisztújító közgyűlését a 34 éves egyesületünk. A mandátumvizsgálat adatai alapján az egyesületnél állami jegyet váltott horgászok száma 259 fő. Ebből 89 fő teljes jogú felnőtt, 36 fő gyermek korú, 12 fő ifjúsági korú, 122 fő nem teljes jogú felnőtt tag. – Sajnos mint minden évben, így most […]
Némi előrelépés a Balatonon kárókatona ügyben
Forrás: balatonihal.hu Jó hírt tett közzé honlapján a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt, mely szerint a Balatonon már nem csak 4 helyszínen, hanem a teljes partvonalon megkapták az engedélyt a nagy – kárókatona kilövés lehetőségére, a nyílt vízről viszont továbbra sincs lehetőségük lőni. A Társaság a nagy – kárókatona gyérítésről szóló éves tájékoztatójában – amely INNEN […]
Csabrendek @I R O D A
A COVID 19 vírussal kezdődő pandémia, a horgászok, az egyesületi jegykezelők fokozottabb védelme indokolta a MOHOSZ eljárási szabályain alapuló érintésmentes horgászjegyváltás lehetőség internetes létrehozását, az @ és @+ Irodák működtetését. Az elektronikus irodáinkban internetes kapcsolat birtokában bárhonnan, bármikor, esetleges utazás, sorban állás nélkül, biztonságosan rendezni lehet az egyesületi tagságot és kilehet váltani a horgászathoz szükséges okmányokat, engedélyeket. Az […]
@ Iroda 2023
Az oldal frissítése: 2023.11.25. Egyesületeinknél a 2023 évi állami horgászjegyek értékesítése befejeződött, ennek megfelelően a Csabrendek – Sümeg Sorthorgász Egyesület és a Sirály Horgász Egyesület @ irodái is bezártak. Közeleg az év vége, már megérkeztek az első leadott fogási naplók. Az ezzel kapcsolatok közös munkánk megkönnyítése végett felhívjuk a figyelmet azok helyes kitöltésére és […]
táblázat
Bakony – Balaton Horgász Szövetség tagjai Badacsonyi Sporthorgász Egyesület, Badacsonytomaj Bakonyalja Horgászegyesület, Ajka Balatonakali és Vidéke Sporthorgász Egyesület, Balatonakali Balatonaligai Horgászegyesület, Balatonaliga Balatonalmádi Sport Horgász Egyesület , Balatonalmádi Balatonfüredi Horgász Egyesület, Balatonfüred Balatoni Horgász Egyesület, Budapest Balatonszepezdi Arany Horog Horgászegyesület , Balatonszepezd Balatonvilágosi Horgász Egyesület, Balatonvilágos Bauxitbányász Horgász Egyesület, Tapolca BLINKER Horgászegyesület, Márkó Blue Fisch […]
Lápi póc az év hala 2023 -ban
A fokozottan védett lápi póc (Umbra krameri) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson – közölte a szervezet tiszteletbeli elnöke vasárnap az MTI-vel.
Köszöntjük új tagunkat, a Bozsai Horgász Egyesületet
A balatoni, a Balaton környéki horgász szervezeteknél is új év kezdődött, változatlanul sok munkával, új kihívásokkal, új reményekkel, új feladatokkal. Magunk részéről az új esztendő legelső megnyilvánulása nem lehet más, mint a Bakony – Balaton Horgász Szövetség 35. tagjának, a 2023 . január 1-től új tagegyesületünknek, az örvényesi székhelyű Bozsai Horgász Egyesületnek a köszöntése. Az […]
Szilveszteri történet Botitól…
Forrás: sirályhe.hu Hírhalász rovatunkkal most egy ‘saját’ portálra látogatunk el. A Sirály Horgász Egyesület weboldal virtuális szilveszteri vendége Zákonyi Botond, aki ezúttal a ‘Székely humor, szilveszteri tiltott étkek, lampuki vagyis mahi – mahi, máltai Guidó esete a kardhallal…’ témakörben mesél.
Segítség a Velencei – tónak, segítség az ott horgászóknak…
„Az elmúlt évek a Velencei-tó, az itt élők, s főleg az itt horgászók számára rendkívüli nehézségeket hoztak. A tó azonban él és élni akar; az itt élők, a nyaralók, a horgászók pedig megérdemlik, hogy a valódi, tartós biztonságot jelentő eseti vízpótlási lehetőség kérdésében mielőbb felelős szakmai döntés, majd cselekvés történjen. Addig is a MOHOSZ és […]
A közeljövőben digitalizálásra kerül az állami horgászjegy is
Elfogadta a kormány a Nemzeti Digitális Állampolgárság Programot, amely megteremti az egyszerű, kényelmes és hatékony ügyintézés feltételeit – közölte az MTI-vel pénteken a Digitális Magyarország Ügynökség. A program megvalósításáért felelős szervezet kiemelte, hogy a kiváló felhasználói élményt nyújtó, egységes digitális környezet egyszerűsíti az állampolgár és a kormányzati szervek közötti kommunikációt. Az alapdokumentum a digitális állampolgárságot helyezi középpontba, […]
Advent utolsó verse
Advent huszonhetedik napja
Sikeres Sporthorgász ’23. januári és februári összevont száma
Avid Carp a hideg ellenNevetve, csilingelő hanggal füstölt az orsó már az első kapásnál. A másodiknál még jobban. Az emberpróbáló hidegek állandósulásával bajszos barátaink tán megijedtek, hogy nem zabáltak eleget vermelés előtt? Akárhogyis legyen, nincs horgász, aki ne örülne annak, hogy belenyúlt a napba, amikor a halak önvizsgálatot tartva rájönnek, hogy ehettek volna többet is, és nekiesnek minden […]
Halgazdálkodási vízterületek víztérkódjai
Szaporodnak a leadott fogási naplók, bár a csúcs jövő év első két hónapjára esik. A fogási naplók szabályszerű kitöltése egyrészt előírás, másrészt az akár a horgász zsebébe vágó kérdés is lehet. A helyes kitöltés segítségeként, az évközben be nem jegyzett víztérkódk pótlása érdekében közöljük, hogy a NÉBIH honlapján közzétett tájékoztató a megyénként nyilvántartásba vett halgazdálkodási vízterületek […]
Advent huszonhatodik napja
Advent huszonötödik napja
Itt a tökéletes halászlé receptje..
Nálunk vitathatatlanul karácsonyi étek a halászlé. Millió receptje van, ami persze nem azt jelenti, hogy ne ismerkedjünk továbbiakkal, de akár a bográcsolás mestereivel is. A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG oldalán Czifrik Katalin írására invitáljuk olvasóinkat, ami INNEN is elérhető.
Intenzív halnevelő rendszer létesült Balatonszabadiban
Intenzív halnevelő rendszer létesült Balatonszabadiban 457 millió forintért, amely évi 1200 tonnányi hal – kezdetben afrikai harcsa, majd szürkeharcsa – előállítására lesz képes a jövőben – közölte a projektgazda Keő Ferenc , a Pelso Fish Zrt. cégvezetője az MTI megkeresésére. Keő Ferenc elmondta, hogy jövő februárban kezdődik meg a tényleges termelés a jogelőd Max Construct Kft. balatonszabadi telephelyén, […]
Advent huszonnegyedik napja
Advent huszonharmadik napja
Advent huszonkettedik napja
Január elején elkezdi a jegyárúsítást a Sirály Horgász Egyesület
A veszprémi Sirály Horgász Egyesület – mint a BBHSZ Gyűjtőegyesülete – január 9 -én elkezdi a 2023. évi állami horgászjegyek forgalmazását. Az egyesület a Veszprém, Muskátli u. 6. sz alatti irodájában tejes munkaidőben (H-Cs 8.oo-16.oo P 8.oo-14.oo) a horgászok részére ügyfélfogadást tart. A 2022. év fogási naplók befogadása már elkezdődött és ugyancsak működik a Sirály […]
Advent huszonegyedik napja
Év végi zárva tartás
Az év végi ünnepekre tekintettel 2022. december 23 – 2023. január 3 .között a Bakony – Balaton Horgász Szövetség Veszprém, Muskátli u. 6. sz. alatti irodája zárva tart. A munkanapokon 8.oo és 16.oo óra közötti telefon ügyeletünk száma: +36 30 368 3692
Advent huszadik napja
Advent tizenkilencedik napja
Advent tizennyolcadik napja