
A csütörtöki edzésnapon a Deseda még nem az igazi arcát mutatta, viszonylag kevés hal volt a pályán. Az apró keszegek mellett két nagyobb kárászt sikerült fognom. Másnapra már nőtt a fogott halak mennyisége, valószínűleg a pálya feletetése és a folyamatos felmelegedés miatt. Több nagyobb méretű dévért tudtunk fogni, főleg matchboton, valamint továbbra is számolni kellett a beeső káraszokkal, amik számomra meglepő módon inkább a rakós boton jelentkeztek. Többen próbálkoztak snecizéssel is, úgy tűnt, hogy a versenynapokon mindhárom módszerrel számolni kell majd.
Szombaton a matchbot és a rakós megalapozása után egyből snecizéssel kezdtem, gondolva arra, hogy amíg felépülnek a keszeges etetések addig is tudjak valamit fogni. Mivel az első 2-3 percben csak egy snecit fogtam, ezért inkább be is dobtam egy fix matchbotot, érintőre állítva, amivel viszonylag hamar sikerült is keszeget fogni. Erre folyamatosan érkeztek nagyon finom, piszkálós kapások, ezeket nagyon nehezen tudtam megakasztani. Ezen segített, hogy csúszó szerelékre és lefektetett előkére váltottam, így hamarabb láttam a finom emeléseket is. Sokáig úgy tűnt, hogy kifizetődik a matchezés erőltetése, voltak jó időszakok, de végül nem indult el igazán a hal, így a küszöző ellenfelek is meg tudtak előzni. A rakós botra csak egyszer váltottam ki, amikor láttam, hogy a szektorban többeknek elindult, ekkor 3 kisebb keszeget tudtam róla fogni. Végül a mérleg 3290 grammot mutatott, amivel a két szomszédomat megelőztem, a többieket a szektorban viszont nem, így 8 ponttal zártam a szombatot.

Köszönöm a Szövetség támogatását, valamint szüleimnek a rengeteg segítséget és a szuper hátterezést amit kaptam tőlük! Jövőre már OB tapasztalatokkal felvértezve igyekszem majd javítani a helyezésemen.
Hegedüs Mátyás