Balatoni csónakok: újabb lépés előre
A Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervéről szóló törvényjavaslatok [„Balaton törvény módosítása”] részletes vitáival zárult a parlament keddi (március 26-i) ülése. Az Országgyűlés április 8-án folytatja munkáját.
Parlamenti nyílt nap (2)

Áder János köztársasági elnök megnyitó beszédet mond az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának nyílt napján, amelyet A horgászsport és a horgászturizmus fejlesztésének elősegítése az új halgazdálkodási szabályozással címmel rendeztek a Parlament Felsőházi termében 2013. március 26-án. Mögötte Szalay Ferenc Országgyűlési képviselő, a sport- és turizmusbizottság tagja.
Halgazdálkodási és halvédelmi törvény

A horgászat és a halászat újrasza -bályozásában rejlő lehetőségekről beszélt a köztársasági elnök kedden a Parlamentben, a témában tartott nyílt napon. A horgászat és a halászat újraszabályozása lehetőséget teremt a hagyományok megőrzésére, a készülő európai uniós irányelv nyújtotta előnyök kihasználására és a horgászturizmus fejlesztésére is – hangsúlyozta Áder János az Országgyűlés sport- és turizmus -bizottsága által […]
Megalakul a MOHOSZ Balatoni Bizottsága
A MOHOSZ 2013. március 22-i ülésén döntés született a Balatoni Bizottság megalakításáról. Az operatív bizottság (vezető: Csécs Sándor MOHOSZ alelnök, tagok: Somogy – Kozári Miklós, Veszprém – dr. Táncsics Aladár, Zala – Makovecz Tamás MOHOSZ elnökségi tagok) működési szabályzatának következő elnökségi ülésen történő jóváhagyását követően kezdi meg munkáját.
Szabadság miatt zárva

Ezúton is tájékoztatjuk tagegyesületeinket, hogy a Szövetségi Irodában (Veszprém, Muskátli u. 6.) 2013. mácius 27- 28 – 29-én szabdság miatt az ügyfélfogadás szünetel. A következő ügyfélfogadási nap április 2 (kedd), 10.oo és 16.oo óra között.
Általános vita
Módosítaná a kormány a Balaton-törvényt: a javaslat könnyítené a zöldterületi átsorolást és meghosszabbítaná a településrendezési eszközök elkészítésének határidejét is.Tállai András államtitkár expozéjában kiejtette: nem átfogó módosítást terjesztettek elő, a koncepció sem változott meg, csak a legutóbbi, öt évvel korábbi felülvizsgálat óta felmerült ésszerűsítéseket, pontosításokat tartalmazza az előterjesztés. Kifejtette: a zöld területek kijelölésében szabadabb kezet kapnak […]
Balatoni csónakok: lépegetés előre

Hosszú évek tétlensége, a tavalyi év fenyegetettsége után most márciusban elkezdtek szaporodni a bizakodásra okot adó információk. Hó elején adhattuk hírül, hogy (átmenetileg) nem kell bírságtól rettegnie azoknak akiknek csónakja nem a fehér holló ritkaságú, azaz engedéllyel rendelkező balatoni kikötőben nyert elhelyezést. (Átmeneti fellélegzés) Tegnapelőtt beszámoltunk az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának hétfői üléséről, amelyen – más […]
Módosítás előtt a Balaton törvény
Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága mai, hétfői ülésén egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a Balaton-törvény módosítására benyújtott javaslatot. Hajnóczi Péter, a Belügyminisztérium főosztályvezetője kiemelte szóbeli kiegészítésében, hogy a módosítási javaslatban az erdő-, illetve a zöldterület nagysága nem csökken, mindössze ezen belül adna a jogszabály némi mozgásteret a településeknek. Ezen kívül a javaslat szerint a jövőben a csónaktárolásra […]
„Balatoni március”

Balaton a jég fogságában. /Balatonfenyvesi strand, 2013. március 16./
Sipos László emlékverseny Kádártán
Nem szokásunk nem hozzánk tartozó egyesületi rendezvény propagálása, de a kádártaiakkal ez évben is kívételt teszünk. Van ugyanis közös kapcsolódási pontunk, ami nem más mint a BBHSZ Peca Palánták Horgász Klub gyerkőcei. Ők azok akik Kádártán is, a várpalotai S-II. ön is otthon érzik magukat, mindkét helyen korlátlanul és természetesen ingyen edzhetnek…
Több mint nyolcszáz illegális létesítményt kell felszámolni a Balatonon

Összesen több mint nyolcszáz illegális partfeltöltést és bejárót kell felszámolnia a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak a Balatonon, a munkálatok költsége meghaladhatja a 400 millió forintot – tájékoztatta Csonki István igazgató az MTI-t. A bejárók döntően fa- vagy vascölöpökre épített, vízben hagyott szerkezetek, amelyek amellett, hogy akadályozzák a nádaratást, károsítják a nádat is. Ilyen engedély nélküli bejáróból a vízügy […]
Nagyhalak lehetünk az uniós piacon

Hiába olcsó a tengeri hal, ha rosszabb minőségű, és kitermelése pusztítja a természeti erőforrásokat. A környezet és a vásárló is jobban járna magyar tavi ponttyal és más édesvízi hallal, az Unióban mégis az utolsók között járunk fogyasztás szempontjából. A most elfogadott közös halászati politika ugyanakkor változtathat ezen, fellendítve a hazai halgazdaságot és védve a tengerek […]
Átmeneti fellélegzés

Szerkesztői külön öröm, hogy az új arculatú honlap első híre jó hír, sőt a várva várt jó hír. „Egyelőre nem járnak el a hatóságok, a csónakkikötési lehetőségek hiányában, a partközelben tárolt vízijárművek tulajdonosai ellen.” A múlt héten megtartott Balatoni Érdekegyeztető Fórumon a három balatonparti szövetség képviselői hívták fel a figyelmet a csónakkikötési anomáliák miatt kialakult áldatlan, […]
Ami rosszul indul az rosszul is folytatódik

A horgászok többsége az aláírásgyűjtési felhívást elengedte a füle mellett, de persze vannak akik szítják a parazsat. Ha nem is ég, legalább jó nagy füstje legyen. Szakemberek egy csoportja viszont fellépett a „vitorlásos, halászós, horgászos” aláírásgyűjtéssel szemben. Szó a mi ami szó, érdekes lenne megtudni,hogy ténylegesen mi van az egész ügy mögött, mármint a háttérben. […]
Új halas poszterek kaphatók

Új, három darabos poszter sorozatot adott ki a MOHOSZ. A „Halak I.” poszter ( 20 db halfaj) szinte kizárólag a pontyféléket, a „Halak II.” poszter (17 db halfaj) már zömmel a ragadozó halakat, míg a „Védett halfajok” poszter a védett (24 db halfaj) és fokozottan védett halakat (9 halfaj) mutatja be. A posztereken a családnév, a […]
Pályázati pénzből épül az új vitorláskikötő

Az új Széchenyi Terv pályázatának segítségével összesen 462 millió forintos beruházással, 50 százalékos európai uniós támogatással 77 vitorlás befogadására alkalmas kikötő épül Balatongyörökön. A projekt támogatási szerződését pénteken írták alá a Balaton északi partján található településen. – adta hírül az MTI 2013. február 22-én. Olvasónk, köztük a csónakos horgászaink a teljes híradást alább olvahatják.
Halgazdálkodási törvény előkészítése

Az Országgyűlés Sport és turizmusbizottságától származó értesülés szerint 2013. március 21-én a Vidékfejlesztési Minisztérium nyilvánosságra hozza, és társadalmi vitára bocsátja a halgazdálkodásról szóló törvényjavaslatot.A Sport és turizmusbizottság a halgazdálkodásról szóló törvényjavaslat megvitatására újabb nyílt napot szándékozik rendezni a Parlamentben, melynek előzetesen tervezett időpontja 2013. március 26.
Három hét alatt 10 centiméterrel nőtt

A csapadékos időjárás hatására elindult a Balaton vízszintjének intenzív emelkedése: az elmúlt három hét alatt összesen tíz centiméterrel nőtt a tó vízszintje – mondta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója az MTI érdeklődésére hétfőn. Csonki István tájékoztatása szerint a hirtelen olvadás miatt nagyjából 60 millió köbméter víz érkezett a tóba, amely a Velencei-tó másfélszeres víztömegének felel meg. […]
Növekszik a balatoni vízszint

Ha a magunk példájából indulunk ki, akkor bízvást állíthatjuk, a balatonkörnyéki pecások nem kevés hólapátolási munkája miatti morgolódását jelentősen enyhíti annak tudata, hogy minden egyes lapáttal arrébb tolt/dobott hó valamilyen mértékben csak csak csökkenti az igencsak szomjas Balaton vízigényét. Erről lehet olvasni a pénzcentrum weblap cikkében is, amely INNEN érhető el.
Téli nádvágás

Megérkeztek a nádvágási engedélyek azon balatoni horgász egyesületek részére amelyek a Szövetségünket kérték fel az engedélyezési eljárás lefolytatására. Ennek alapján lehet készülni a biztonságos nádvágás lebonyolítására, – már csak azt kell kívárni, hogy ismételten befagyjon a Balaton és megfelelő vastagságra hízzon a jég.
Végéhez közeledik a vizsgaszünet

Az átlagosnál több vizsgakönyv fogyott év végén, év elején. Ezek hasznosságáról, no és a felkészülők szorgalmáról a közeljövőben már számot is lehet adni. Január utolsó péntekén (25.-én) ismét elkezdődnek a horgászvizsgák a BBHSZ Veszprém, Muskátli u. 6. sz. alatti székhelyén. Előzetes bejelentkezésre nincs szükség, a vizsgázóknak 14.oo órára kell a helyszínen megjelenni. Az állami bevételt jelentő vizsgadíj […]
Köszöntő
Egy hely, ahol mindig nyüzsgés van. Egy hely, ahol mindig történik valami. (Igen sokszor egyszerre több valami.) Egy hely, ahová jó bemenni. Egy hely ami nem a miénk, de mintha hazajárnánk. (Ugyanúgy mint a megannyi gyerek, a gombász, a művészek serege, a közéleti vagy a bálozó felnőtt és még mennyi, mennyi mások.) Egy hely, ahol […]
Horgászkártya

Ma megkezdődött a BBHSZ által kibocsájtandó „Horgászkártyák” nevesítése, pontosabban az a nyomdai szakasz, amelyben a már elkészült kártyákra felkerül a horgász neve, egyesülete valamint a tagkártya egyedi sorszáma. Most az indulás évében kiadandó, többszáz elfogadó helyen jelentős kedvezményeket biztosító kártyák vonalmatricáinak érvényességi ideje 2014. március 31. A továbbiakban évente már csak a következő egyéves időszakra […]
SZÉP kártya
December 17-i ígéretünket teljesítve közöljük, hogy a BHNp Zrt -nél [Siófok, Horgony u.1.] már lehet SZÉP kártyával is balatoni területi engedélyt (horgászjegyet) vásárolni. Természetesen ennek a vásárlásnak is alapfeltétele, hogy a horgász rendelkezzen 2013. évre érvényes állami horgászjeggyel, de nem árt, ha bemutatja a 2012. évi balatoni fogási naplójának leadását igazoló szelvényt is. Szövetségünk irodájában jogszabályi […]
„Ez a szabálytalan horgászok éve lesz”

Fenti – némileg meghökkentő – címet az index.hu adta a 2013. évre előirányzott állami bírságokat taglaló cikkének. Az írást figyelmesen elolvasó pecások szembesülhetnek azzal a ténnyel, hogy a 2012-re előírányzott 40,8 millió Ft bírságösszeg helyett az ez évi elvárás kerek 120 milló. Ez 79,2 millió növekedést jelent, azaz a különbözet aránya a tavalyi évhez képest […]
Méret a lényeg..

Tisztelt Szerkesztőség! Ezzel a képpel kívánok minden pecatársnak boldog új évet! […]
Menyhal az Év Hala 2013-ban

A Magyar Haltani Társaság által indított és az óév végével lezárult „Év Hala” szavaztatás eredményeként a szavazatok több mint a felével toronymagasan a Menyhal nyerte el a megtisztelő címet. Véleményünk szerint ebben közrejátszott a győztes horgászok előtti ismeretsége is. Második lett a Leánykoncér és harmadik a fura nevű Kurta baing. A grafikonra való kattintással látható a szavazatgyűjtő […]
Év Hala 2013
Köszöntő
SZÉP kártyával horgászni…
Amióta hírt adtunk a SZÉP kártya horgászati költségek fedezésére is kibővített lehetőségéről, egyre szaporodtak a kérdések: Mikortól és hol lehet SZÉP kártyával balatoni területi engedélyt vásárolni? Válaszként jelenleg a balatoni területi engedélyeket kibocsájtó BHNp Zrt. tárgybani cikkét tudjuk ajánlani, amely INNEN is elérhető. Amennyiben a saját bizományosi területünkön lehetőség nyílik SZÉP kártya horgászcélú felhasználására, azt […]
Év végi huncutkodás..

Kedves Olvasónk! Aki rendszeresen levelezik a neten, annak a postaládája bizony sok mindennel megtelik. Szerkesztőségünk sem kivétel, és postaládánkban a sok mindenen belül gyakori az „@ hólabda”, a „küld tovább mert…” zárszavú ilyen – olyan @ levél. Annak, hogy az alábbi hólabda nem jutott a többiek […]
Balatoni horgászjegy akció

Bízunk benne, hogy a hosszú vajúdás után jövő héten az „állami oldal” SZÁK ügyben kimondja a végső szót. A halászok saját dolgukban már nyilatkoztak. Az eddig is tudott dolog volt, hogy a jegyárak nem változnak, de most már ismert a balatoni horgászjegy akció időtartama is: 2013. január 27-ig válthatnak a horgászok kedvezményes áron éves balatoni területi engedélyt. […]
„Horgászkártya”
„Elkészült a Horgászkártya” adtuk hírül nemrégen. Azóta már a széleskörű kedvezményeket biztosító tagkártya többezres szériában történő gyártása is elindult és ezzel párhuzamosan elkezdődött az egyes kártyák nevesítéséhez (kártyatulajdonos nevének, egyesületének valamint a tagkártya számának egyenkénti nyomtatásához) szükséges adatbázis feltöltése. A Horgászkártyák kiadása januárban kezdődik a BBHSZ tagegyesületeinél. Előző híradásunk nyomán többen érdeklődtek a kártyafotók készítői […]
Balatoni horgász szabályok ma és holnap

Év vége, év eleje. Visszatérő feladat, sőt horgász kötelezettség a fogási naplók leadása. A törvényben meghatározott határidő január 10-e. A balatoni horgászok figyelmét szükségesnek tartjuk felhívni arra, hogy a fogási napló leadását elmulasztókra vonatkozó (a hatályos balatoni horgászrendben szereplő) szankció betartását a BHNp Zrt vezérigazgatója a közelmúltban megtartott siófoki horgászértekezleten ismételten megerősítette. Nem véletlenül tartalmaz […]
Balatoni horgászrend
balatoni szabályok
Trehány horgász mindenütt akad…

Nálunk pecásoknál nem a nyár, a tél az uborkaszezon. Ez (is) indokolja az alábbi MTI hír közreadását.. Oszló holttestet gyanítottak egy kocsiban rendőrök Nagy-Britanniában, ezért feltörték a járművet, ám emberi hulla helyett rothadó horgászcsalétket és jó sok legyet találtak benne a förtelmes szag forrásaként. Az eset Norfolkban történt. Nemcsak a rendőröket csalta meg szimatuk: egy utcai járókelő […]
Horgászjegyet a karácsonyfa alá

„Horgászjegyet a karácsonyfa alá” halljuk ezt az igényt minden évben. Szó se róla, szép ajándék kicsiknek is, nagyoknak is. Idén feltehetően nem is lesz gond ezzel, már ami a jegykibocsájtókon, rajtunk a jegytovábbítókon és természetesen az erre odafigyelő egyesületi vezetőkön múlik. Előzetes információnk szerint a napokban átvehetjük az állami horgászjegyeket, s amint megbirkózunk a saját SZÁK […]
Utolsó felhívás az „Év hala” szavazásra

Gyorsan peregnek a napok, már az utolsó hónapot fogyasztjuk. Év végén az „Év Hala – 2013” szavazás is lezárul. Magunk részéről ez az utolsó buzdítás arra, hogy ha van olyan olvasónk akinek a gépéről még nem történt voksolás ez ügyben, használja ki a lehetőséget és szavazzon az „Év Halára”! Mit tehetünk még hozzá az eddigi […]
Reklám

Tisztelt Szerkesztőség! A közelgő ünnepekre való tekintettel horgászboltunk karácsonyi akcióját minden BBHSZ-es horgász részére biztosítjuk. – írta levelében a Köke Küsz Horgászbolt üzemeltetője. ” KARÁCSONYI” VÁSÁR”dec. 10 – 24 között Balatonedericsen a KŐKE KÜSZ HORGÁSZBOLTBAN Számos kedvezménnyel * várjuk minden kedves „ BBHSZ” -es Vásárlónkat! Minden horgászágy, szék, sátor : – 20 % […]
Mikulás van
Balaton, Hajnaltájban

Örvendetes, hogy a Hajnaltájban, a Kossuth Rádió hajnali műsorában egyre többször hangzik el balatoni pecásokat érintő, vagy a pecások érdeklődésére is számot tartó riport. Legutóbb Vörös Lajos, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet tudományos tanácsadója beszélt az aktuális balatoni témáról, a balatoni vízállásról. Érdemes a riportot meghallgatni, elolvasni. Minderre a képre való kattintással van […]
SZÁK program off line, majd on line

Informatikailag kicsit pontatlan a cím, azért a lényeget jól mutatja. Megszületett a döntés: A 2013. évi állami horgászjegyek kiadásával illetve a már kint lévő horgászjegyek 2013. évre szóló érvényesítésével elindul az állami SZÁK program is. Kedvező, hogy – feltehetően a különböző horgász szervezetek kérését is figyelembe véve – „felhasználóbarát” megoldás született, ugyanis az első félévben […]
Vizsgaszünet

A novemberi vizsganapon Veszprémben már csak a vizsgabizottság jelent meg, ez is mutatja, hogy ideje vizsgaszünetet tartani. Ennek megfelelően a veszprémi Horgászvizsga Bizottság legközelebb január utolsó péntekén, azaz 2013. január 25-én a szokásos 14.oo órai időpontban várja a horgászvizsgát abszolválni kívánókat a BBHSZ tanácstermében (Veszprém, Muskátli u. 6.) Az eredményes vizsgafelkészülést elősegítendően a Szövetségnél ügyfélfogadási […]
Horgásztanácskozás a halászoknál..

„Hagyományteremtő szándékkal hívtuk meg a balatoni horgász egyesületek és a balatoni érdekeltségű horgász szövetségek vezetőit..” köszöntötte Füstös Gábor vezérigazgató a megjelenteket a szombaton Siófokon megtartott tanácskozáson (nov. 24.). A vezérigazgató és a szakágazati vezetők kiselőadás sorozatából reális kép állt össze a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt (BHNp) széles sprektumú tevékenységéről. A jelen bemutatása mellet ismertetésre kerültek […]
Sikeres előfizetési akció
Decemberig vár a vízügy a Balatonban maradt stégek begyűjtésével
Vélhetően az enyhe ősz és az elhúzódó süllőzési szezon miatt maradt 168 stég a Balatonban az eltávolításukra megszabott október végi határidő lejártával. Begyűjtésüket némi türelmi idő után, decemberben kezdi meg a vízügy – tájékoztatta Pécseli Péter, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője az MTI-t szombaton. A stégek eltávolítása azért szükséges, mert a jég megrongálja, összetöri a vízben maradt […]
Horgászkártya
Elkészült a „Horgászkártya”

Két balatoni horgász fotója szépíti a Bakony- Balaton Horgász Szövetség most elkészült „Horgászkártyá”-ját. Az EDC logóval rendelkező, tagsági igazolásra is szolgáló plasztik kártya egyúttal igen sok kedvezmény igénybevételét teszi lehetővé tagegyesületeink horgászainak. Az EDC [Euro Discount Club] logó már egy ideje szerepel honlapunkon. Arra vagy IDE kattintva előzetesen ismerkedhetnek a leendő kártyatulajdonosok az egész országot […]
NEA pályázatkiírás a civileknek

A Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) rövid, de teljesíthető határidővel (dec.11.) pályázatot hirdetett a civil szervezetek részére, működési költségeik támogatására. Erre a célra az egyes civil szervezetek 250.000 – 4.000.000 Ft közötti összegre pályázhatnak. A pályázati munkát segítik a minden megyében elérhető Civil Információs Centrumok is. Szövetségünk fenti NEA pályázati lehetőségről rövid úton értesítette a tagszervezet egyesületeket. […]
Élen a Kutyahal
Miután szerkesztőségünk is kiemelt figyelmet fordít az „Év hala 2013” szavazásra – Harka Tanár Úr jelzése alapján – szívesen hívjuk fel olvasóink figyelmét is a delmagyar.hu szavazással kapcsolatos cikkére, amely a képre kattintva érhető el.