
A fogási naplók befogadásával kapcsolatos új feladatokra való felkészülést nehezíti, hogy még mindig nem ismertek a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013 évi CII törvény [Hhvtv] valamint az ennek végrehajtására kiadott 133/2013. (XII.29.) VM rendelet [Vhr] feltehetően 2015. január 1-jével hatályosuló módosításai. És ugyancsak nem ismert, hogy év végével hogyan változik a horgászadatokat kezelő állami nyilvántartási rendszer, a SZÁK.
Magunk részéről a belső információs csatornáinkon a jelenlegi hatályos előírásokra támaszkodva igyekszünk az egyesületeinknek ezekben a kérdésekben való eligazodását segíteni. Ezen túlmenően indokoltnak tartjuk a horgászok figyelmét is felhívni az eddigiektől eltérő eljárási kötelezettségekre, a hibás teljesítéshez kapcsolódó pénzbeli szankciókra. Mindezt az alábbiakban foglaljuk össze.
Bevezető figyelemfelhívás:
Itt a Balaton környékén indokolt a tájékoztatást azzal kezdeni, hogy figyelem, jelenleg Fogási napló néven két okmány is használatban van. Az egyik az állami horgászjegyhez mellékelt állami, azaz a „hivatalos” fogási napló. A másik a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt [BHNp) kedvezményes területi jegyéhez mellékelt „balatoni fogási napló”. Ezekben a fogási naplókban az a közös, hogy mindkettőt kitöltve, adatait összesítve le kell adni. A balatonit azért, mert a területi jegy kedvezményes áráért cserébe a horgász ezt vállalta. Az államit pedig azért mert ezt kötelező érvényű jogszabály írja elő.
Az un. „balatoni” fogási napló kezelése:
A lezárt és összesített adatú fogási naplót a horgásznak a megadott határidő megtartásával
– a BHNp-nél kell leadni (Siófok, Horgony u.1.) , vagy erre a címre megküldeni, vagy
– annál a jegybizományosnál kell leadni amelynél a horgász a kedvezményes területű engedélyt megvásárolta.
Amennyiben a jegybizományos esetleg nem hajlandó a balatoni fogási naplót befogadni, ezt a tényt a BFNp felé kell jelezni, (Munkaidőben a 0684519637 telefonszámon illetve a titkarsag@balatonihal.hu @ címen) ugyanis a balatoni területi jegyforgalmazási jogosultsághoz szerződési megállapodásként hozzájárul a fogási naplók visszagyűjtési kötelezettsége is. A jegybizományoknak az összegyűjtött fogási naplókat ugyancsak a BHNp részére kell eljuttatniuk.
Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a BBHSZ tagegyesületei a beszedett fogási naplókat egy kísérő jegyzék mellékletével a Szövetségi Irodánkba is leadhatják, azoknak Siófokra való továbbítása már a mi feladatunk.
Az állami fogási naplók leadásával kapcsolatos jelenleg hatályos jogszabályi előírások:
Vhr. 35. § (2) bek. A horgász: „Az állami horgászjegyhez kiadott, ….. fogási naplót legkésőbb a fogási naplón feltüntetett tárgyévet követő év február 28. napjáig köteles leadni annak a szervezetnek, amelynél az állami horgászjegyét kiváltotta vagy a következő évi állami horgászjegyét kiváltani szándékozik. A fogási napló tulajdonosa köteles úgy átadni a fogási naplóját, hogy éves fogási adatait nyilvántartott halgazdálkodási vízterületenként és halfajonként összesíti, valamint összegzi a horgászattal eltöltött napok számát. „
Vhr. 35. § (4a) bek. első fordulata szerint az a horgász aki ezen határnapot elmulasztja, vagy a leadott fogási napló adatait nem az előírások szerint összesíti, a 2015. évre az állami horgászjegyet „a Hhvtv. szerinti díjmentességben nem részesülő személyek esetén a mindenkori díj kétszeresért, díjmentességben részesülő személyek esetén az állami horgászjegy díjának megfelelő összegért vásárolhatja meg. „
Vhr. 35.§ (3) bek. „A határidőben és megfelelően összesített formában leadott horgász fogási naplóról a Megbízott az átvétel ellenében igazolást ad, és nyilvántartást vezet. Igazolás kiadása nem szükséges abban az esetben, ha a horgász nyilatkozik, hogy e szervezetnél kívánja állami horgászjegyének érvényességét meghosszabbítani, vagy új állami horgászjegyét kiváltani.”
A NÉBIH által kiadott (a jogszabállyal nem teljesen harmonizáló) minta:
IGAZOLÁS
A ……………………………………………………. (Egyesület) mint Megbízott
a halgazdálkodás és ahalvédelem egyes szabályainak
megállapításáról szóló133/2013. (XII. 29.) VM rendelet
35. § (3) bekezdése alapján igazolom, hogy
(név) …………………………………………………………………………………………
(anyja leánykori neve:………………………….……………………………
születési hely:…………………………………… ,…….év, ……… ….hó, ……nap)
a mai napon a 2014. évre szóló fogási naplóját
-
határidőben hibátlanul kitöltve
-
határidőben hibásan kitöltve
-
határidőn túl hibátlanul kitöltve
-
határidőn túl hibásan kitöltve leadta. *
* a megfelelő rész aláhúzandó
Az igazolást átadtam Az igazolást átvette
………………….. ……………….…………..
(a megbízott szervezet képviselője) (a horgász olvasható aláírása)
P.H.
Végezetül szükséges még az alábbiakra felhívni a figyelmet:
A fogási napló leadási ideje a SZÁK-ban biztosan, a kitöltési adatok minősége feltehetően szintén a SZÁK-ban kerül rögzítésre. Ennek alapján a fogási naplóját késedelmesen leadó valamint a horgászati és a fogási adatokat nem előírásszerűen összesítő horgász bárhol is váltja ki a következő évi állami horgászjegyet, nem bújhat ki a kétszeres díjfizetés alól.
Néhány összegező megállapítás:
– Míg az előírt leadási határidő megtartása a horgász egyéni döntése, addig a megfelelően összesített adatok megléte mind az egyesület, mind a horgász közös érdeke. A nem jól kitöltött napló a feldolgozónak jelentős pluszmunkát, a horgásznak dupla díjfizetési költséget jelent.
– Ugyancsak a fogási naplót befogadó egyesület és az azt leadó horgász közös érdeke az, hogy a napló azonnal minősítésre, és ennek megfelelő szövegezésű igazolás kiadásra kerüljön. Ebből a kettős érdekből következik, hogy célszerű megszüntetni a „Fogási naplók gyűjtője” dobozok használatát. A leginkább probléma mentes a személyes átadás átvétel. Ugyanakkor a postán való beküldések esetén is kialakítható (igaz kicsit macerásabban) az előírásoknak is megfelelő és a későbbi esetleges vitákat megelőző módszer. Előnyben vannak azok az egyesületek akik fontosnak tartották összegyűjteni a tagok @ címeit és ezzel biztosították maguknak a tagsággal való gyors és a legkevesebb költséggel járó kapcsolattartást.
– Azt kell tehát mind az egyesületeknek/jegyforgalmazóknak, mind horgászoknak tudomásul vennie, hogy a most első alkalommal kipróbálandó rendszerben a késedelmes leadás valamint a nem pontos adatösszesítés elvileg mindig 2.000 Ft pluszköltséget von maga után.
Gyakorlatban pedig most fog mindenki vizsgázni. A horgász, az egyesület, a rendszert kiépítő és működtető NÉBIH, valamint mindehhez a jogszabályi háttért kidolgozó jogalkotók is.