SZÁK témához kiegészítés

Jelentős létszámmal, élénk érdeklődés mellett, aktív konzultációval zajlott le a tegnapi (nov. 12.) SZÁK felkészítő. Azt sem hallgatjuk el, hogy több egyetértő, sokkal több valós megoldási problémát felvető hozzászólás és sok sok kérdés mellettt egy – két indulatosabb véleménynyilvánítás is elhangzott.A NÉBIH szakelőadójának (Mészáros Gergely halászati szakreferens) SZÁK programot részleteiben is bemutató előadása jelentős segítséget nyújt a program kezelésének […]
SZÉP és jó hír a horgászoknak
A 301/2012.(X.26.) Korm rendelet (Megjelent a Magyar Közlöny 2012/141. szám 24439-42 oldalán) módosította a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsájtásának és felhasználásának szabályairól szóló 55/2011.(IV.12.) Kormány rendeletet. A módosítás során a SZÉP kártya szadidős és rekreációs alszámla szolgáltatási köre is köbővült az alábbi pont szerint:ci) egyéb sporttevékenység (TEÁOR’ 08 93.19-ből) verseny és lovaglóistállók tevékenysége és a sporthorgászat. A fentiek alapján […]
Negyedszer a SZÁK -ról

A hétfői (november 12-i) „SZÁK értekezletre”-re való felkészülés jegyében felhívjuk a figyelmer, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal Földművelésügyi Igazgatóság (NÉBIH) a honlapján közzétette a SZÁK program felhasználói kézikönyvét, az oldal INNEN is elérhető
Ügyfélfogadás

Tájékoztatásul ezúton is közzétesszük, hogy a Szövetségi Irodában (Veszprém, Muskátli u. 6.) 2012. november 8-án, csütörtökön technikai okokból az ügyfélfogadási idő 12.oo órakor kezdődik és a szokásos időpontig – 16.oo óra – tart
Ügyfélfogadás

Ezúton is felhívjuk a figyelmet arra, hogy technikai okokból a Szövetségi Irodában (Veszprém, Muskátli u. 8.) 2012. november 8-án, csütörtökön az ügyfélfogadás csak 12.oo órakor kezdődik és a szokásos időpontig – 16.oo óráig – tart.
Harmadszor a SZÁK-ról
Feltehetően az állami horgászjegyek nyilvántartására és az állami jegyforgalmazás ellenőrzésére kifejlesztett nyilvántartó program – azaz a SZÁK – bevezetésének idejével és mikéntjével kapcsolatos hirek meglehetősen lassú csordogálása is fokozza azt az érdeklődést, amely megnyilvánul a BBHSZ által a programgazda Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal Földművelésügyi Igazgatóság (NÉBIH), valamint a Veszprém Megyei Kormányhivatal Földművelődésügyi Igazgatósága közreműködésével november 12-re megszervezett szakmai […]
Halfogyasztással a stroke ellen

Heti pár alkalom halfogyasztás megvédhet a stroke-tól, ugyanakkor a halolaj-kiegészítő tablettáknak nincs ilyen hatásuk – állítják a szakemberek, miután 38 korábban a témában készült tanulmányt vettek szemügyre, amelyek összesen 800 ezer személy adatát tartalmazzák 15 országból – írja a Health Day. A képre kattintva olvasható a cikk folytatása az OrientPress oldalán.
„Kanadai tapogatás” – őszi süllő túra Észak Ontarióban.

„Kedves Aladár! Talán még nem tüntem el az emlékezetedből teljesen.” kezdődik mai @ leveleim egyike. Bizony nem kevés idő telt el Zoltan Toth, az Egyesült Államokban élő horgász barátunk utolsó, Montanából küldött jelentkezése óta. Időközben költözködött, most Wisconsin államban él, dolgozik. Négy percre lakik a lazacos, pisztrángos Michigan tótól (Lake Michigan), „de az túl nagy víz és szinte mélytengeri […]
Balatoni trükkök?

Felmerült annak gyanúja, hogy idén nyáron a Balatonban megtalált lőszereket szándékosan, üzleti megfontolásból helyezték a tó medrébe – jelentette ki Balázs Árpád (Fidesz), Siófok polgármestere a helyi képviselő-testület csütörtöki ülésén. A testületi ülésen elhangzottak szerint a Balatonban soha nem történt olyan baleset, amelyet második világháborúból visszamaradt lőszer okozott volna; üzleti érdekek húzódhatnak meg amögött, hogy egyes nyilatkozatok szerint […]
Elsejétől szünetel a balatoni viharjelző szolgálat

Nem volt olyan baleset Magyarország tavain az idén, amelyet a viharjelző rendszer nem megfelelő működése okozott volna – közölte szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel abból az alkalomból, hogy novembertől szüneteltetik a viharjelzők működtetését. Mint írták, az elmúlt két évben e rendszerek fejlesztésére 230 millió forintot fordított a katasztrófavédelem, 110 millió forinttal többet, […]
Felkészülés a SZÁK -ra

Folyamatosan történik a Szövetséghez tartozó tagegyesületek regisztrálása a már élő SZÁK programba. Az állami horgászjegyek számítógépes nyilvántartására és értékesítésére szolgáló program indulásának időpontjáról és mikéntjéről végleges információval még nem rendelkezünk, ennek ellenére ütemezetten halad az erre való felkészülés. Ennek következő állomása a november közepén a Balatonalmádi Vízi -múzeumban megtartandó gyakorlati felkészítő, melyre a már regisztrált felhasználók […]
Csónakkal felborult idős horgászokat mentettek ki este a Balatonból

Segítséget kért két idős horgász, aki Badacsonynál borult csónakjával a Balatonba szerda este; egy segélykiáltásukat meghalló vitorlás hajó utasai mentették ki őket – erről Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője tájékoztatta az MTI-t. A vízi mentőket a vízi rendészet riasztotta azzal, hogy a váratlanul megerősödött hullámzás felborított egy csónakot Badacsonynál, és egy 79, valamint […]
Nincs hová tenni az iszapot…

A zagykazettákat rekultiválták, felettük erdő nőtt. Természetes folyamat a Balaton feltöltődése, hiszen a tó befolyóin keresztül a vízen kívül apró, szilárd részecskék is érkeznek, leülepedve pedig az iszap mennyiségét növelik, a feltöltődés ütemén azonban vitatkoznak még a kutatók is – hangzott el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.A teljes cíkk és a hangfelvétel a képre kattint […]
Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak
Örömmel vettük tudomásul, hogy a BHNp Zrt vezetői döntése a balatoni területi engedélyek jövő évi mértékéről összecseng Szövetségünk ez ügyben kialakított állásfoglalásával, melyről a közelmúltban Balatonalmádiban megtartott egyesületi vezetőkkel kibővített elnökségi ülésen tájékoztattuk a jelen lévő Füstös Gábor vezérigazgatót. A balatoni horgászokat kedvezőtlenül éríntő több intézkedés után jó szívvel adjuk közzé az alábbiakat: […]
„Halbölcsőt” temetnek a Balatonban

Balatonfűzfő, Balatonkenese – Több éves „hallgatás” után ismét megindult a munka Balatonfűzfő és Balatonkenese között. A vízparttal párhuzamosan húzott kövezés és a part közötti területet iszappal töltik fel, megfojtva ezzel a halbölcsőt. A cikk a képre kattintva vagy INNEN érhető el.Az érintett Balatonfűzfő – Balatonkenese partszakasz avatott horgász ismerője Steveolson az elsők között hívta fel a […]
Két halrabló, majdnem két mázsa hallal

Balatonkeresztúron 165 kg hal kihozatala közben füleltek le 2 helyi férfit a Balatoni Halgazdálkozási Nonprofit Zrt. halőrei. A részletek a KAPOSPONT oldalán olvashatók.
Alantas szabályszegők a balatoni csónakosok ?

A Balatoni Szövetséget követően a Balatoni Fejlesztési Tanács ülésén is sürgették: épüljenek csónakkikötők, ha már egyszer így szigorodott a szabályozás. A fejlesztési tanács ülésén elhangzott az is: talán előbb ezeknek a létesítését kellett volna államilag is szorgalmazni, támogatni és csak utána büntetni. A SONLINE témával foglalkozó cikke bőven idéz a hajózók szakportálján (porthole.hu) megjelent értékelésekből. Mindez […]
Nyúldomolykó védettsége okán

Ebben a rovatban eddig a Szerkesztőségbe beküldött írások szerepeltek. Ez alkalommal fordítva, a Szerkesztő(ség) véleményét adjuk közre. Tisztelt Olvasó! Védettséget kapott a nyúldomolykó. Erről és a további hasonló rendelkezésekről szóló miniszteri rendeletben foglaltakról [100/2012 (IX.28.) VM. rendelet] részletesen hol olvashatnánk máshol mint a Haltani Társaság honlapján. Az már Harka Ákos Tanár Úr szeretetre méltó ügybuzgalma, […]
Eltűnt vitorlás vezetőt keresnek a Balatonban

Egy Révfülöpnél kedd délután megfeneklett vitorlás vezetőjét keresik a Balatonban a vízi rendőrök és a vízi mentők – tájékoztatta Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője az MTI-t. Közlése szerint egy horgász értesítette a vízi rendészetet, hogy Révfülöp közelében, párszáz méterre a parttól megfeneklett egy vitorlás, amelynek nincs vezetője. A hajó egy balatonföldvári kikötőből délután egy órakor indult […]
Megoldandó feladatok sora a Balatoni Szövetség elnökségi ülése előtt

Állami támogatásra várnak a balatoni önkormányzatok az egyre sürgetőbbé váló mederkotrási munkákhoz és partvédő műveik helyreállításhoz, amely teendőket az alacsony vízszint miatt most szárazföldi gépekkel is el lehet végezni – hangzott el a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnökségi ülésén Tihanyban, október 5-én. Az elnökség arra kérte Bóka István fideszes országgyűlési képviselőt, a Balaton Fejlesztési Tanács elnökét, hogy járjon el […]
Már rendel a Haldoktor

Nem, most nem a compóról (Tinca tinca) van szó, akiről minden valamire való pecás tudja, hogy a halak jószívű doktora. Igazi doktor bácsi kezdte meg telefonos rendelését az országos szövetségben, annak érdekében, hogy a vízhasznosítóknak nyújtson szakmai segítséget halegészségügyi kérdésekben. Egészséges hal csak megfelelő minőségű vízben él, így új, vízminőséggel kapcsolatos szolgáltatás is indult. Minderről […]
Egyesületi Vezetők 2012. évi versenye

Tizenkilenc egyesület három fős csapata három versenyszámban [horgászat, célbadobás a vízen (casting), célbadobás a parton (gombócolás)] mérték össze ügyességüket szeptember 29-én a várpalotai „S II Horgász Tavakon” megrendezett hagyományos versenyen.Eredménylista: VI. helyezett: Herendi Horgász Egyesület V. helyezett: Bakonyalja Sporthorgász Egyesület, Várpalota IV. helyezett: Lesence Horgász Egyesület, Tapolca […]
Szabadság miatt zárva

Ezuton is tájékoztatjuk az érdekelteket, hogy a Szövetségi Irodában (Veszprém, Muskátli u. 6.) – szabadságolás miatt – 2012. október 2- 4 között az értékcikk forgalmazás, bizományosi elszámolás szünetel. Legközelebi ügyfélfogadási időpont: 2012. október 9- én 10.oo – 16.oo óra között.
Idegen fajok a környezetünkben

Ma mar gyakorlatilag mindenki, minden nap találkozik szűkebb vagy tágabb környezetében eredetileg nem honos élőlények által okozott gondokkal. Szinte nincs olyan család melynek valamelyik tagja ne szenvedne allergiában. Ezen betegség – ma már népbetegség – ilyen mértékű elterjedésében jelentős szerepet játszanak a nem honos növények, kirívó példaként említsük meg a parlagfüvet. De maradjunk a […]
Lesz még hal a Balatonban: pontyszezon és bujkáló busák

Nem maradnak el a déli parton sem az őszi haltelepítések – tudatta a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A társaság tógazdaságait is sújtja az aszályos időjárás, de nem kell attól tartani a horgászoknak (egyesek ugyanis ezzel keresték meg a zrt. illetékeseit), hogy idén már haltelepítés se lenne. A SONLINE teljes cikke INNEN érhető el.
Szombatra készülve…

A BBHSZ Sporthorgász Kft által üzemeltetett „S II. Horgász Tavak”-nál kerül sor szeptember 29-én (9 órakor) a Bakony- Balaton Horgász Szövetség rendkívüli közgyűlésére. Az ülés tagegyesületi felvételekkel kezdődik majd kiemelt napirend keretében a Szövetség és a MOHOSZ kapcsolatának értékelése következik. A testületi ülés zárását követően a küldöttek is csatlakoznak az ugyancsak itt és ekkor megrendezendő […]
Szavazzunk, válasszunk

Önnek/Neked ki a kedvence/d? A nagyszemű de apró Leucaspius delineatu? Vagy a téli hideg vizek szakálas lakója, a Lota lota ? Netán a Duna szűzecskéje, a Rutilus pigus virgo? Nem is olyan könnyű a közülük való választás, pláne deák nyelven. Mindjárt más magyarul. Kurta baing. Menyhal (de sokaknak inkább Kutyahal) és Leánykoncér. Így se könnyű?Hát az […]
Társadalmi vita kezdődik ősszel a vízgazdálkodási és aszály stratégiáról

A kormány megkezdte a nemzeti vízgazdálkodási és a szálystratégia előkészítését, ennek része az ősszel kezdődő társadalmi vita; a részletes tervezet várhatóan jövő nyárra készül el – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton Kisújszálláson. Közölte: a stratégia megalkotására azért van szükség, hogy Magyarország képes legyen alkalmazkodni a klímaváltozás következményeihez. [MTI rövidhír: 2012. szeptember 15., szombat 21:08]
Tényleg lopják a vizet a Balatonból?

Hatszor meg lehetne tölteni a Velencei-tavat azzal a vízzel, amely nyáron tűnt el a Balatonból, az alacsony vízállás miatt sok partszakaszon már csak homokozni lehet. Több legenda is él arról, hogy miért zuhan néha drasztikusan a vízállás. Tényleg a haverok jachtjait úsztatják ilyenkor a Sión? Vagy a parti házakat védik a hullámoktól? Utánajártunk a balatoni vízlopásról szóló […]
Szaporodnak a balatoni madarak…

Beadta a veszprémi Törvényszékre bírósági bejegyzési kérelmét a közelmúltban megalapított két új balatoni „madár egyesület”, a tapolcai székhelyű Jégmadár Horgász Egyesület (elnöke Puskás István), valamint a veszprémi székhelyű Sirály Horgász Egyesület (elnöke Illikmann Istvánné). Az új egyesületek a bírósági bejegyzés jogerőre emelkedését követően kezdik meg munkájukat, első lépésként – az alakuló üléseiken elfogadott határozatok szerint […]
Változott a program, hogy a kitűzött célok változatlanul megvalósuljanak

„A Balaton alacsony vízállására való tekintettel is – valamint a tavalyi sikeres rendezvényre visszaemlékezve – az Egyesületi Vezetők Horgász Sportnapja az évben is az S – II Horgász Tavakon kerül megrendezésre 2012. szeptember 29-én”, döntött a tegnap (szeptember 10-én) megtartott egyesületi elnökökkel kibőbővített elnökségi ülés. Ez, a már hagyományos horgász sportnap remélhetőleg ismét üde szinfoltja […]
Hallatjuk hangunkat

Az elmúlt időszak balatoni történései között talán a csónakkikötőkkel kapcsolatos események, hírek váltották ki a legnagyobb érdeklődést, a leghevesebb megnyilvánulásokat a balatoni horgászok, csónaktulajdonosok körében. Nem véletlenül, hiszen a Balaton egyik évtizedek óta megoldatlan problémájáról van szó. Mint ahogy a napjainkra kialakult áldatlan helyzetért sem lehet egyedül az egyik, vagy a másik oldalt okolni, a […]
XXXIV. Országos Ifjúsági Horgásztábor

Jól szerepeltek a MOHOSZ XXXIV. Országos Ifjúsági Horgásztáborban (OIHT) a Szövetségünk által delegált gyerekek, de ami ennél is fontosabb, jól is érezték magukat a táborban. Kikl Csanád (Veszprémvidéki HE) élményeiről személyesen, Hegedüs Mátyás (Csabrendek- Sümeg HE) irásban adott tájékoztatást. Mindkét gyemek horgász a tavaly lebonyolított többfordulós válogatón (OHCSB felkészülés) nyújtott kiváló teljesítményével nyerte el az […]
Országos ifi horgásztáborban voltam

„Köszönöm a lehetőséget, és remélem jövőre is megrendezik a tábort, én szívesen mennék.” – záró mondattal fejezte be a szerkesztőségünknek küldött tábori beszámolóját Hegedüs Mátyás Tisztelt Szerkesztőség! – Vasárnap délután érkeztünk meg a tábor területére, a Sukorói evezőspályára. A bepakolás után a szüleink nehezen hagytak ott minket, nagyon „fapadosnak” […]
Balaton-konferencia: Nincs rendkívüli helyzet

Nem nevezhető rendkívülinek a Balaton térségét jelenleg sújtó csapadékhiány és szárazság, de figyelemreméltó, hogy a hasonló jelenségek az utóbbi másfél-két évtizedben gyakoribbá és tartósabbá váltak – mondta Varga György, az Országos Vízügyi Főigazgatóság referense egy keszthelyi tudományos konferencián kedden. A Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete által rendezett, Balatonról szóló konferencián Varga György a szakértőkből és laikusokból álló közönség előtt arról számolt […]
Felkészülés a „SZÁK” -ra
Várhatóan 2013. január 1-vel indul az állami horgászjegyek számítógépes árusítása, az erre a célra kidolgozott „SZÁK” program kötelező alkalmazásával. Ez az újtipusú értékesítés feltehetően a kis létszámú, a számítógépek kezelésében kevésbé járatos emberekkel rendelkező egyesületeknél okozhat kezdeti nehézségeket. A programmal való alaposabb ismerkedés, az egyesületeknek nyújtandó segítségadás különböző formáinak mielőbbi kidolgozása érdekében szeptember 5. -vel […]
Egy napra bezárunk!

Ezúton is tájékoztatjuk a tagegyesületeket, hogy szerdán, 2012. augusztus 22-én – másol megtartandó értekezlet miatt – a Szövetségi Iroda (Veszprém, Muskátli u. 6.) zárva tart.
Mit rejt a balatoni nádas?

A balatoni vízirendészek szálltak magasba, hogy felderítsék a balatoni nádasok illegális járműveit.. H. Szabó Sándor fotói képgalérában láthatók a SONLINE.hu oldalán, amely INNEN is elérhető.
Karótlanítás a Balatonon

A Balaton védett öbleit tisztítják meg a karóktól a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai – mondta Fischer József, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálat-vezetője hétfőn az MTI-nek. Az igazgatóság munkatársai – a vízirendőrség biztosítása mellett – kezdték meg a nemzeti parki besorolású nádasokban a vízben használat után bennhagyott karók, ideiglenes vízi állások és „egyéb […]
Mi újság a pergetőknél?
Az idei évben először indult BBHSZ csapat az Országos Csónakos Pergető Bajnokságon. Három párosunk nevezett Sügér–Bakonyi Pergetők néven az ötfordulós megmérettetésre, amely egyben a 2013. évi VB induló csapat válogató sorozata is.
Újabb jelentős költségnövekedés

Szó ami szó, több balatoni horgásznak elakadt a szava, amikor megtudta a balatoni horgászstégek engedélyezése során fizetendő új hatósági eljárási díjat, ami bizony most már 40.000 Ft horgászállásonként. Az új díjtételeket a hajózási hatósági eljárások díjairól szóló 29/2001 (IX.1.) KÖVIM rendeletet módosító 20/2012 (V.25) NFM rendelet léptette hatályba. Szövetségünk tájékozódása szerint ezen igen jelentős mértékű […]
Nem volt kirívóan sok szabálytalanság…

Az MTI hírcsatornáján keresztül is összegzésre kerültek az idén már második alkalommal megtartott országos átfogó halászati ellenőrzés tapasztalatai. A július végén a Nébih Földművelésügyi Igazgatóság vadászati és halászati osztályának koordinálásával lefolytatott átfogó ellenőrzés 146 halászati vízterületet, valamint 62 halforgalmazó helyet érintett, 209 hatósági személy és öt halászati őr vett részt a munkában.A közlemény szerint a […]
A legjobb balatoni 12 …

Gyakorlatilag mindenből össze lehet állítani a legjobb 12 sorrendjét. Mi most a legjobb 12 balatoni vendéglátóhely listáját taglaló cikkre hívjuk fel a fegyelmet a Pénzcentrum oldalon, amely cikk INNEN is elérhető.
Negyven halász emléknapja

A vizet járó emberek, az ősi balatoni halfogás, a balatoni halászok emlékének megőrzése okán ez évben is ott voltunk augusztus 4-én Vonyarcvashegyen a Negyven Halász Emléknapján. A balatoni horgászok nevében a „Balatoni Halászok Parkjában” és a Szt. Mihály kápolnánál lévő „Emlékhelynél” Puskás István, a Lesence HE elnöke és Kutasi Iván, a Bauxit HE elnöke – […]
Mégegyszer az idei Balatoni Halak Napjáról

A Balatoni Halak Napjára készülve, az erről szóló cikkünkben arra buzdítottuk a pecásokat, hogy egy eredményes horgászattal emlékezzenek meg meg erről a jeles napról. Ennek megvalósításához az időjárásra nem lehetett panasz, több, sok horgász barátunk járt sikerrel. Voltak (és vannak) azonban bőven a „másik oldalról” is, nem pihentek a haltolvajok sem. Erről számol be Népszabadság-onlin […]
Szabadság miatt zárva

Tájékoztatásul közöljük, hogy szabadágolás miatt a Szövetségi Iroda (Veszprém, Muskátli u. 6.) ügyfélfogadása 2012. augusztus 6 – 10. között szünetel. Ezt követően az értékcikk forgalmazás – elszámolás 2012. augusztus 14-től a szokásos időtartamban (Kedd – Szerda és Csütörtök: 10.oo 16.oo óra között) folytatódik.
Vizsgaszünet

A veszprémi Horgászvizsga Bizottság közli, hogy a július és augusztus havi vizsgáztatás technikai okokból, illetve szabadságolás miatt elmarad. A következő veszprémi vizsgáztatás 2012. szeptember 28-án 14.oo órai kezdettel kerül megtartásra a szokott helyen, a BBHSZ tanácstermében. (Veszprém, Muskátli u. 6.) A veszprémi vizsgaszünet alatt a legközelebbi vizsgáztatási helyszín: Balatonalmádi Vizi- múzeum. (Balatonalmádi, Városháza tér.) Itt […]
Tájékoztatás
Olvasói jelzésre a lebonyolított versenyek kiírását levesszük az oldalról, a megjelentett eredménylistákat viszon továbbra is fentartjuk.Jelenleg nincs hatályos versenykiírás
Ponty, – most az asztalon

A ponty piros-fehér-zöld csíkosabb a leggöndörebb mangalicánál. Aki nem hiszi, kérdezzen meg egy olaszt, amerikait, bárkit, evett-e már pontyot, és rögtön megérti, ez a hal csak a miénk. És a zsidóké. Legfeljebb a kínaiaké. Akkor miért nem esszük két pofára? A TAFELSPICC gasztró oldalon ma megjelent írás INNEN is elérhető
Éhes pontyok tolongnak az áruházi akváriumokban

Az áruházakba kerülő halak mind éhesek, már napokkal azelőtt koplaltatják őket, hogy ne piszkítsák össze az akváriumokat. Nem vagyunk egy halas nemzet, de ha már hal, akkor nálunk a ponty mindent visz. A pontytenyészanyag darabja 35 forint, amit három év hízlalás után kilónként 550-600 forintért lehet eladni.A hazai pontytermelés jelenéről és jövőjéről az Origó közölt cikket, […]