Megnyílt a FeHoVa

fehova.jpg

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke nyitotta meg csütörtökön a 22. FeHoVa (Fegyver, Horgászat, Vadászat) kiállítást. Beszélt arról is, hogy Magyarország szeretne ismét vadászati világkiállítást rendezni.   az 1971. évi ilyen budapesti esemény 50. évfordulóján 2021-ben. 

Székely Imre: Süllő-vita margójára; az új elképzelések hatásai a bevételek/kiadások egyensúlyára

  A szerző által átszerkesztett, javított szöveg! Miért ez az izgalom? Mi a pontos oka annak, hogy a süllő méretkorlátozásáról beszélünk?Bármilyen korlátozás azért szükséges, mert nem tudunk megálljt parancsolni magunknak. Ha korlátozás, ellenőrzés nélkül hagynánk vizeinket, kettő perc alatt kipucolnák a megélhetési horgászok azokat. Nem is tudom őket kárhoztatni, még ha egyáltalán nem is tetszik […]

Csönge Ferenc: Mottóm a következő, ‘Süllő vagy Fogas’

Cs F. fogas 532

Tisztelt Horgásztársak!  A mottóm a következő: Süllő vagy Fogas Előre bocsátom én fogas párti vagyok. Minden balatoni süllő horgász tudja, ha jókor jó helyen vagy, rövid idő alatt a méretes (30cm) 3db-t „bespájzolod”. A 3db cirka plusz-mínusz 2kg. Ez nem lehet horgász álom! Mivel és hogyan szelektáljuk? Csak néhány példa amivel én a 2014-s horgászévadban […]

Sztahovits Péter: Személyes tapasztalatok visszaengedett süllőkkel kapcsolatban

Egy ideje követem a vitát és érdekesnek találom. Olvastam olyan véleményeket is, amik, úgy érzem, valós tapasztalatok nélkül fogalmazódtak meg. Márpedig tényként kezelni olyas valamit, amit az ember saját maga nem élt meg, csak „mondta Józsi bácsi”, vagy olvasta egy régi könyvben, nem gondolnám, hogy szerencsés. Valóban elpusztul a süllő mindenképp, ha visszaengedjük? Alább leírok […]

Füstös Gábor: A méretkorlátozás kérdései

Horgászként és halas szakemberként egyaránt érdeklődve olvastam a BBHSZ honlapján kibontakozó vitát, ami szerintem egyre többről szól, mint a süllő méretkorlátozása. Ezzel együtt egyelőre ehhez az alapkérdéshez szólnék hozzá, bízva abban, hogy a további, mélyebb összefüggések is terítékre kerülnek előbb-utóbb. Mielőtt belevágnék a kérdés részletes elemzésébe, érdemes áttekinteni a süllő méretkorlátozásának a történetét: A süllő […]

Regisztrációs lap MHT 2015

Jelentkezési LAP a XI. Magyar Haltani Konferenciára (2015. március 26-27., Debrecen, Böszörményi út 138.) (Beküldési határidő: az előadók részére 2015. 02. 01., a hallgatóságnak 2013. 03. 01.)   Név: ………………………………………….……………… Postacím: ……………………………………………………. E-mail cím: …………………………………………..………. Munkahely: ………………………………………………….   részvételi adatok (jelölje a megfelelő rész aláhúzásával) Előadással (10 perc), illetve poszterrel kívánok részt venni   Cím: ……………………………………….…….. […]

Nagy Gábor: Mi történik a visszaengedett süllővel?

A bbhsz.hu-n olvasható vitaindító írás, valamint az azóta megjelent vélemények közül az alábbiakban elsősorban azt az érvet szeretném cáfolni, hogy a süllő kifogást követően nagy számban elpusztul, tehát a visszaengedése felesleges. (Bercsényi Miklós: „ha a kis süllőt kifogjuk és visszadobjuk, annak több, mint a fele úgyis elpusztul”) (Csergőffy Gyula : „Már szóban elmondtam, és egyet […]

Puskás István – Vélemény

Ugyan szerény süllőzési eredményeket produkálok szerény 20-40 db évi megtartott süllőmmel, de mivel hosszú évek óta űzöm a Balaton „királyfiját”, a saját tapasztalataimat osztom meg. Tapasztalataim szerint a süllő táplálkozása nem igazán kiszámítható. Az általam csalinak használt kishalak 8-12 cm-es küszök, élők vagy fagyasztottak. Ritkán hasonló méretű bodorka, vörösszárnyú került a 1.0-2.0-ás vékonyhúsú horogra. A […]

Szári Zsolt: Gazdaszemmel a balatoni süllő méretkorlátozásáról

Amikor az ember – akár a saját sorsában – döntéshelyzetbe kerül, nos, igyekszik ebből a helyzetből a legjobbat kihozni. Legjobb tudására, megszerzett ismereteire, a megtapasztalt környezeti körülményekre támaszkodik, összegez, meghallgat másokat – gyakorlati és elméleti szakembereket, vagy csak a szakterület mindennapos művelőit –, majd dönt. Nem kérdés, hogy döntése lehet rossz vagy jó, előremutató vagy […]

Fesztory Sándor – Vélemény

 Röviden és nagyvonalakban hozzászólva a vitához, két dolgot szeretnék kiemelni, illetve megfontolás tárgyává tenni. Az egyik az érveket és Bercsényi professzor úr eszmefuttatását elolvasva, hogy folytak kutatások abban az irányban, hogy horgászat által milyen arányban csökkenthető egy adott víztérben a süllő populáció. Úgy tudom Szarvason a HAKI- ban található meg ennek a részletes anyaga. A […]

Révai Gábor – Vélemény

Akkor én is hozzászólok a süllő-vitához, bár teljesen egyetértek az elnök úrral. Hozzászólásom csupán arra korlátozódik, hogy és mintha sokan pejoratív mellékízzel emlegetnék a „sokat-nyeletős” horgászt. Ezt vitatom.  A horgász ugyanis halat akar fogni nemdebár. A csuka és a süllő esetében ez pedig nyeletést jelent. Amikor még én is végólmos vagy tirolifás és felfelé állított […]

Balatoni fogas halleves kaporral, fokhagymás kenyérrel.

Fogas leves 1

Délelött a kostoló érkezett meg kis fazekacskában a Peca Kunyhóból. Aztán estefelé  drótpostán az írás is, sok  -sok képpel.Hej, de jó lenne mindig így kapni a kedves olvasók  receptjeit… Egy borús január végi napon, éppen a fagyasztószekrényben kotorászva, „megtaláltam” az ősz végi szép emlékeket idéző fogas „maradványokat”. A fagyott halcsontok között szemrehányóan „szemezett” velem a tavalyi […]

Büntethetik a horgászokat.. (fogási napló)

Már többször – ezen az oldalon is – felhívtuk az egyesületek és a horgászok figyelmét az egységes állami horgász fogási naplók leadásával kapcsolatos – ez év elején első ízben alkalmazandó – szigorú jogszabályi előírások megtartásáa. A napokban több internetes fórumon is helyet kaptak az ezzel kapcsolatos írások, mi most az agrárszektor cíkkére hívjuk fel a […]

Információ + információ kiegészítése [ MHT ]

A Magyar Haltani Társaság elnöke Harka Ákos tanár úr az alábbiakról tájékoztatta a szerkesztőséget:  „A süllő méretkorlátozásával kapcsolatos fölvetés és Bercsényi Miklós írása olyan izgalmas téma, amely méltó a személyes részvétel mellett lefolytatott tudományos vitára is. Ehhez kívánunk fórumot teremteni azzal, hogy felkértük előadónak a március 26-27-én Debrecenbe összehívott XI. Magyar Haltani Konferenciára. A vitaindító […]

Csergőffy Gyula – Vélemény

Már szóban elmondtam, és egyet is értettünk abban, hogy a süllő a kifogás után szinte mindig elpusztul.Nincs értelme a méretkorlátozásnak,  viszont a darabkorlátozásnak, vagy a heti-havi kvóta bevezetésének igen.Üdvözlettel: Csergőffy Gyula dr. Csergőffy Gyula a Paloznaki Horgász Egyesület elnök helyettese  

Nemes Attila – Vélemény

Érdeklődően olvastam … a süllő horgászatára vonatkozó szabályozással kapcsolatos vitaindításról. Csak röviden néhány gondolat: A vitában olvasható egyik alaptézist– mely szerint a süllő nagyobb százaléka elpusztul a kifogást követően, mint ami túléli – néhány éves halastavi és vízkezelői gyakorlattal a hátam mögött nem feltétlen osztom. A Bercsényi Professzor Úr által összeállított tanulmányt nagyon jónak tartom, minden […]

MOHOSZ közlemény

OS

A Magyar Országos Horgász Szövetség és a Magyar Haltermelők Szövetsége (MAHAL) megbeszélést tartott. A cél a két szervezet párbeszédjének felújítása volt.  A MOHOSZ tárgyaló csoportját Dr. Szűcs Lajos elnök, míg a MAHAL képviselőit Dr. Németh István elnök vezette.

Zákonyi Botond: Hogyan tovább balatoni süllőhorgászat?

Engedtessék meg nekem, hogy elöljáróban leszögezzem, ha balatoni fogasról van szó, akkor én húshorgász vagyok. Magyarán, azért megyek ki fogasra horgászni, mert szeretem rántva, roston, párolva és még számtalan módon. A magyar halas gasztronómia legkitűnőbb étkének tartom, amelynek fogyasztása hozzáillő borral már- már földöntúli élvezettel jár. A méretkorlátozás elve bevett gyakorlat, az elmúlt évtizedek során […]

Fokhagymás balin

Vagy negyvenöt éve olvastam a „Magyar horgászat kézikönyve” 1953/4/5 ? évi kiadásában „fokhagymás balint”, azóta is az egyik kedvencem. Nemcsak megsütöm hanem lelkesen mesélem a receptet, adom át másoknak. (Néha észreveszem, hogy megsomolyognak érte, biztosan sokadszor hallják..)  Ha már annyit beszéltem róla, ideje írásban is közre adnom- gondoltam a legutóbbi szenteste napján az ünnepi menü elkészítése […]

Miért is?

Horgásztenyér

  Hogy tudja a horgász, mi kell a halászlébe!         –  Hagyma         –  Hal         –  Só         –  Víz         –  Paprika   Akinek hat ujja van, az persze tehet bele még egys- mást, akár kockát is…      

Két hír a világ túlsó oldaláról

zzzz

Minkét hír az index portálon olvasható. Az elsőben a mérges ámbrás cet és a kiváncsi könnyű buvárok ezúttal bizony „nem felhőtlen” találkozásának eseményeit lehet megnézni. A másodikban pedig egy szépségversenyben bizonyára nem esélyes fodros cápa mutatkozik be a maga hátborzongató valóságában.

Bercsényi Miklós: Természetes vizeken folytatott halászat és horgászat populáció-genetikai hatásai [Vitaindító]

 @ levél részlet:„Mellékelem az írást kontraszelekció ügyben….. Lehet, hogy kicsit tudományosra sikerült, de talán aki akarja megérti..Arra már nem tértem ki, hogy ha a kis süllőt kifogjuk és visszadobjuk, annak több, mint a fele úgyis elpusztul… B.M.” Ha a faluból elvitték katonának „a legények elejit” és szegények a háborúban maradtak, akkor a következő generációt az […]

Pisztráng kenős

P. Józsi barátom a napokban meglepett némi füstölt pisztránggal, s hozzá receptekkel. –  Megcsinálom és kiteszem a neveddel a honlapra. Lehet??–  Tedd, de a nevem tilos! Így is nagy a nyomás rajtam… Ennyi a történet, maga a recept sem hosszabb: egy füstölt pisztráng szinhusát, egy kápia paprikával, egy nagy póréhagymával és 20 deka vajjal ledarálni. (Utána […]

„Bojlis” szabályok a Balatonon – 2016

A balatoni behúzós horgászat szabályai ->  Letölthető PDF A Balatonra vonatkozó és a horgászokat, horgászatot érintő további szabályok megtalálhatók a BHNp Zrt. honlapján, amely INNEN is elérhető.  

Táncsics Aladár: A süllőhorgászat jelene és talán a jövője ? [Vitaindító]

2015. január 5.-től új balatoni horgászrend van érvényben. Ezen horgászrend utóbbi években történt módosításai – igen támogatható módon – egyre nagyobb figyelmet szenteltek a süllő védelmének, ez a tendencia most is folytatódott. Az ebbe a körbe tartozó „védelmi” előírásokhoz csatlakozott a kifogható süllőméret öt centivel való növelése is. 30 cm -ről 35 cm -re emelkedett […]

Logót vált a BHNp Zrt

BHNp.Zrtjpg

A Társaság megkeresésére ezúton (is) tájékoztatjuk olvasóinkat, a horgászokat, arról a nyílt pályázati felhívásról amelyet a BHNp Zrt tett közzé a cég logójának megújítása érdekében. A pályázat INNEN is elérhető.

Ismét nem tudunk nádat vágni?

Eddig több mint harminc egyedi, horgászegyesületi és önkormányzati kérelem érkezett úgynevezett tisztító nádaratásra, de még további igényekkel számolnak. Az engedélyt minden esetben az illetékes nemzeti parkkal egyeztetve adja meg a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Az ilyen egyedi engedélyek alapján várhatóan mintegy 20 hektárnyi nádast fognak levágni az üdülőrégióban, az agrárvállalkozók haszonnádaratása ugyanakkor várhatóan elmarad, mivel a rendkívül enyhe télben […]

Balatoni horgászrend 2015

BALATONI HORGÁSZREND 2015   A Balatonon és vízrendszerén a halgazdálkodásra jogosult a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit ZRt. (8600 Siófok, Horgony u. 1.) A balatoni horgászoknak a jogszabályokon túl a helyi viszonyokhoz igazodó, néhány kérdésben a hatályos jogszabályoknál szigorúbb Balatoni Horgászrend előírásait is meg kell ismerniük és be kell tartaniuk. A szabályok ismeretének hiánya nem mentesít a […]

Balatoni víztérkód

A Balaton víztérkódja nem változott, az továbbra is 000554. Ezt azért fontos hangsúlyozni mert a 2015. évi  kedvezményes balatoni éves területi engedélyek többségén nyomdahibás víztérkód (544) szerepel. A BHNp- nél is ismert az elírás, annak korrigálásáról már intézkedtek. Az idei balatoni horgászat során tehát a fogási napló megfelelő rovatába az 554 számot kell beírni.

Hamarosan bárhol lecsaphat a „halkommandó”

Állami halászati őri csoportot hoz létre az idén az agrártárcához tartozó Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az állami őrök bárhol és bármikor ellenőrizhetnek majd, akár razziaszerűen is. A minisztérium szerint fontos, hogy mostantól a halgazdálkodó szervezetektől független, állami alkalmazású és országos illetékességű halőrzési csoport is működjön az országban,- írta ma az Agrár Hírek. A teljes cíkk […]

Ünnepek után

Promenad

Ünnepeket után itt az alkalom, hogy aki kiváncsi, az a Promenád „A virsli a modern kor malaca” című írásából utólag megtudja: a jövőre nézve szerencsés volt-e az ünnepi menüválasztéka…  A cikk INNEN is elérhető.

Veszélyes még a balatoni jég!

Befagyva

Néhány nap eltelt már  a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság év végi siófoki sajtótájékoztatóa óta ahol a jégen tartózkodás szabályaira hívták fel a figyelmet. Azóta valemennyít hízott a jg, de figyelembe kell azt is venni, hogy a Balaton jegén való tartózkodás, sportolás  – és ami a horgászok jelentős részét érinti, a balatoni téli nádvágás! – mindig rejt veszélyt magában. […]

Gyerekeknek csökkent az állami horgászvizsga díja [ Módosult a Vhr.]

vizsga2

Január 1-től  – szűlői hozzájáruló nyilatkozat birtokában – a 10. életévüket betöltött gyerekek jelentkezhetnek állami horgászvizsgára, vizsgadíjuk az eddigi 3.500 forintról 1.000 Ft.- ra csökkent. A BBHSZ által működtetett vizsgabizottságok is megkezdik ez évi munkájukat. Csabrendeken január 9- én, Balatonalmádiban és Várpalotán (S-II) január 16- án, Veszprémben január 30 -án lesz az első vizsga.  ˙(A […]

2015-ben az év hala a kecsege

acipenser ruthenus

A döntés négyezernél több voks alapján született meg a MHT most zárult közönségszavazásán. A győztes nagy előnnyel (60%) végzett a másodiknak befutó galóca (25%) és a harmadik helyezett vágódurbincs (15%) előtt – ismertette az eredményt Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke.

Százmilliárdos üzletté vált a horgászat

zzzz

Karácsony előestéjén az  ORIGÓ   „Százmilliárdos üzletté vált a horgászat” címmel jelentette meg Szűcs Lajossal, a MOHOSZ elnökével, a tavaly hatályba lépett Hhvtv „gazdájával” készített riportot. A cikk INNEN is elérhető.

Megszüntetik a Vízi-múzeumot Balatonalmádiban

Veol.hu

Nagy érdeklődést és nem kevés summás megjegyzést váltott ki Tremmel Tamás „Bezár a horgászati fellegvár Balatonalmádiban” című cikke a Napló online kiadásában. (december 19.) A szerkesztés részéről bizony fájó szívvel írjuk le, hogy a cikk INNEN is elérhető.

Balatoni horgászat, vélemények

zzzz

Némileg már megszokott dolog, hogy időnként cserélődnek a balatoni halgazdálkodásáért felelős cég első emberei. Az viszont ujdonságnak számít, hogy egy régi vezér a sajtón keresztül véleméyezi az utód által koordinált intézkedéseket. E témában két íráshoz adunk linket. „Horgászkánaán lesz a Balaton a halászat leállítása után?” címmel a SONLINE (december 14.) és „Hazardírozás folyik a Balatonnál” címmel a […]

Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Gödöllőn

Filmfesztival

Első alkalommal szervezi meg Gödöllőn a magyar természetfilmes szakma 2015. május 14. és 17. között a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált. A fesztivál megálmodói és szervezői jövő év február 28-ig várják az alkotásokat több kategóriában: a természetfilmek szekciója mellett pályázni lehet  – többek között  – vadászat, halászat-horgászat kategóriákban is. A fesztiválra nem csak professzionális filmkészítők jelentkezhetnek, bárki pályázhat itthonról […]

Tiszújítás a Balatoni Szövetségben

balaton

A Balatoni Szövetség [BSZ] tisztújításáról szóló hír forrása a siofok.hu. oldal. Az „átlinkelt”, azaz a figyelmet más honlapokra átirányító  figyelemfelhívásaink a Hírhalász rovatunkban kapnak helyet, de most itt a hírekben jelenik meg. Ennek oka, hogy a balatoni önkormányzatokat tömörítő szövetség új elnöke, Balassa Balázs, szigligeti polgármester a fontos elvégzendő feladatok között sorolta fel a horgászturizmus helyzetének […]

Vezet a kecsege a galóca előtt..

M-Haltani trsasg

Befejezéséhez közeledik az Év Hala közönség szavazás a Magyar Haltani Társasaág honlapján. A versenyben jelenleg nagy előnnyel vezet a kecsege, de a ragadozóhalak kedvelői még remélik, hogy a galóca megszoríthatja. Mellettük harmadik jelöltként a vágódurbincs verseng a kitüntető címért, de már kevés eséllyel ‒ adott helyzetjelentést Harka Ákos, a társaság elnöke.

Balatoni Horgászrend 2015

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt [BHNp] megjelentette a 2015. évi Balatoni Horgászrend végleges szövegét, amely alább olvasható. A közreadott horgászrendben a dölt betüs szövegezésűek a módosításra került előírások, a vastag szedésüek pedig az új előírások. A 2015 . évi Balatoni Horgászrend 2015. január 5.-én lép hatályba!

Nem drágul a balatoni horgászjegy, elvágnák a busák utánpótlását

zzzz

Kétségtelenül nagy sajtónyilvánosságot kapott az utóbbi időben a balatoni horgászat jelene és jövője. Ezt bizonyítja az is, hogy a nem kimondottan „pecás” sajtóorgánumok is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Így például a privátbankár, melynek vonatkozó írása INNEN is elérhető.

Jövőre is lesz akciós jegy a Balatonra

akcios engedely arlista2014k

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt tájékoztatása szerint változatlan áron ismét váltható lesz 2015. évre balatoni akciós éves területi engedély. További jó hír, hogy 2015-ben már nem lesz külön balatoni „fogási napló”, ismét csak egy naplót, most már az egységes államit kell a pecásoknak naprakészen vezetni!  A tervek szerint a kedvezményes árú jegyek már karácsony táján […]

Éves balatoni engedéllyel + 4 napot lehet horgászni

Horgasz

Tájékoztatjuk ovasóinkat – kiemelten a balatoni horgászokat-, hogy a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt [BHNp] az eredetileg december 31- ig érvényes balatoni (éves) területi engedélyek hatályát 2015. január 4-én (vasárnap) éjfélig meghosszabbította.  Mint ismeretes a 2014. évi állami horgászjegyek 2015. január 31 -ig érvényesek, a 2014. évi állami fogási naplók leadási határideje 2015. február 28. Az […]

Balatoni, ha mondom!

zzzz

Fónai Imre ma reggeli morfondirozása a balatoni hal mibenlétéről a SONLINE olalán olvasható. A cikk  INNEN is elérhető.