Az Agrárminisztérium és a MOHOSZ 2023. július 24-én közös sajtótájékoztatót tartott a MOHOSZ és a horgászszervezetek 2022. évi munkájának bemutatása, az éves közfeladat-ellátási beszámoló hivatalos átadása tárgyában. A sajtótájékoztatón elhangzottak egyéb, aktuális hírek és bejelentések is a halgazdálkodás területéről.
A sajtótájékoztatón elhangzottakról alább szemelvényekben adunk tájékoztatást, annak teljes szövege a MOHOSZ portálon, az INNEN is elérhető „Közfeladatok, közös feladatok” cím alatt olvasható, .

„A tárcavezető bejelentette, hogy a horgászat biztonsága és széles körű lehetősége, a létszám stabilizálása érdekében a MOHOSZ-szal egyetértésben a 2024. évre nem tervezik az állami horgászjegyek árának emelését, továbbá a tervek szerint megújításra kerülő Magyar Horgászkártyák és balesetbiztosítások újabb, ötéves ára a digitalizált okmány esetében szintén változatlan marad. Szintén jó hírként hangzott el, hogy – elismerve a MOHOSZ elmúlt években megtett, jelentős anyagi áldozattal járó helyi erőfeszítéseit és bízva a vízpótlás tartós megoldásában is – az Agrárminisztérium egyedi célforrással fogja támogatni a Velencei-tó őshonos halállományának mielőbbi újraépítését, ezen belül a süllő-, a csuka-, a balinállomány, valamint a keszegfélék célzott, 1-3 nyaras korosztályokat érintő, jelentős mennyiségű telepítését, mely feladatra a miniszter korábbi intervenciót sikeresen végrehajtó OHSZK szervezetét kérte fel.”

” Az elnök bejelentette, hogy a 2024. évre szintén nem tervezik az ESZH árának emelését sem, és ha a MOHOSZ Választmánya is jóváhagyja, akkor megmarad a gyermekek és a szépkorúak állami okmányokra és ESZH kötelezettségre vonatkozó teljes díjmentessége is, amely kedvezmény összességében jelenleg mintegy 150 000 állampolgárt, horgásztársat érint.”

„… jó hírként beszámolt be arról, hogy a tervezett, 2024-től hatályos jogszabály-változásokban további, a halelvitelt szigorító változásokat horgászszövetségi oldalról már nem terveznek, a cél a jogkövetés, a szabályszerűség támogatása, a további elektronizáció, egységesítés és egyszerűsítés; hamarosan jön a digitális okmánytárcát tartalmazó app és az elektronikus fogási napló is. Bejelentette, hogy a továbbra is ingyenes állami horgászvizsga a jövőben már a Magyar Horgászkártya kiadásának feltétele lesz, s a tervek szerint ezen okmánnyal így visszavonásig, kölcsönös elfogadás esetén más országban is igazolható és elfogadható lehet a horgászati ismeret.”